"Nem csak hőbörgünk, pontosan tudjuk, mit akarunk" - folytatja a pécsi HaHa - SZAVAZZON!
Elektronikus üzenetben tájékoztatta a sajtót a Hallgatói Hálózat nevű egyetemista szerveződés csütörtökön hajnalban arról, hogy januárban tovább folytatják megmozdulásaikat. Mint írják, azért "hogy 2013-ban együttes erővel léphessünk fel a politikai manipuláció, a köz- és felsőoktatás ellehetetlenítése ellen". Az alábbiakban legújabb közleményüket idézzük és arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak arról is, egyetértenek-e a HaHa céljaival. "A pécsi Hallgatói Hálózat az újévben újult erővel folytatja az ellenállást! 2012 utolsó tiltakozó megmozdulásként a...
Balikó Tamás is tagja a színházakat védő "vének tanácsának"
A színházi szakma védelmét, erkölcsi jobbítását tekinti feladatának a jelenleg tíztagú Jelen-lét Színházi Egyesület, amelynek alakuló ülését szerdán tartották Budapesten. A "vének tanácsának" tagja lett Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház előző igazgatója is. A szervezetet tíz színész, rendező, egykori színházigazgató - Verebes István, Márton András, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós - alapította, de mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a tagok közé bárki jelentkezhet....
A PVTC akár pert is indít, ha az E.ON nem vállalja a felelősséget az összedőlt uránvárosi teniszsátorért
A Pécsi Városi Tenisz Club (PVTC) december 8-án összedőlt teniszsátra ügyében egyelőre nincs előrelépés, miután a balesetet közvetetten okozó áramszünetért az E.ON nem vállalja a felelősséget. Horváth Rita, a klub felügyelőbizottságának elnöke szerint a szolgáltató írásban közölte velük álláspontját, a sportklub pedig - szintén írásban - január elején fordul a cég panaszirodájához, tisztázandó, ki a felelős az uránvárosi óriásponyva megrongálódásáért. A klub vezetősége a január 8-án tartandó elnökségi ülésen dönt az esetleges kártérítési per elindításáról. Horváth Rita a...
Mélyponton a baranyai...
A baranyai templomtornyokba kihelyezett 151 költőládából idén 34-et foglaltak el költésre a baglyok. A ládafoglalási arány...
Kizsebelték a szilveszteri...
A szilveszteri tömeget használta ki az az ismeretlen elkövető, aki az óév utolsó napján éjfél előtt a pécsi Széchenyi téren egy hölgy válltáskájából tulajdonította el értékeit és az...Felavatták az új járási...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott avatta fel a Baranya Megyei Kormányhivatal új járási hivatalát Pécsett, az okmányiroda...
A Tudásközpont...
A Tudásközponton kívüli pécsi könyvtáraknál meghosszabbították 2013. január 7-re azokat a kölcsönzési lejárati időket, amelyek...
Négy nap alatt 13 közúti...
Baranya megyében az elmúlt négy nap alatt összesen 3 könnyű sérüléssel járó és 10 sérülés nélküli balesetnél intézkedtek a rendőrök - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság....Hagyományos újévi koncertet...
A négyévesen már cimbalmozó Lisztes Jenő játéka lesz a Pannon Filharmonikusok újévi díszhangversenyének egyik színfoltja. A...
Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a Pécs-Budapest vonalon
Műszaki hiba miatt hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalon - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel. A késést az okozza, hogy Érd-elágazásnál meghibásodott a biztosítóberendezés. A MÁV szakemberei a helyreállítást azonnal megkezdték, de a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalakon a kora délutáni órákban átlagosan 15-20 perces késések várhatók.További húszezer pécsi ingatlan tulajdonosát vonják be az építményadó-fizetésbe idén
Jelenleg Pécsett 15-20 ezer olyan vagyontárgy van, amely nincs bevonva az építményadó fizetésbe, ezért a pécsi önkormányzat adóirodája, utcáról utcára, házról házra kéri ki a földhivataltól a városi ingatlanok nyilvántartását - tudta meg a Pécsi Újság.hu Nagy Zoltán (képünkön) adóügyi osztályvezetőtől. Az építményadó bevezetése óta 2011. december 31-ig körülbelül 60 ezer ingatlan tulajdonosai, haszonélvezői terhére állapítottak meg adófizetési kötelezettséget ez év február végéig. Ezt a számot az Adóügyi Osztály 2012-ben további húszezer fizetési kötelezettséggel...
Kigyulladt egy hulladékgyűjtő Komlón, vélhetően petárda miatt
Országszerte okoztak tüzeket pirotechnikai eszközök szilveszter éjjelén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-vel. Petróczi Tímea elmondta: hat, vélhetően pirotechnikai eszközök által okozott tűzhöz riasztották a tűzoltókat. A Baranya megyei Komlón egy szelektív hulladékgyűjtő kapott lángra, Fejér megyében, Székesfehérváron egy személygépkocsi motortere gyulladt ki. Győr-Moson-Sopron megyében Mosonmagyaróváron egy faszerkezetű ház előtetőjén a zsindely kapott lángra, amelyet a tulajdonosok a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották....Benzinkútnál bukott le a...
Ittas vezetővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek Pécsett december 31-én kora este. A férfivel szemben egy üzemanyagtöltő állomásnál intézkedtek a rendőrök, előállították, majd...Fázott a lába, ezért cipőt...
A Kertvárosi Rendőrőrs körzeti megbízottai szolgálaton kívül fogtak el egy férfit Pécsett néhány hete, aki egy kertvárosi társasházból tulajdonított el cipőket - közölte hétfőn a...Lassan sportcsarnokká...
Ritmikus gimnasztikázók, tornászok és asztaliteniszezők költöztek az elmúlt időszakban az Expo Centerbe, ahol nemrég egy...
Részegen ment tankolni a...
Ittas személlyel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek szombat délután Pécsett. A rendőrséget az egyik benzinkútról értesítették, mivel egy láthatóan ittas személy...Szilveszter Pécsett:...
Az esztendő utolsó napján mindenki kénye-kedve szerint töltheti el az utolsó órákat. Választék idén is lesz bőven: a...
Kilencen ütötték egymást...
Csoportos garázdaság történt december 29-én hajnalban Pécsett, egy belvárosi szórakozóhely előtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szóváltást követően négy személy verekedett...P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják
Vádemelési javaslattal továbbította a Baranya Megyei Főügyészségnek Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának aktáit a rendőrség. P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják - erősítette meg a gyanúsított kirendelt ügyvédje szombaton. Sólymos Sára elmondta: a rendőrség a napokban zárta le a nyomozást, az iratismertetést december 19-én tartották Pécsett. Ezen P. László is részt vett, akit hamarosan visszaszállítanak a fővárosi Kozma utcai börtönbe, ahol egy korábban kiszabott jogerős büntetését tölti. Az ügyvéd hozzátette: a...Másfél órát is késhetnek Pécs és Pest között a vonatok - FRISSÍTVE
Meghibásodott egy motorvonat Kelenföldnél, emiatt hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a pécsi (és a székesfehérvári) vonalon - közölte a Mávinform szombat délelőtt. Kelenföld és Háros között csak egy vágány járható, így az ezen a szakaszon közlekedő vonatok száz percet is késhetnek. FRISSÍTVE:Befejeződött a Kelenföld és Háros közötti vasúti szakaszon a műszaki mentés, és megjavították a felső vezetéket is, így mindkét vágányon megindult a forgalom, a menetrend szerinti közlekedés azonban csak a délutáni órákban állhat helyre - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.A...Folytatódik a Mohácson gyilkoló németek büntetőpere
A Pécsi Törvényszék 2013. január 4-én 9.00 órakor folytatja K.M.W. német állampolgár és két társa ügyének tárgyalását előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vád ügyében Pécsett, a Rákóczi út 34. fszt. II. számú tárgyalótermében - tájékoztatott Dr. Hajdu István sajtószóvivő. K.M.W. és két társa 2009. augusztus 30-án délután Monyoródon együtt ebédeltek a két, szintén német állampolgár áldozattal, ahol nyugtatószert juttattak a szervezetükbe és egy mohácsi építkezésre szállították, majd megölték őket és egy...A rovat további témái
- A ZSÖK-től tényleg kitesznek tizennyolc embert, de részleteket most sem árulnak el Mártáék
- A petárdák veszélyeire intenek a katasztrófavédők
- Tízméteres fenyőt csonkított meg a fatolvaj
- Meghalt a gyalogos, akit elütöttek a Komlói úton
- Kónya nem félti a Szolidaritás önálló arculatát
- Megint bajban a Jelenkor, hitelt vesznek fel, de ha nem megy, jótékonysági árverést tartanak
« Előző
34155 | 34182 | 34209 | 34236 | 34263 | 34290 | 34317 | 34344 | 34371 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...

