A pécsi önkormányzat is támogatja a Google utcakép-szolgáltatását

A Google Magyarország szerint fontos lépés történt a felé, hogy belátható időn belül Magyarországon is elindulhasson a cég utcakép-szolgáltatása, a Street View. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke hétfőn azt mondta, Magyarországon elindulhat a Google Street View szolgáltatása, miután egy most kiadott állásfoglalásban sikerült megteremteni a szükséges garanciákat arra, hogy a magánszféra ne sérüljön, és a köz érdeke is érvényesüljön. Az interneten nyilvánosságra hozott utcaképfelvételeken nem látszódhatnak sem arcok, sem az autók...

Körülbelül háromszázan élnek a pécsi utcán - több százzal nőtt a Támasztól segítséget kérők száma

Körülbelül háromszázan élnek a pécsi utcán - több százzal nőtt a Támasztól segítséget kérők száma Öt év alatt nagyjából hatszáz fővel emelkedett azok száma, akik a hajléktalan ellátással foglalkozó Támasz Alapítványhoz fordultak segítségért. Mint Hajdu Krisztián szakmai vezetőtől megtudtuk, egyre több olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, akik - bár nem nevezhetőek a szó legszorosabb értelmében hajléktalannak -, ám a nehéz anyagi helyzetükben az alapítványhoz fordulnak. Napjainkban mintegy háromszázan élnek a pécsi utcákon. A pécsi Támasz Alapítványnál 2008 óta készítenek összegzést a civil szervezethez forduló hajléktalanokról. - A tapasztalatok azt mutatják, minden...

Félnek a kutyatartók: egy elmebeteg méreggel szórta tele a várost?

Félnek a kutyatartók: egy elmebeteg méreggel szórta tele a várost? Az elmúlt napokban városunk két pontján is szándékos kutyamérgezés történhetett - tudtuk meg pécsi állatbarátoktól. A Pécsi Újság.hu-nak nyilatkozó ebtartók azt sem tartja kizártnak, hogy valaki szándékosan szórta tele a várost méreggel. A Misina Állatvédő Egyesületet vezető Farkas Tamás szerint akár egy nagyobb kutya is elpusztulhat, ha patkánymérget eszik, érdemes tehát figyelni, mi kerül a négylábú kedvencek szájába. Az ismert közösségi portálon pár nap alatt több száz emberhez jutott el az egyik pécsi kutyatartó felhívása, amelyben arra figyelmezteti az állatbarátokat,...

Akácfát vágott ki Szigetvár...

Fatolvajt ért tetten a körzeti megbízott a rózsafai erdőben szombaton.  A tolvaj kivágott egy akácfát, éppen haza akarta vinni, amikor a körzeti megbízott elfogta. A férfi...

Pécsi Arcok - Dr. Bödő...

Pécsi Arcok - Dr. Bödő László: antifasiszták, bundázó focisták és könyvek, melyekre nincs már pénz Elévülhetetlen érdemeket szerzett Baranya és Pécs sportéletének feltárásában Bödő László egykori önkormányzati képviselő, aki...

Itt a Bándy-gyilkosság...

Itt a Bándy-gyilkosság vádirata - ötven civil lehet jelen P. László februári tárgyalásain A Pécsi Törvényszék február 18-án 9 órakor, február 19-én 9 órakor és február 20-án 9 órakor kezdi meg P. László ügyének...

Pécset ábrázoló orosz...

Szvetlana Maleta akvarelljeiből Csodálatos Magyarország címmel nyílik kiállítás vasárnap a Moszkvai Magyar Kulturális Központban, az eseményről országos sajtótermékek is hírt adtak. A...

A FEMA tetejéről lopta a...

Fémtolvajt értek tetten és fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei január 25-én Pécsett. A tolvaj közel 30 kilogramm bádoglemezt cipelt kézikocsiján, a MÉH-be tartott, amikor...

Elfogták a mohácsi zsaruk a...

Autóval áttörte a határátkelő sorompóját szombaton egy férfi Hercegszántón - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra közlése...

Legyen pécsi "Az év orvosa"! - Öt pécsi gyógyító a legjobb 65-ben, egy a TOP5-ben - SZAVAZZON!

Néhány napon belül, január 31-én véget ér az „Astellas-díj - Az év orvosa 2012" pályázat közönségszavazása. Rendkívül kiélezett az idei verseny, hiszen a szervezőknek a Pécsi Újság.hu szerkesztőségébe elküldött legfrissebb tájékoztatása szerint mind a lista élén, mind pedig a középmezőnyben mindössze néhány szavazat választja el a jelölteket egymástól. A választható orvosok listájában öt pécsi gyógyító is található, a díjra közülük jelenleg a legesélyesebb dr. Harmat Zoltán radiológus, aki az eddigi szavazatoknak köszönhetően a TOP5-ben foglal...

Zöld lovag lett Hosszúhetényben az ismert televíziós, Novák Péter is

Zöld lovag lett Hosszúhetényben az ismert televíziós, Novák Péter is Idén télen a televízióból és a színpadról ismert Novák Péter mellett Farkasné Németh Krisztina kommunikációs szakembert és Ladányi Attila környezeti neveléssel foglalkozó szakembert avatták ünnepélyes keretek között lovaggá Hosszúhetényben, a Mecsekerdő kövestetői vendégházában. A személyes példamutatás fontosságát hirdető zöld egyesületnek országszerte immár 46 lovagja van. A 13 éve alakult, pécsi központú civil kezdeményezés a visszaváltható karácsonyfa-akciók nyomán vált ismertté, de apródcsoportjai és rendhagyó osztályfőnöki órái révén zöld palástjuk jól ismert az...

Ön már városunk része - beszélgetés Patartics Zoránnal

Ön már városunk része - beszélgetés Patartics Zoránnal Folytatódik az Ön már városunk része elnevezésű beszélgetés-sorozat, amelynek következő vendége Patartics Zorán építész lesz január 29-én 18 órakor a Művészetek Házában. Minden városban vannak a városra jellemző, csak ott megtalálható épületek, utcarészletek, parkok fasorok, amelyek láttán mindenki tudja, melyik településről van szó. Ugyanígy vannak a városból nélkülözhetetlen emberek, akik munkásságuk révén - legyenek tudósok, művészek, iparosok, kereskedők, tanárok, bármilyen foglalkozás űzői - lettek annak részei. A beszélgető sorozat őket látja vendégül. A legközelebbi...

Egy karton lopott...

Egy karton tusfürdővel a kezében rohant ki egy férfi egy belvárosi áruházból Pécsett január 24-én fényes nappal. A férfi nem jutott messzire, üldözte az eladó is, végül a rendőrök a...

Ady, a táltos költő -...

A Művészetek és Irodalom Házában Ady Endre kevésbé ismert oldalát mutatják be január 30-án 19 órakor egy színházi est keretében. Az esemény során - közel 40 vers előadása révén - a...

Citromsárga riasztás van...

Az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat I. fokú riasztást adott ki Baranya megye hat járására - a Szigetvári, a Szentlőrinci, a Pécsi, a Siklósi, a Sellyei és a Mohácsi...

Több pécsi rádiós...

Több pécsi rádiós frekvencia is gazdára vár: hamarosan itt is hallható lesz a Lánchíd Rádió? Még mindig nem döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa több pécsi frekvencia pályáztatásával...

A bányásznyugdíjak...

Múlt év elejétől hátrányosan módosította a kormány a bányászok nyugdíjazásának szabályait, a szakszervezet ígéretet kapott ezek korrigálására, de ez elmaradt, így a Bánya-, Energia-, és...

Radics Gigi a Pannon...

Radics Gigi a Pannon Filharmonikusokkal lép fel Pécsett Újra a műfajok közti átjárásra készül a Pannon Filharmonikusok zenekar, amely ezúttal a szerelmesek ünnepén feszegeti a...

A krónikás - Takács Dezső tárlata nyílik a Pécsi Galériában

A néhány napja 80. életévét betöltött Takács Dezső tanár, grafikusművész műveiből nyílik kiállítás a Pécsi Galériában a Széchenyi téren január 25-én; a kiállítás február 24-ig tekinthető meg. Takács Dezső pályája kezdetén Villányban tanítóskodott két évig. 1961 óta szülővárosában, Pécsett él és dolgozik. Igen jelentős rajztanári munkássága, miközben szakfelügyelőként, szaktanácsadóként irányította Pécs és környéke iskolai rajzoktatását.  Ösztöndíjasként Lipcsébe került, ahol az ottani főiskola litográfiai műhelyében képezte magát. 1977-78-ban részt vett a makói alkotóközösség...

A kulent népszerűsíti a Pécs-Mecseki Borút Egyesület

Sikeres pályázatot nyújtott be a vezető kedvezményezett Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület a partner Jagodnjaki Járással a kulen, mint hagyományos baranyai gasztronómiai különlegesség népszerűsítésére. A projektet sajtótájékoztató keretében mutatják be február 15-én 16 órától a Bisztro 48 üvegfalas termében. (Hotel Corso, Pécs, Koller u. 8.) Program: - Összefoglaló a „COOLIN" hazai programjairól (Gonda Tibor elnök, Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület) - A Kulen népszerűsítése a „COOLIN" pályázat lehetőségével (Sanja Čugalj, projektmendzser Jagodnjaki...

Eltűnt egy pécsi lány, a rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi István Hajnalka 24 éves pécsi lakost. Személyleírása: kb. 165 cm magas, gömbölyded típus, fehér bőrű, kékeszöld szemű, haja vöröses-fekete hosszú, fejkendőt hord és török ruhát visel. Keresett személy január 18-án 10 óra körüli időben Pécsett, a Családok Átmeneti Otthonából a Kórház téri Mecsetbe indult és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.    Aki a fenti személy tartózkodási helyéről bármit tud kérjük, hogy a 107 vagy 112 segélyhívó számon jelezze!