Magyarok kenyere ötödször: idén főleg a kárpátaljaiaknak szánják az adományokat

Magyarok kenyere ötödször: idén főleg a kárpátaljaiaknak szánják az adományokat Idén is várják a búzát az ötödik Magyarok kenyere programhoz az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről. A liszt nagy részéből elsősorban kárpátaljai gyermekek étkeztetését támogatják - hangzott el a Magyarok kenyere program szerdai sajtótájékoztatóján Pécsett. A program - derült ki az eseményen - már túlnőtte magát, 2013-ban hetvenhét tonna búzaadomány gyűlt össze, tavaly már ennek háromszorosa, a szervezők idén arra számítanak, hogy a tavalyi búzamennyiséget is meghaladó adományt küldenek majd Baranyába az augusztusi összeöntésre. A szervezők minden magyarországi és...

Kertváros Nap: változások a buszközlekedésben

A Tüke Busz Zrt. közleménye:„Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy július 4-én, 14 és 23 óra között a III. Kertváros Nap rendezvény miatta Maléter Pál út Varsány utca és Viktória utca közötti szakaszát teljes szélességében elzárják a forgalom elől. Emiatt érintett járataink az alábbiak szerint közlekednek: Az 1-es járatútvonala a forgalmi terelés idején az alábbiak szerint változik:Kertváros irányába a Nagy Imre úti megállóig eredeti útvonalon közlekedik, majd balra fordulva a Keszüi úton halad tovább. A Keszüi útról jobbra fordul a Málomi útra, és az Aidinger János...

Tettye Forrásház: így változnak a társasházak elszámolásának feltételei

Egy jogszabály-módosítás miatt országosan változnak a kedvezőbb vízdíj elszámolás feltételei a társasházakban. A pécsi lakóközösségek 2013 óta, az elsők közt igényelhették ezt a lehetőséget, a Tettye Forrásház Zrt. ekkor vezette be a csak mellékvízmérők alapján való számlázási rendet. Jelenleg is több száz társasház rendezi ennek megfelelően a vízfogyasztását, de nekik is újra be kell nyújtaniuk igényüket a szolgáltatóhoz, ha továbbra is így szeretnének fizetni. Egy jogszabály ugyanis több újabb feltételt rögzített az elszámolás igényléséhez. Így például amellett, hogy a házban...

Központi szúnyogirtás...

Központi szúnyogirtás Pécsett is: csütörtökön, pénteken és hétfőn végzik a beavatkozást Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megrendelése alapján - a BIOKOM Nonprofit Kft. irányításával - földi-kémiai...

Baranyai Nemzetiségi...

„Örmény képzőművészek jelene és jövője" címmel nyílik meg a Baranyai Nemzetiségi Körkép című sorozat következő kiállítása pénteken, 17 órától a Király utca 24. szám alatt...

Intenzív hitoktatói...

Hatnapos, 60 órás intenzív hitoktatói tanfolyam indul 2015. augusztus végén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán pedagógus végzettséggel rendelkező hitoktatóknak. A tanfolyam célja,...

Biciklit lopott Sellyén, de...

Biciklit lopott Sellyén, de haza már nem ért vele A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 53 éves vajszlói férfi kedden délután Sellyén, egy pékség...

Továbbra is ők vezetik a...

Kedden megtörtént a Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezetének négy évenkénti tisztségviselői és bizottsági tagjainak tisztújító választása, ahol a küldöttek egyhangúan az...

Még igényelhet ingyenes...

Június eleje óta két új létesítmény szolgálja ki a pécsieket a lakossági szelektív hulladékgyűjtés terén: egy modern, a legmagasabb szintű európai uniós szabályoknak is megfelelő...

Távozik Márta István a ZSÖK éléről, maga kérte a nyugdíjazását, Vincze Balázs váltja a poszton

Távozik Márta István a ZSÖK éléről, maga kérte a nyugdíjazását, Vincze Balázs váltja a poszton Elfogadta a pécsi közgyűlés kedden Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. (ZSÖK) ügyvezetőjének kérését, aki így távozik posztjáról. Utóda Vincze Balázs lesz. Páva Zsolt kulturális stratégiai főtanácsadójaként működik a jövőben Márta István (képünkön), akinek Pécs polgármestere így továbbra is számít a munkájára. A ZSÖK éléről viszont távozik, augusztus utolsó napjától már nem tölti be megbízatását. A pécsi közgyűlés kedden elfogadta erre irányuló kérését. A városháza közleményt adott ki az ügyben: „Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője aug. 31-től...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel fél nyolc és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.30: Pécs, Tüskésréti út07.45 - 08.45: Pécs, Mohácsi út09.00 - 10.00: Pécs, Engel János út10.15 - 11.15: Pécs, Hársfa út12.45 - 13.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út14.00 - 15.00: Pécs, Komlói út15.15 - 16.15: Pécs, Pécsváradi út16.30 - 17.30: Pécs, Üszögi út17.45 - 18.45: Pécs, Verseny utca19.00 - 20.00: Pécs, Pécs, Athinay út  

Pécsett adta fel magát egy zalai gyilkosság gyanúsítottja

Az elsőfokú bírósági döntését megváltoztatva nem házi őrizetbe, hanem előzetes letartóztatásba került az a 37 éves férfi, akit június 16-án vettek őrizetbe egy csaknem húsz évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottjaként - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t. Beznicza Árpád közölte: a törvényszék másodfokon eljárva változtatta meg az első fokon eljáró Zalaegerszegi Járásbíróság június 18-án hozott határozatát, amellyel házi őrizetet rendelt el a gyanúsítottal szemben. A törvényszék álláspontja szerint ugyanis a szökés, elrejtőzés veszélye mellett az...

Indul a Nemzeti Várprogram:...

Indul a Nemzeti Várprogram: Szigetvárra is jut pénz Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot, amelynek keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik...

Előzetes letartóztatásba...

A bíróság megítélése szerint fennáll szökésének, elrejtőzésének a veszélye, ezért három, garázdasággal gyanúsított társával egyetemben elrendelték annak a pécsi, tizenhét éves fiúnak az...

Pécs is olimpiai helyszín...

Pécs is olimpiai helyszín lehet: a kosár- és tollaslabda versenyeket tartanák városunkban Pécs is részt venne a 2024-es budapesti olimpián: a kosárlabda-, valamint a tollaslabda versenyek lehetséges színhelyeként...

Pécsen keresztül is...

A Pécsi Újság.hu értesülései szerint Pécsen keresztül is szállítanak menekülteket Csongrád megyéből Budapestre. Kedden rendőri kíséret mellett mintegy harminc, többségében afgán migráns...

Rendőrök tanultak a Pécsi...

Újabb fejezetéhez érkezett a Police Medic képzés - más néven intézkedéstaktikába épített sérültellátás - melynek  a napokban a Pécsi Tudományegyetem adott otthont - adta hírül...

Ilyen nincs, és mégis van:...

Meghökkentő történetet osztott meg a Pécsi Újság. hu - val Donáczi György: a pécsi nyugdíjast Barcson elvégzett szemműtétje után az intézet igazgató-főorvosa saját kocsijával fuvarozta ki...

Egyházmegyei kitüntetéseket adtak át a székesegyházban

Egyházmegyei kitüntetéseket adtak át a székesegyházban A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket adtak át.  Udvardy György megköszönte mindazok munkáját, akik plébánosuk javaslata alapján kiemelkedő szerepet töltöttek be egyházközségük életében, áldozatos munkájukkal szolgálva testvéreik javát. Idén tíz személyt jutalmaztak. Díjazottak 2015-ben: Huszárné Mánfai Mária Gáspár Boldizsár Kovács Andrásné Sudár Sarolta Streer Tamás Panka Józsefné Kávé József Papp József Koppán Endre Ferenc Varga Antalné

Nem adták meg a tartozást, ezért nagyon bepipult egy pécsi férfi

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint egy 55 éves pécsi férfi vasárnap Pécsett egy asszony lakásán megjelent, fenyegetőzött és a lakás berendezési tárgyait felforgatta.  Ezt követően megragadta a sértett ruházatát, és követelte, hogy adja vissza a tartozását. A rendőrök a férfit pár óra múlva a Pécsi Rendőrkapitányságon kihallgatták gyanúsítottként. Vele szemben - szabadlábon hagyása mellett - önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Még egy hónapig biztosan számíthatnak útfelbontások miatt dugókra a pécsi autósok

Még egy hónapig biztosan számíthatnak útfelbontások miatt dugókra a pécsi autósok Nagyjából egy hónapig még számíthatnak arra a pécsi autósok, hogy például a 6-os városon átvezető szakaszán a József Attila utcában és a Mohácsi úton közművek építése, korszerűsítése miatt torlódások várhatók. A közútkezelő nagyobb beavatkozásokat viszont nem tervez a nyári hónapokban Pécsett. Dugóban araszolni egyetlen évszakban sem öröm, de talán nyáron a legidegesítőbb, amikor a hőség is rátesz egy lapáttal az időrabló várakozás miatt érzett feszültségre. Persze érhető, ha a közműcégek éppen ezeket a hónapokat igyekeznek felhasználni az aktuálissá vált beavatkozások...