Árki ígéri, nem lesz a Tükénél több járatkimaradás, közben Hofekkert kitiltották a szolgálati helyekről
Olvasóink jelzése szerint csütörtök reggel is maradtak ki helyi járatú buszok Pécsett. Megkeresésünkre Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott, csütörtökön délután egy óráig „a járatoknak mindössze a 3,5 százalékát nem tudtuk pontosan indítani, elsősorban Kertvárosban és Uránvárosban, de a menetrendben nem volt komolyabb fennakadás". - Bár az autóbuszok szervizelése folyamatosan zajlik a két ünnep között, a legfontosabb cél, hogy biztosítani tudjuk az ünnepi menetrendben meghirdetett járatokat - fűzte hozzá a vezérigazgató. - A december 21-én...
Változnak a pécsi hulladékkezelési közszolgáltatás díjtételei januártól
A BIOKOM Kft. az alábbi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében tájékoztatja a lakosságot és a gazdálkodó szervezeteket, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV törvény 91. § (2) bekezdésében meghatározottak alapján a hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díjtételei 2013. január 1-jétől megváltoznak. A pécsi lakossági hulladékkezelési közszolgáltatás az alábbiakban részletezett szolgáltatásokat tartalmazza:- Lakossági hulladék elszállítása heti min. 2 alkalommal (belvárosi kiemelt szállítás 3 vagy a megrendelés szerint több alkalommal), - a...Először gyújtottak be szalmabálával a hőerőműben
A napokban már szalmabálákkal táplálták a Pannonpower biomassza-kazánjában égő tüzet. "Ezzel egy sikeres próbán jutott túl az új pécsi erőmű egyik legbonyolultabb eszközcsoportja, a bálázott lágyszárú mezőgazdasági melléktermékeket a kazánig juttató automata logisztikai rendszer" - adta hírül közleményében a társaság. A három és fél napra elegendő tárolókapacitással rendelkező tüzelőanyag-tároló csarnokból egészen a kazán tűzteréig tartott annak a szalmabálának az útja, amellyel először gyújtottak be az új biomassza-tüzelésű kazánban. A tüzelést ezt követően több tucat...
Ünnepi mérleg: öt nap alatt...
Baranya megyében az elmúlt öt nap alatt összesen négy súlyos és tizenhat könnyű sérüléssel járó balesetnél intézkedtek a...
A Pécsi Újságnak 40 ezer...
A Pécsi Újság.hu hírportál a baranyai megyeszékhely legolvasottabb helyi, magyar tulajdonban lévő információ forrásaként 2007...
Már nem téma a pogányi...
A pécsi városvezetés még az év elején kongatta meg a vészharangot a pogányi reptér felett, miután elege lett a légi kikötő...
Titok, hogy mennyit fizet a...
Információink szerint a jelenlegi profi kertépítő cég helyett a jövőben a közfoglalkoztatásban résztvevők gondozhatják a...
Januárban ismét elindul a...
Vízkeresztet követő napon, tehát január hetedikén indítja a BIOKOM Kft. a karácsonyfa-gyűjtő járatot. A fenyőfákat...
Részeg apját vitte a...
Lovaskocsival hajtott árokba apa és lánya Kisharsány közelében december 25-én este. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mértéke egyelőre nem ismert. A Baranya Megyei...Kertvárosi angyalka: karácsonyfát állítottak a lépcsőházban
Feldíszített karácsonyfa fogadta a lépcsőházban az egyik Krisztina téri tízemeletes panelház lakóit az ünnep első napján. A szaloncukrok közé egy felirat is került, amin kellemes ünnepeket kívánnak a lakóközösségnek. Örömmel újságolta el munkatársunknak az egyik kertvárosi panelház lakója, hogy az épület bejárata mellé ismeretlenek karácsonyfát állítottak az ünnep idején. Mint elmondta, a szomszédok nagy boldogsággal fogadták a kedves gesztust, de hogy kinek köszönhető a díszes tűlevelű, egyelőre rejtély a lakóközösség számára.
Általános közúti ellenőrzés lesz szerdán Pécsett
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfőtől szerdáig általános forgalmi ellenőrzés várható Pécs útjain. Olvasóink megszokhatták, hogy napi rendszerességgel, a pontos helyszín megjelölésével tájékoztatunk arról, hol várható sebesség-ellenőrzés Pécsett és a város környékén. Szerdára vonatkozóan azonban a rendőrség nem adott ki információt ezzel kapcsolatban, mindössze annyit közöltek: az ünnep alatt általános közúti ellenőrzés várható - azaz a mérőműszer bárhol, bármikor feltűnhet.Jövőre is folytatódik Pécsett a Startmunka-program
A pécsi önkormányzat 2012-ben mintegy 500 főt foglalkoztatott a Startmunka elnevezésű közfoglalkoztatási programban. A város 2013-ban is folytatni kívánja a projektet. Az elképzelések szerint a következő évben összesen 482 fő napi nyolc órában történő foglalkoztatását szeretnék elérni, amelyhez a belügyminisztérium hozzájárulása már megtörtént. A program teljes költségvetése meghaladja a félmilliárd forintot.Elütöttek két kislányt a...
Egy tizenegy és egy tizenhat éves lányt ütött el egy autós Pécsett a Komlói úton december 24-én délután. Az elsődleges adatok szerint a gyalogosok busz takarásából, figyelmetlenül...Tolcsvay László és Rudán...
A tavalyi nagysikerű koncert után a karácsony és szilveszter közti időszak megkoronázásaként, december 28-án ismét barátaival...
Elhunyt Mokos Tibor, a Pécs...
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn este elhunyt Mokos Tibor, a városi televízió főszerkesztője. Az ismert pécsi...
„Még nem késő jónak lenni"...
"Még nem késő jónak lenni, mert szükséges az emberi jóság és a hit" - hangzott dr. Udvardy György, a Pécsi...
Súlyos balesetet szenvedett...
Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt Sellyén vasárnap délelőtt - adta hírül hétfőn a Baranya Megyei rendőr-főkapitányság. A járdán kerékpárral közlekedő fiú elé...Csuklótörésig verte az...
Súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon egy harmincéves mároki férfival szemben. A jelenleg rendelkezésre...Áldott, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!
Abban bízva, hogy mindenki felkészült már a karácsonyfa díszítésére és a Szenteste misztériumára, Juhász Gyula versével és Kálmándy Ferenc fenti, Orfűn készített fotójával kívánunk minden kedves olvasónknak boldog, szeretetteljes ünnepet: Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki Betlehemben született ez este A jászol almán, kis hajléktalan, Szelíd barmok közt, kedves bambinó, Ó, emberek, gondoljatok ma rá: Hogy anyja az Úr szolgáló leánya És apja ács volt, dolgozó szegény S az istállóban várt födél reájuk. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely...
Egyre több pécsi távozik külföldre a jobb megélhetés reményében, bár statisztikailag nem látszik
Az utóbbi időben majdnem mindenki tapasztalhatja környezetében, hogy egyre több ismerőse vagy családtagja távozik külföldre a jobb megélhetés reményében. A szomorú valóság az, hogy míg korábban főleg a fiatalok vállalták fel a költözéssel járó hercehurcát, addig manapság már az „idősebb" - a harminc-negyvenéves korosztály - is kénytelen új életet kezdeni. A munkaügyi központban nincs kimutatás arról, hogy hányan igyekeznek más országban megtalálni boldogulásukat. A minap jelent meg egy országos gyorsjelentés, amely szerint minden második - 15-29 éves - fiatal...
Általános közúti ellenőrzés lesz karácsony mindhárom napján
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfőtől szerdáig általános forgalmi ellenőrzés várható Pécs útjain. Olvasóink megszokhatták, hogy napi rendszerességgel, a pontos helyszín megjelölésével tájékoztatunk arról, hol várható sebességellenőrzés Pécsett és a város környékén.Hétfőre, keddre és szerdára vonatkozóan azonban a rendőrség nem adott ki információt ezzel kapcsolatban, mindössze annyit közöltek: az ünnep alatt általános közúti ellenőrzés várható - azaz a mérőműszer bárhol, bármikor feltűnhet.A rovat további témái
- Nem lesz fehér az ünnep, Baranyában napos idő lesz hétfőn
- Mobilt próbált lopni egy pécsi férfi, de résen voltak a biztonságiak
- 162 új szelektív gyűjtőszigetet helyeznek ki városszerte, a meglévőket vandálok pusztítják
- Pécsett adták át a harmincezredik cipősdoboz ajándékot
- Méregdrága telefont tettek el a Szegedről Pécsre tartó buszon
- Már rendben járnak a pécsi buszok – Hofekker pert indít, szerinte hazugság, hogy sztrájkoltak volna
« Előző
34182 | 34209 | 34236 | 34263 | 34290 | 34317 | 34344 | 34371 | 34398 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...

