Tettye Forrásház: így változnak a társasházak elszámolásának feltételei
2015. július 01. szerda 16:14
Egy jogszabály-módosítás miatt országosan változnak a kedvezőbb vízdíj elszámolás feltételei a társasházakban. A pécsi lakóközösségek 2013 óta, az elsők közt igényelhették ezt a lehetőséget, a Tettye Forrásház Zrt. ekkor vezette be a csak mellékvízmérők alapján való számlázási rendet. Jelenleg is több száz társasház rendezi ennek megfelelően a vízfogyasztását, de nekik is újra be kell nyújtaniuk igényüket a szolgáltatóhoz, ha továbbra is így szeretnének fizetni.
Modellezik a társasházakat
Rajzi dokumentáció szükséges a házi vízhálózatról, és pontosították azt a mérési különbözethatárt is, amit ha a közösség túllép a féléves elszámoláskor, részben vagy egészben elveszítheti a kedvezményt.
Emiatt a jövőben a korábbinál nagyobb jelentőséggel bír és nagyobb figyelmet is kap a lakáson belüli mérőhelyek szakszerű, előírások szerinti kialakítása, amely akár a teljes lakóközösség elszámolására is hatással lehet - hívja fel a figyelmet a Forrásház szerdai közleménye.
A Tettye Forrásház levélben tájékoztatta a pécsi társasházak, lakásszövetkezetek közös képviselőit a lehetőségekről; a társasághoz sorra érkeznek az igények.
- A kérelem benyújtása után a Tettye szakemberei ellenőrizték a teljes társasházat. Mindent rendben találtak, így már folyamatban van a megállapodásunk - mondta el Krisztné Fodor Ildikó közös képviselő, akinek Palahegyi úti társasháza a következő elszámoló számláját már az új rend szerint kapja.
Lesznek azonban olyan társasházak, amelyek nem felelnek meg az új feltételeknek, esetükben a szolgáltató érvényesíti a mellékmérők és a főmérő fogyasztási különbözetét.
A Tettye segítségként ezért ismét bevezeti a különbözet számlában való felosztásának lehetőségét: ha kérik, a szolgáltató a közösség döntésének megfelelően felosztja azt az egyéni számlákban a lakók között.
További tájékoztatásért kérjük, keresse a Tettye Forrásház ügyfélszolgálatát, weboldalát, vagy közös képviselői kapcsolattartóját ([email protected]).
Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

