Jöhet a szír-svájci befektető a Zsolnayba
Megvásárolhatja Bachar Najari, szír származású svájci-magyar üzletember a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészét, Pécs közgyűlése csütörtöki rendkívüli ülésén ugyanis érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a befektetői pályázatot. A közgyűlés felhatalmazta az önkormányzatot és a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-t a szindikátusi szerződés megkötésére. A Magyarországon luxusórák kereskedelmével foglalkozó Bachar Najari egyedüliként tett ajánlatot a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészének megvásárlására. A férfi 180 millió forintot fizet a pakettért, és...Újból meghódítja a fővárost a Pannon Filharmonikusok
A zongora négy arca címmel ad budapesti hangversenysorozatot idén a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar, jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állítva a középpontba. Az első koncert a Művészetek Palotájában péntek este hallható. Tavaly már több alkalommal együtt lépett fel a testvérpár, Bogányi Tibor, az együttes vezető karmestere és Bogányi Gergely zongoraművész. 2013-ban is többször hallhatók a pécsi együttessel. Januárban Ravel Alborada del graciosója és Szkrjabin III. (Isteni költemény alcímű) szimfóniája mellett Bartók II. zongoraversenye hangzik el Bogányi Gergely...Csalás miatt köröznek egy pécsi férfit a zsaruk
A Bonyhádi Rendőrkapitányság nyomozást folytat több rendbeli, jelentős értékre elkövetett csalás bűntett elkövetése miatt Bicskei Ferenc pécsi lakossal szemben. Bicskei Ferencet a lakcímén, tartózkodási és vélt tartózkodási helyén elérni nem lehet, a beszerzett információk szerint az eljárás lefolytatása alól próbálja kivonni magát. Tekintettel a fentiekre, nevezett személlyel szemben a Bonyhádi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. Kérik, hogy aki felismeri a képen látható férfit, értesítse a Bonyhádi Rendőrkapitányságot a 06-74/550-950-es...Narancssárga riasztás...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre narancssárga riasztást adott ki Baranya megyére, mely szerint húsz centiméter hó, és szél várható. A tűzoltási feladatok feltételeinek...A Jelenkor Wass Albert...
Megjelent a Jelenkor irodalmi folyóirat legújabb, idei első száma, amelyben egyebek mellett Wass Albertről közöl tanulmányokat...
Hat évet kapott a pécsi...
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki társával vagy társaival egy pécsi zálogházba betörve több mint 60 millió forintnyi ékszert...Új, regionális vérellátó...
Új, regionális vérellátó központok épülnek Pécsen és Szegeden az Új Széchenyi Terv keretében, uniós és hazai finanszírozásban...
Ismét Pécsre látogat...
Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott európai uniós nagykövet, a TÜKE Alapítvány tiszteletbeli elnöke január 21-én...
Mit tehet a buszon a...
A pécsi tömegközlekedés anomáliáival már többször foglalkoztunk lapunkban, ám az ellenőrök tevékenységét illetően is merülnek...
Hétfőn avatják a Mária Teréziát ábrázoló festményt a Városházán
Január 21-én délután négy órakor ünnepélyesen is elhelyezik a Városháza I. emeleti 126-os termében a Mária Teréziát ábrázoló festményt. Az ünnepségen részt vesz Habsburg György, rendkívüli és meghatalmazott Európai Uniós nagykövet, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke, dr. Nagy Gábor, nyugalmazott ezredes, főorvos és Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke. Beszédet mond: Csizi Péter, Pécs alpolgármestere.Harminc évvel azután, hogy Pécs-Vasason nóvát fedezett fel, most kisbolygót neveztek el róla
Nagy megtiszteltetés érte a helyi műkedvelő csillagászokat, tájékoztatta a Pécsi Újságot dr. Gyenizse Péter, a PTE Természetföldrajz és Geoinformatika Tanszékének docense, a pécsi Keszthelyi Sándorról ugyanis kisbolygót nevezett el a felfedezők javaslatára a Nemzetközi Csillagászati Unió. A 60 esztendős Keszthelyi Sándor építészként dolgozik, hobbija a csillagászat. A változócsillagok és a meteorok észlelésével foglalkozik, valamint a szabad szemes jelenségekkel és a csillagászat történetével. Ő a Nova Cyg 1975 független felfedezője. A róla elnevezett...
A szomszédunkban, Tolnában egyre több az influenzás, de járványról még nem beszélhetünk
Az elmúlt héten is jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, de még nem érte el az úgynevezett járványküszöböt. Az influenzavírust a szezonban országszerte négy ember szervezetében mutatták ki. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentésében azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint január 7. és 13. között az országban több mint kétszer annyian, 9300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. Ez nem éri el az országos - heti 15 ezer beteg -...
Slampoetry Odüsszeia lesz...
Január 30-án slampoetry estet rendeznek a Ferencesek utcai Rengeteg Gastropub-ban. "Alfák a rengetegben - Odüsszeia"...
Véget ér a Gebauer-emlékév...
Gebauer Ernő sírjának megkoszorúzásával érnek véget a Pécs népszerű festőművészének tiszteletére rendezett emlékév programjai csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen. A szervezők...Egyetemi túlélőtúra: a...
Január elején jelent meg a következő tanév felvételi szabályait és az intézmények által meghirdetett képzéseket tartalmazó...
Kié legyen a föld és...
Az Élőlánc Magyarországért folytatja a már megkezdett társadalmi vitát, és januárban további nyilvános felvilágosító...
Előadás a pécsi...
A Várostörténeti Múzeum Padlás elnevezésű helytörténeti sorozatának következő előadásán a városimázsról hallgathatunk meg beszámolókat. A január 17-én, csütörtökön 17 órakor kezdődő...Vince-napi borvacsora a...
Ottó Csaba villányi borásszal és boraival is megismerkedhetnek a Szent György Fogadóban a Vince-napi borvacsora vendégei...
Itt tehet bejelentést a közvilágítás hibáiról - BIOKOM-közlemény
Átvette a Pécs területén lévő közvilágítás aktív elemeinek üzemeltetésével járó feladatokat a BIOKOM Kft. A cég feladatkörébe tartozik a meglévő infrastruktúra üzemeltetése: a közvilágítási hibák bejelentéseinek fogadása, azok feldolgozása és a hibák javítása. Az aktív elemek üzemeltetését, karbantartását és javítását vállalkozó segítségével oldja meg a BIOKOM Kft. A közvilágítási hibák bejelentése az alábbi elérhetőségeken tehető meg: Interneten www.kozvilhiba.hu/hibabejelentes E-mailen [email protected] Telefonon0672/502-100, 0680/200-590 Személyesen 7632...Indiába utazik Pozsgai Zsolt darabjával az Újszínház
Indiában vendégszerepel az Újszínház a pécsi drámaíró, Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című darabjával. A társulat a Kautzky Armand által rendezett produkciót a nemzetközi kortárs színházi fesztiválon adja elő. Az Újdelhiben működő National School of Drama meghívására kedden indiai vendégszereplésre utazott az Újszínház tizenkét tagú csapata, köztük a színészek: Incze József, Koncz Andrea, Újréti László, ifj. Jászai László, Fazekas Zsuzsa és Áldó Ágnes - áll a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A társulat A szűz és a szörny című darabot, a színház egyik...Rejtett hiba? - Új eljárás lesz a halálos baleset okozásával vádolt pécsi buszsofőr ügyében
Hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Pécsi Törvényszéket a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a buszvezetőnek az ügyében, aki 2008 januárjában Pécsen az általa vezetett busszal a megállóba felhajtva egy gyalogos halálát okozta. A baleset 2008. január 14-én történt. A sofőr a 6-os számú helyi járat volánjánál ülve a Maléter Pál úti megállóban nem tudott megállni egy előtte kikanyarodni készülő busz mögött, s azért, hogy elkerülje az azzal, valamint a tőle balra haladó autókkal való ütközést, jobbra rántotta a kormányt, arra, ahol abban a pillanatban...
A rovat további témái
- Kulka János, Jordán Tamás, Vári Éva és Gergely Róbert a Harmadik Színházért lépnek fel
- Astellas-díj: pécsi orvosokra is szavazhatunk
- Mulatóban kapcsolták le a körözött bűnözőt Pécsett
- Két órát késik a vonat a Gyékényes-Pécs vonalon
- A "régiek" egy része elégedetlen, mert nem kap elég munkát, de Gulyás szerint jut majd nekik is
- Álmaim ligete - képzőművészeti pályázat a Balokányról
« Előző
34047 | 34074 | 34101 | 34128 | 34155 | 34182 | 34209 | 34236 | 34263 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...

