Véget ér a Gebauer-emlékév Pécsett
Gebauer Ernő sírjának megkoszorúzásával érnek véget a Pécs népszerű festőművészének tiszteletére rendezett emlékév programjai csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen. A szervezők közleményben arról tájékoztatták az MTI-t, hogy Gebauer Ernő tisztelői 14 órakor koszorúznak a pécsi köztemető M parcellájában található nyughelynél, ahol köszöntőt mond Nagy Csaba, a város fideszes alpolgármestere, a művész munkásságát pedig Pandur József nyugalmazott főiskolai tanár, művészeti író méltatja majd. A Gebauer Ernő Emlékévet tavaly januárban hirdette meg a Pannon Klassz Közösség Kulturális...Egyetemi túlélőtúra: a feladat diplomát adni ott, ahol az állam nem finanszírozza
Január elején jelent meg a következő tanév felvételi szabályait és az intézmények által meghirdetett képzéseket tartalmazó tájékoztató, amely néhány újdonságot tartogatott az érintettek számára. Az nem volt meglepetés, hogy a jogász és a közgazdász szakokon nem vehető igénybe állami ösztöndíj, az már annál inkább, hogy néhány szakot kihúzott a kormány a támogatottak köréből. Körképünkben a Pécsi Tudományegyetem érintett szakterületeinek vezetőit kérdeztük a felsőoktatásban jelenleg is zajló reform képzéseket érintő változásai kapcsán. A felvételi tájékoztató szerint idén...
Kié legyen a föld és hogyan? - Ángyán József Pécsett
Az Élőlánc Magyarországért folytatja a már megkezdett társadalmi vitát, és januárban további nyilvános felvilágosító konzultációkat szervez országszerte a földtörvényről és az alaptörvény harmadik, földügyekkel kapcsolatos módosításáról. Az országgyűlési képviselő Pécsett január 19-én, szombaton 17 órakor tart előadást a Civil Közösségek Házában.
Előadás a pécsi...
A Várostörténeti Múzeum Padlás elnevezésű helytörténeti sorozatának következő előadásán a városimázsról hallgathatunk meg beszámolókat. A január 17-én, csütörtökön 17 órakor kezdődő...Vince-napi borvacsora a...
Ottó Csaba villányi borásszal és boraival is megismerkedhetnek a Szent György Fogadóban a Vince-napi borvacsora vendégei...
Itt tehet bejelentést a...
Átvette a Pécs területén lévő közvilágítás aktív elemeinek üzemeltetésével járó feladatokat a BIOKOM Kft. A cég feladatkörébe tartozik a meglévő infrastruktúra üzemeltetése: a...Indiába utazik Pozsgai...
Indiában vendégszerepel az Újszínház a pécsi drámaíró, Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című darabjával. A társulat a Kautzky...
Rejtett hiba? - Új eljárás...
Hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Pécsi Törvényszéket a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a...
Kulka János, Jordán Tamás,...
A Pécsi Harmadik Színház számára a minőséget középpontba állító működést az elmúlt években,...
Astellas-díj: pécsi orvosokra is szavazhatunk
Az elmúlt héten lezárult az idei „Astellas-díj - Az év orvosa" és az „Astellas Gyermekrajz Pályázat" beküldési időszaka. A hétvége folyamán a két pályázat zsűrije értékelte a beérkezett alkotásokat és kijelölte azon döntősök körét, akikről a közönség szavazatai fognak dönteni. Január 15-től a nagyközönségé a főszerep: döntsék el, melyik orvos legyen 2012 Astellas-közönségdíjasa, illetve mely gyermekrajzok voltak a legszebbek, legkifejezőbbek idén. A közönségdíjasok mellett az egyes pályázatok bíráló bizottságai - szakmai szempontokat is figyelembe véve -...Mulatóban kapcsolták le a körözött bűnözőt Pécsett
Országosan körözött személyt fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei Pécsett január 14-én. A 33 éves férfit lakossági bejelentés alapján a város egyik szórakozóhelyén igazoltatták a járőrök, ennek során kiderült, hogy a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A férfit elfogták és átadták a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetnek.Két órát késik a vonat a Gyékényes-Pécs vonalon
Gyékényes térségében ónos eső esett, mely a faágakra fagyott, emiatt egy helyen fa dőlt, máshol az ágak rálógnak a vasúti felsővezetékekre Őrtilos és Gyékényes között. A faágak eltávolítását illetve a felsővezeték helyreállítását a szakemberek megkezdték, várhatóan fél tízre fejezik be. A helyreállításig néhány vonat jelentős, 90-120 perces késéssel közlekedik a Gyékényes-Pécs vasútvonalon. Mivel Őrtilos közúton megközelíthetetlen, ezért pótlóbuszt sem tud rendelni a vasúttársaság.A "régiek" egy része...
Gulyás Dénes világszerte ismert operaénekes lassan két éve került a Pécsi Nemzet Színház operatagozatának élére, egyebek...
Álmaim ligete -...
A Tett- Hely Ifjúsági Egyesület és a Balokány Ligetért Összefogás képzőművészeti pályázatot hirdetett "Álmaim ligete" címmel. A gyerekek részére kiírt pályázaton a pályaműveket...A megyék jövőjéről tárgyalt...
A megyék jövőbeni szerepéről tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a megyei közgyűlési elnökökkel hétfőn az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel. A...Tillai Aurél és Lakner...
Folytatódik a Mesterhármas elnevezésű beszélgetés-sorozat a Csorba Győző Könyvtárban. Az esten neves pécsi művészek...
Félmilliárdos tőkejuttatást...
Bachar Najari, szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének...
Baranyában sónedves a...
Az ország nyugati és középső részén, vagyis az intenzív havazásban érintett területeken a fő- és mellékutak egyaránt nehezen járhatóak hétfő reggel, a hóesés mellett hóátfúvások és ónos...Fél órát is késhetnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon
A havazás miatt egyre több vonalon késnek a vonatok váltóállítási gondok miatt. A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Lajosmizse, a Budapest-Cegléd, a Budapest-Hatvan és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 20-40 perc közötti késéssel kell számolniuk az utazóknak - közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel. Az ország nyugati és középső részén az intenzív havazás és az ónos eső miatt több vonalon váltóállítási problémák okoznak fennakadásokat a vasúti közlekedésben - olvasható a közleményben. A MÁV Zrt. a forgalmasabb állomásokon megemelt létszámú...
Nem csak a liberálisok átkozzák az Újszínházat és Pozsgaiékat, a szélsőjobb is - Interjú
Kevés teátrum kapott a közelmúltban olyan kiemelt sajtófigyelmet, mint a Dörner György vezette fővárosi Újszínház, amely művészeti vezetőjének személyén keresztül pécsi kötődéssel is bír. Pozsgai Zsolt drámaírót eddigi tapasztalatairól és jövőbeli terveiről faggatta munkatársunk. - Sűrű évet tudhat maga mögött a színház új vezetősége. Összefoglalná a főbb történéseket? - Két részre osztanám az időszakot, amelynek az első fele februártól júliusig terjed, a másik része pedig az ősztől kezdődő idény. Az év első felében játszanunk kellett azokat a darabokat, amelyet még...
Megint verekedés volt egy pécsi szórakozóhelynél
Csoportosan elkövetett garázdaság miatt kellett intézkedniük a rendőröknek szombat késő este Pécsett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a Központi Rendőrőrs járőrei szolgálati gépkocsival haladtak a hatos számú főúton, amikor észlelték, hogy az út melletti szórakozóhely előtt három személy verekszik. Az ittas verekedőket a járőrök szétválasztották, majd a helyszínre érkező további rendőrök segítségével előállították. A tizenkilenc, huszonegy és huszonnyolc éves fiatalok között szóváltás, majd verekedés alakult ki, melynek során orvosi ellátást igénylő...A rovat további témái
- Az autósok ismeretlen ismerőse: Kertvárosból Szederkényig és vissza
- Szánkókat, sítalpakat elő, vasárnap fehérbe borulhat Baranya
- A dzsungel könyve Helsinkibe megy - A padlás pedig Pécsre jön
- Algériai határsértőt fogtak a mohácsi rendőrök
- Megnyitott a város második műjégpályája a ZSKN Pirogránit Udvarán - KÉPGALÉRIA!
- Halálos baleset miatt lezárták a 6-os utat Faddnál
« Előző
33912 | 33939 | 33966 | 33993 | 34020 | 34047 | 34074 | 34101 | 34128 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A kormány nemzeti petíciót indít...

