Javában zajlanak a komlói útfelújítások
Nagyüzemben zajlanak a felújítások Komló útjain, vízelvezető rendszerein. A napokban készült el a Széchenyi utca teljes szakasza, de több más helyszínen is dolgoznak a városban. A kivitelezést a városgondnokság végzi a helyi közmunkások bevonásával.Komlóiak építik komlóiaknak - akár ez is lehetne a mottója a városszerte zajló felújításoknak. A városgondnokság szakemberei és a közmunkaprogramban dolgozó helybéliek munkájának köszönhetően ugyanis a nyári hónapokban számos közterületi szakasz renoválására fog sor kerülni, emellett új járdák, parkolók és biztonságosabb...Százhuszonnégy éve szentelték fel a Pécsi Székesegyházat
A pápai követ, az egész magyar püspöki kar és Ferenc József jelenlétében 1891. június 22-én Dulánszky Nándor püspök felszentelte Pécs megújult székesegyházát. Az egyházmegye első temploma, a négytornyú pécsi székesegyház ősi, megszentelt földön áll. A Dóm tér alatt ma is láthatók a IV. századból való őskeresztény temetői építmények. Ősidőktől fogva keresztény templom is állt ezen a helyen, a IX. században bizonyosan templomot szenteltek itt. A következő templomot Szent István király építtette az egyházmegye védőszentjének, Szent Péter apostolnak tiszteletére, és Boldog Mór, Pécs...
Lemondott a Tüke Busz vezérigazgatója, négytagú tanács állhat a cég élére
Távozik posztjáról Paiger István Péter, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója. A céget - egy közgyűlési előterjesztés tanúsága szerint - egy négy tagból álló igazgatóság vezetheti a jövőben, Vida János elnökletével. További részletek hamarosan. Lemondott Paiger István Péter, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető a hó utolsó napjáig marad hivataálban. Mindez egy közgyűlési előterjesztésből derült ki. Paiger István a Pécsi Újság. hu érdeklődésére megerősítette távozását, s későbbre ígért nyilatkozatot. A már említett előterjesztés tanúsága szerint a jövőben az önkormányzat...
Horvát Érdemkereszt...
A Horvát Köztársaság elnöke Horvát Érdemkereszt kitüntetést adományozott dr. Wirth Béla, a Pécsi Törvényszék Tanácselnöke...
Egy szatyornyi édességet...
Az egyik pécsi élelmiszerüzletben intézkedtek a rendőrök vasárnap este egy fiatal nővel szemben, aki lopni próbált az üzletből. Egy szabadnapos rendőr tartotta vissza a kollégái...Itt adhat vért június...
Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai június 22-28. között. Intézeti véradások: Pécs Regionális Vérellátó...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Engel János út 08.45 - 09.45: Mohácsi út...Pap- és diakónusszentelést...
Udvardy György pécsi megyéspüspök június 20-án, szombaton a Pécsi Székesegyházban Battonyai Jánost pappá és Lábár Tamást...
Redesign vándorkiállítás...
A Szabadkikötő (Király u.64.) ad otthont június 22-28. között a Humusz Szövetség vándorkiállításának, melyben kreatív fiatalok...
Nemzetközi alkotótábor nyílik az Értelmiségi Klub szervezésében
A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület június 21-étől tizedik alkalommal rendezi meg - ÉK-ART elnevezésű - képzőművész alkotótáborát Aranyosgadányban. Az egyhetes táborban általában 10-12 szobrász dolgozik, 4-5 horvátországi, 6-7 magyar, de már Romániából is jöttek alkotók. Idén először Szerbiából is fogadnak szobrászt. Így 16 fő fog alkotni a táborban. A szobrászoknál egyaránt találhatóak „akadémikusok", de természetesen jelen vannak „naivak" is. Minden tábornak megvan a sajátos témája, idén ez a következő: „Béke és háború" (utalva a közelmúlt...A Várkert Bazárban lépnek fel a Pannon Filharmonikusok
Több mint 130 zenekar ad koncertet ma a zene ünnepén. Az 1982-ben Franciaországban civil kezdeményezésként indult, Magyarországon idén húszéves rendezvény fő helyszíne a Várkert Bazár, a szervezők szakmai partnere a Cseh Tamás Program. Táblát avatnak az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére. A könnyűzene mellett a klasszikus muzsika és a dzsessz is szerepel a zene ünnepe idei magyarországi kínálatában. Budapesthez 13 vidéki helyszín csatlakozott, a rendezvények mindenütt ingyenesek. A fellépő előadók közül mintegy ötven a Várkert Bazárban lesz látható és hallható. A koncertek 13...
Mehet a bíróságra az élettársát agyonverő cserdi férfi
Befejezték a nyomozást a Cserdi szőlőhegyen történt bántalmazás ügyében. Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azzal a 36 éves férfival szemben, aki február 23-án a késő esti órákban a Cserdi szőlőhegyen olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő életét vesztette. Mint arról korábban beszámoltunk, a cserdi férfi közös italozást, majd veszekedést követően bántalmazta 34 éves élettársát. A rendőrök a férfit elfogták, gyanúsítotti kihallgatásán feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Vele szemben a Baranya Megyei...Őstermelők: Pécsett is újra...
Mi kell ahhoz, hogy igazi termelői piacokon vásárolhassunk? Már egyre többen tudják, s tesznek is érte, hiszen ez olyan...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
A horvát államiság napját...
Hálaadó szentmisével ünnepelte a napokban a Pécsi Székesegyházban a Baranya és Bács-Kiskun megyei horvát nemzetiségű lakosság...
Külföldön is felfigyeltek a...
A fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő - mondta Pintér Sándor szombaton...
Számos biciklist állítottak...
A Pécsi Rendőrkapitányság is részt vesz abban a megelőzési programban, amelynek célja a gyalogosok és kerékpárosok...
Hárommillióból új tetőt kap...
Hárommillió forintból cserélik le a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia Közösségi Házának tetőszerkezetét. Az összeget az...
„Igény" szerint váltanak a lámpák - befejeződött a pécsi villanyrendőrök cseréje
A közelmúltban befejeződött Pécsett a 6-os és az 58-as főút csomópontjainál a forgalomirányító-berendezések cseréje, illetve felújítása. Az érintett útszakaszon érzékelők segítségével, a forgalom mértékéhez igazodva váltanak a lámpák, a 6-os Tüzér utca és Bolgár-köz közötti szakaszán pedig az eddigi ötven helyett hatvannal lehet hajtani. Több mint háromszáz villanyrendőrt korszerűsítettek, illetve cseréltek újra Pécsett. A csaknem egy éven át tartó munkálatok során a Magyar Közút megbízásából a fenntartásukban üzemelő összes berendezésben LED-betétesre cserélték a...
Szombaton tamburafesztivált rendeznek Mohácson
Szombaton újra Mohács lesz a tamburamuzsika fővárosa, délután hat órakor kezdődik az immár kilencedik tamburafesztivál. Stílszerűen kilenc zenekart láthat-hallhat a közönség, köztük egy új formációt is, a húsz mohácsi és környékbeli tagot számláló Magyar Nemzeti Tambura Cigányzenekart - írja a Mohácsi Újság.hu. Ha a vendéglátó-egységek többsége nem is (az 1930-as évek elején még a város tizenhárom kocsmájában tizenhárom tamburazenekar muzsikált a korabeli tudósítások szerint), a Schneider Lajos Művészeti Iskola szabadtéri színpada és a környék ismét tamburazenétől lesz hangos...
Vasárnapig még látogatható Pécsett a Csontváry-kiállítás
Június 22-én, hétfőtől zárva tart a JPM Csontváry-kiállítása fél esztendőn át, mivel Budapesten, a Honvéd Főparancsnokság épületében a festő életművét reprezentáló tárlat nyílik július 5-én. Csontváry Pécsett őrzött képeit a legbiztonságosabb technikával szállítják a fővárosba, ahonnan fél év után visszakerülnek a pécsi Janus Pannonius Múzeumba. A kiállítás legfőbb célja, hogy hosszú távon külföldön ismertté tegyék a zseniális alkotó nevét, munkásságát. A festmények legkésőbb 2016 februárjában visszakerülnek Pécsre. A pécsi kiállítás ezért ebben az átmeneti időszakban, tehát...
A rovat további témái
- „Felháborító, ha a hír igaz!" - Páva Zsolt visszalép a polgármesterek versenyétől
- A nyár veszélyeiről beszéltek a pécsi „ovizsaruk"
- Idénymunka közmunkásoknak: mohácsi cégek is jelentkezhetnek
- Új orvosi eszközökkel bővült a Lánc utcai rendelőintézet, 18 milliót költöttek rá
- A pénzintézeti botrányok miatt is élénkül a pécsi lakáspiac, felfelé kúsznak az árak
- Egy égő fához riasztották a pécsi tűzoltókat
« Előző
26757 | 26784 | 26811 | 26838 | 26865 | 26892 | 26919 | 26946 | 26973 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

