Hét elfogatóparancs volt érvényben egy Pécsen elfogott férfi ellen
2013. január 09. szerda 12:18
Elfogtak kedd este Pécsen egy 45 éves férfit, aki ellen hét elfogatóparancs volt érvényben, majd a körözés alatt álló lányát is őrizetbe vették - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a baksai férfit pécsi lakásán a megyei főkapitányság felderítő osztálya és a mélységi ellenőrzési és közterületi szolgálat kommandósai közös akcióban fogták el.
A férfi ellen az elfogatóparancsokat hivatalos személy elleni erőszak, testi sértés és vagyon elleni bűncselekmények miatt adták ki, valamint azért, mert nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe a letöltendő börtönbüntetését megkezdeni.
A házkutatás során a lakásban betöréshez használt eszközök kerültek elő, amelyekről a férfi elismerte, hogy a tulajdonát képezik.
A szóvivő elmondta: a rendőrök kedd este elfogták egy Pécshez közeli családi házban a férfi 27 éves lányát, egy hegyszentmártoni lakost is, aki a rendőri felszólítás ellenére megpróbált elrejtőzni a lakásban, az ágyneműtartóban bújt el, de a kommandósok megtalálták. A nő ellen vagyon elleni bűncselekmény miatt volt érvényben elfogatóparancs.
A férfit a kecskeméti börtönbe szállították, ahol megkezdte szabadságvesztésének letöltését, a nőt pedig őrizetbe vették és Pécsen helyezték el - tette hozzá a szóvivő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...

