Önkormányzati bérlakások: bekeményít a város, utcára is kerülhetnek a nem fizetők

Önkormányzati bérlakások: bekeményít a város, utcára is kerülhetnek a nem fizetők Szigorú feltételeket szab a jövőben a város az önkormányzati lakásokban élő, lakbér- és közüzemi tartozást felhalmozott családok számára. Az erről szóló előterjesztésben foglaltakat Őri László, Pécs alpolgármestere a hírportálunknak úgy kommentálta, az intézkedés kulcsa az együttműködés lesz, akik vállalják a feltételeket, azokon a város segít, akik nem, azokkal szemben keményen fellépnek. 2013 végétől az önkormányzat Családsegítő Központja - kísérleti jelleggel - programot indított a tartozásokat felhalmozó önkormányzati bérlakásban élők számára. Csaknem száz családdal sikerült...

Pécsre is küldenek a seregélyesi vírusból

Az elsőként levett négy mintából háromban is humán calicivírus tenyészett ki, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy mindegyik gyerek megbetegedését ez a vírus okozta a múlt héten a seregélyesi erdei iskolában - mondta a Fejér megyei tisztifőorvos kedden az MTI-nek. Müller Cecília közölte, hogy a helyi mikrobiológiai labor vizsgálata szerint a minták bakteriálisan negatívak voltak. Hozzátette: a kórházban további két mintát vettek, azok tenyésztése még folyamatban van. Jelezte, hogy a vírusra pozitív mintákat további vizsgálatra a pécsi országos referencialaborba is elküldik. A...

Családi házakat fosztogatott Pécsett egy férfi, lecsukták

Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Járásbíróság a napokban egy 29 éves férfit, akit Pécsett elkövetett lopásokkal és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.  A bíróság közlése szerint az eljárás eddigi adatai szerint a gyanúsított április 21-én és május 19-én Pécsett, többek között a Komlói úton több alkalommal családi házakba behatolva mobiltelefonokat, kézitáskával együtt iratokat és készpénzt lopott el. A bíróság álláspontja szerint az eljárás jelenlegi szakaszában megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől elszökne,...

Múzeumok éjszakája:...

Múzeumok éjszakája: bejárhatjuk a Hotel Palatinust Június 20-án 18 és 23 óra között a Hotel Palatinus (Király u. 5.) folyamatos programokat kínál a Múzeumok Éjszakáján - közölte...

Ruhát loptak Siklóson, de...

Egy siklósi ruhaüzlet tulajdonosa telefonált hétfőn éjjel a rendőrség ügyeletére, hogy két férfi és egy nő a boltba betört, majd onnan ruhaneműket tulajdonítottak el. A rendőrök perceken...

Egyetemi vesztegetés: két...

Jogerősen kizárta a Győri Ítélőtábla a „pécsi egyetemi vesztegetésként " elhíresült büntetőeljárásból azokat az ügyvédeket, akik valamilyen érdekeltségi viszonyban állnak a...

Csaknem ezer futó lepi el a...

Csaknem ezer futó lepi el a hétvégén Mánfát Mánfán június 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap a Baranya megyei Tájékozódási Futó Szövetség rendezésében sorra kerülő...

Már megint itt a...

Már megint itt a szúnyogfrász: legkorábban pénteken gyéríthetik a pécsi vérszívókat Fokozódik a pécsi szúnyoghelyzet: Kertvárosban és a Mecsek lábánál, például Patacson már tömegesen keserítik a lakók életét a...

Pécsi Ítélőtábla: pénteken...

A Pécsi Ítélőtábla büntető, valamint polgári és gazdasági ügyek kezelőirodájában az ügyfélfogadás június 19-én szünetel.Jövő héttől az eredeti ügyfélfogadási rend alapján várják a...

Ha érdekli biciklije biztonsága, ezt olvassa el!

Ha érdekli biciklije biztonsága, ezt olvassa el! A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság június 18-án 15 órától 19 óráig Pécsett, a Légszeszgyár utca 8. szám alatti épületében ingyen kerékpár gravírozást tart. A megjelölt kerékpárokat a rendőrség fényképpel együtt veszi nyilvántartásba. A tulajdonos a nyilvántartásba vételről egy könyvet kap a saját és a kerékpár adataival. A jelölés segítségével az elveszett, ellopott járművek megtalálásuk esetén gyorsan visszakerülhetnek jogos tulajdonosukhoz.A rendőrség javasolja, hogy a kerékpárt a tulajdonos is fényképezze le, lopás esetén a kép akár az interneten, akár a sajtóban...

Gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Pécsre

Gyalogos zarándoklat indul június 19-én, pénteken 17 órakor a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Pécsre. A zarándokok másnap érkeznek meg a Pécsi Székesegyházba, ahol Udvardy György megyéspüspök a 10 órakor kezdődő szentmisén Battonyai Jánost pappá, Lábár Tamást pedig diakónussá szenteli.  A zarándoklat állomásai: Püspökszentlászló (10 km), ahol 20:00 órakor püspöki szentmise keretében imádkoznak a szentelendőkért. Ezután következik a húsz kilométeres útszakasz Pécsig. A zarándokokhoz bármely szakaszon szabadon lehet csatlakozni.

Vasárnap délután egy szolgálaton kívüli rendőr elfogott egy ismert gépkocsifeltörőt Orfűn

A rendőrség ügyeletére telefonált egy nő, aki június 14-én, vasárnap délután észlelte, hogy lezárt autója csomagtartójából Orfűn, az Ady Endre utcában kézitáskáját, a benne lévő készpénzzel és személyes irataival együtt ellopták.Időközben egy szolgálaton kívüli rendőr jelezte, hogy egy ismert gépkocsifeltörőt látott a településen.  A Dollár utcában visszatartotta E. Attila 45 éves komlói lakost, akit a kiérkező járőröknek átadott. A férfit előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A készpénz már a ruházatátvizsgáláskor előkerült, az eltulajdonított tárgyakat az...

A Nemzeti Színház előadását...

A Nemzeti Színház előadását választották a POSzT legjobbjának A Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT),...

Húszéves a Vylyan...

Húszéves a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokbora, a Montenuovo - tisztelgés a herceg emléke előtt Húsz évvel ezelőtt, 1995-ben született meg a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokbora, a Montenuovo cuvée. A herceg nevét az...

Új helyre költözik a...

A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztálya a Pécs, Rákóczi út 30. szám alól a Pécs, Lázár Vilmos u. 12....

Itt adhat vért június...

Itt adhat vért június 15-étől Pécsett és Baranyában Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai június 15-21. között. Intézeti véradások: Pécs Regionális Vérellátó...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Erdőbe költözött Papp Lajos...

Erdőbe költözött Papp Lajos professzor, aki könyvet ír, s boldogabb, mint valaha Egy főváros melletti erdei házba költözött, átfogó, de közérthető könyvet ír a holisztikus egészségszemlélet jegyében,...

Az uránvárosi piacon és a buszállomáson is koncerteznek

Rendhagyó helyszíneken, a legváratlanabb időpontokban lépnek fel együttesek Pécsett a Zene Ünnepén, június 20-án és 21-én (szombaton és vasárnap). A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint az ingyenes rendezvény több helyen zajlik majd, többek közt a Hajnóczy utcai piacon vagy éppen az Ércbányász téren. A teljes program: Szombat10 óra: Hajnóczy utcai Piac - Lenthár Balázs gitárjátéka10.00: Uránvárosi Buszvégállomás - PTE Brass Band örömzene18.00: Szilárd Leó park - Ércbányász Koncert Fúvószenekar térzene19.00: Béke-park - Persona non Grata, majd 20 órától Psycho Mutants...

Derűre ború: a nagy hőség mellett heves zivatarra is figyelmeztetnek Baranya megyében

Derűre ború: a nagy hőség mellett heves zivatarra is figyelmeztetnek Baranya megyében Az országszerte tartós hőség mellett vasárnapra több megyére heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a tartós hőség miatt Heves, Nógrád, Vas és Veszprém megyében első-, az ország többi területén másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Vasárnap a napi középhőmérséklet 26-28 fok körül alakul. Az Alföldön várható a legmelegebb idő. Ott a maximumok várhatóan 31-36 fok között alakulnak. Késő estére többnyire 22-28 fok közé hűl le a levegő, de a záporok, zivatarok...

Levendulaszüretet tartanak a Zsolnay Negyedben

Levendulaszüretet tartanak a Zsolnay Negyedben A tavalyi évekhez hasonlóan a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN) kertészei leszüretelik a színpompás virágtermést. A levendulát csokrokba kötik, amelyekből a látogatók is vihetnek. A ZSKN tájékoztatása szerint a Pécsi Galéria m21 kiállítóterének tetején két levenduláskert is található, közel a Planetárium kupolájához. Ide, valamint a Bóbita Bábszínház melletti területen a Pipagyag játszótérre is jöhetnek a látogatók, ahol akár több csokor levendulát is átvehetnek délután négy órától. Este hattól aztán Gyurkó István karnagy vezetésével a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar játszik...