A napokban kezdődik az egykori Pepita diszkó felújítása

A napokban kezdődik az egykori Pepita diszkó felújítása Megkezdődhet a közösségi központ építése a pécsi Balokány-ligetben, az építtető pécsi önkormányzat ugyanis átadta a munkaterületet a kivitelezőnek. A várhatóan ez év őszére elkészülő, teljesen felújított egykori Pepita diszkó civil szervezeteknek biztosít majd helyet a szolgáltatásaikhoz. Mint azt a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében írja, az építési munkálatok tavasz elején kezdődnek, ha pedig terv szerint haladnak, akkor akár már ősztől működhet a központ. Az elképzelések szerint a majdani kétszintes épületben többek között tréningek,...

A nyitott bejárati ajtón keresztül jutott be a tolvaj egy pécsi lakásba

Besurranó tolvaj járt Pécsett, egy kertvárosi harmadik emeleti lakásban, ahova a nyitott bejárati ajtón keresztül jutott be - adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A sértett pénteken vette észre, hogy az előszobában lévő táskájából valaki ellopott harmincezer forintot. Mint kiderült, nem volt nehéz dolga az elkövetőnek, a bejárati ajtó ugyanis nyitva volt. A baranyai rendőrök ismételten felhívják a lakosság figyelmét, hogy lakásaik, házaik ajtajait ne hagyják nyitva, akkor is zárják be azokat, ha otthonaikban tartózkodnak.

Általános közúti ellenőrzés lesz a hétvégén Pécsett

Általános közúti ellenőrzés lesz a hétvégén Pécsett A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a hétvégén általános forgalmi ellenőrzés várható Pécs útjain. Olvasóink megszokhatták, hogy napi rendszerességgel, a pontos helyszín megjelölésével tájékoztatunk arról, hol várható sebesség-ellenőrzés Pécsett és a város környékén. Szombatra és vasárnapra vonatkozóan azonban a rendőrség nem adott ki információt ezzel kapcsolatban, mindössze annyit közöltek: a hónap első hétvégéjén általános közúti ellenőrzés várható - azaz a mérőműszer bárhol, bármikor feltűnhet.  

A mohácsi illetőségű Papp...

A Magyar Állatorvosi Kamara küldöttközgyűlése 2013-ban a mohácsi Dr. Papp Ibolyát választotta „Az Év Állatorvosává". A rangos szakmai elismerést pár éve ítélik oda az...

Havonta tűnnek el fémből...

Havonta tűnnek el fémből készült szemetesek a pécsi közterekről, a rongálás heti rendszerességű Tényleg semmi sincs biztonságban, ha fémből készült. A városüzemeltetési feladatokkal (is) megbízott BIOKOM Kft. tájékoztatása...

Változnak a BIOKOM...

Változnak a BIOKOM lakossági hulladékudvarának szolgáltatásai A BIOKOM Kft. által üzemeltetett Eperfás úti lakossági hulladékudvar csak a háztartásokban - tehát nem az iparban vagy a...

Újabb márkaboltok nyitását...

Újabb hazai márkaboltok nyitását, a termékskála bővítését, valamint vezetői személycseréket is tervez Bachar Najari, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. új többségi tulajdonosa. A...

A Pécsi Balett is fellép ma...

A Pécsi Balett is fellép ma este a pesti Erkelben A péntek este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Pécsi Balett, a Győri Balett és a...

Elfogadták Pécs...

Elfogadta Pécs idei költségvetését a város közgyűlése csütörtökön, a büdzséről szóló előterjesztés szerint a baranyai megyeszékhely 39,8 milliárd forintból gazdálkodik. Páva Zsolt a...

Bajnai újra elmondta: március 15-ig párt lesz az Együtt 2014

Március 15-ig párttá alakul az Együtt 2014 választói mozgalom - ismételte meg korábbi bejelentését Bajnai Gordon, a szervezet társalapítója csütörtökön Pécsen. A volt miniszterelnök a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület által szervezett lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: a március 15-iki ünnepségükre már olyan pártként szeretnék hívni támogatóikat, szimpatizánsaikat, amely reményt kínál arra, hogy sikerül megszabadulni az Orbán-Simicska uralomtól, garanciát ad rá, hogy nem térnek vissza a 2010 előtti korszak hibáihoz, bűneihez, valamint nyugalom lesz és...

Gáláns volt a kormány Pécshez: a város adósságállományának 70 százalékát vállalja át az állam

Gáláns volt a kormány Pécshez: a város adósságállományának 70 százalékát vállalja át az állam Pécs mintegy 41 milliárd forintos adósságának a 70 százalékát vállalja át az állam - jelentette be Páva Zsolt, a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón. A polgármester utalt arra: tavaly decemberben Pintér Sándor belügyminiszter pécsi látogatásán még arról volt szó, hogy a baranyai megyeszékhely adósságállományának legalább a felét veszi át az állam az idén. A kormány és a város közötti tárgyalásokon az önkormányzat igyekezett bemutatni, hogy Pécsnek miért lenne szüksége nagyobb mértékű könnyítésre. "Szerdán délután szentesítettük azt a megállapodást, amelynek...

Gyűlöletkampány elleni tiltakozó akciót tartanak Komlón

„A komlóiak nem kérnek a gyűlöletből" elnevezéssel békés demonstrációt szervez a Fidesz komlói szervezete március első napján 17 órakor a Városház téren. A megmozdulással a gyűlöletkampány ellen tiltakoznak a résztvevők. 

Lelakatolt iskolaajtókat...

Lelakatolt iskolaajtókat akar a pécsi PDSZ a márciusi sztrájk alatt - a HaHá-val együtt tüntetnének Bezárt iskolákat hozhat a tavasz Pécsett - feltéve persze, ha a város tanártársadalma vevő lesz a Pedagógusok Demokratikus...

Felfüggesztett börtön a...

Nem jogerősen egy év, két és fél év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Járásbíróság Polgár Károly mohácsi önkormányzati képviselőt csütörtökön, amiért két évvel...

A BIOKOM bővíti Pécsen a...

A BIOKOM bővíti Pécsen a szelektív hulladékgyűjtési rendszerét A BIOKOM Kft. március 1-jétől ismét bővíti a szelektív hulladékgyűjtési rendszerét Pécsett - tudatta szerkesztőségünkkel a...

A fehérnépnek ropja a...

A fehérnépnek ropja a Mecsek Táncegyüttes A Mecsek Táncegyüttes nőnap előestéjén folklóresttel örvendezteti meg a szebbik nem képviselőit, s természetesen...

A pécsi adóiroda...

Közlemény. "Tájékoztatjuk a pécsi polgárokat, hogy a Magyar Posta Zrt. a napokban kézbesíti a adózók részére A 2013. évre vonatkozó építmény-, telek-, gépjármű- és iparűzési adóval...

Pofonvágta egy rokkant...

Egy szerda esti komlói lakossági fórumon egy végsőkig elkeseredett rokkant bányász megütötte Polics Józsefet, a város polgármesterét. A botrányba fulladt meghallgatáson...

Így rántják le a leplet a Pécsi Újságról és a helyi médiáról a nagyon független pesti újságírók

Így rántják le a leplet a Pécsi Újságról és a helyi médiáról a nagyon független pesti újságírók "Vazallusmédia Pécsett: Ejtőernyősök, álfüggetlenek és a nagy Volvo-balhé" címmel jelentetett meg írást szerdán egy liberális fővárosi hírportál, az Átlátszó.hu. A tényfeltárónak szánt cikket az alábbiakban, mivel a helyi médiáról, és a Pécsi Újság.hu-ról van benne szó, mint érdekességet, változtatás nélkül közöljük. "Az utóbbi néhány év mozgalmas volt Pécs életében: az Európa Kulturális Fővárosa-projekt inkább botrányoktól, mint sikerektől volt hangos; a város a vízművet jogsértő akció keretében vette vissza az üzemeltető francia...

Mi az az elektrográfia? Megtudhatjuk a Pécsi Galériában

A kortárs magyar képzőművészet legfiatalabb műfaját, az elektrográfiát mutatja be a Magyar Elektrográfiai Gyűjtemény című kiállítás március 1. és 31. között a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítóterében. Az elektrográfia nemzetközileg elismert, díjazott és alkalmazott művészeti teljesítménnyé fejlődött a nagyvilágban és idehaza is. Magyarországon viszonylag fiatal a képzőművészeti ág, alig negyed százados múltja van. A Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület 1999 óta adott otthont a magyar elektrográfusok szimpozionjainak, országos tárlatainak, tematikus kiállításainak és egyéb...

Gyászhír: elhunyt Csala Márta karvezető, március 8-án temetik

Elhunyt Csala Márta - tudatta szerkesztőségünkkel a Pécsett végzett tanárnő és ismert karvezető családja. Az alábbiakban a gyászhírt és a temetés idejét és helyét olvashatják. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy Csala Márta tanárnő és karvezető életének 58. évében, rövid betegség után, 2013.02.07-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Gyászolják: húgai, fia és mindazok, akik szeretik. Váratlanul elhunyt szerettünktől 2013. március 8-án 16 órakor, katolikus szertartás keretében veszünk végső búcsút a badacsonytomaji...