Pap- és diakónusszentelést tartottak a székesegyházban
2015. június 21. vasárnap 17:30

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 20-án, szombaton a Pécsi Székesegyházban Battonyai Jánost pappá és Lábár Tamást diakónussá szentelte. A szentelendőkért pénteken gyalogos zarándoklat indult Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra, majd a püspöki szentmise után Pécsre, a papszentelésre.
„A papságra úgy tekintünk, mint Isten gondviselő ajándékára. Így tekintünk most rátok, akik az egyháztól a pap és diakónus szentelés ajándékát kéritek" - ezekkel a szavakkal köszöntötte Udvardy György pécsi megyéspüspök szombaton Battonyai Jánost és Lábár Tamást.
„Külön öröm, hogy éppen a gondviselésről szóló tanítást hallhattuk ma Jézustól. Ez megerősít bennünket. Mindazt, amit a gondviselésről hallunk, amit a gondviselésről tanít az egyház, a pap személyében és szolgálatában jelenvalóvá válik. Úgyis, mint tény, úgyis, mint a legszemélyesebb döntés, életetek legszemélyesebb része. Hisszük, hogy Isten Atyaként őrködik teremtényei fölött. Hisszük és valljuk, hogy a történelemben is megmutatkozik az ő atyai gondoskodása: az egyén és az emberiség történetében. A történelem ura ő, az élet ura. Segít bennünket, hogy a reménységben szilárdítsuk meg az élet melletti döntésünket. Atyánk ő, aki szeret bennünket, aki törődik velünk. A bizalom vezet el bennünket oda, hogy imával forduljunk hozzá, hogy merjünk kérni!" - ezt az útravalót adta Lábár Tamásnak és Battonyai Jánosnak a főpásztor.
Battonyai János 1989. szeptember 21-én született Szekszárdon. Hivatására az Esztergomi Szemináriumban készült, tanulmányait az Esztergomi Hittudományi Főiskolán végezte, diakónusszentelését követően Pécs-Gyárvárosban teljesített szolgálatot. Papi jelmondata: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!" (Lk 23,46)
Lábár Tamás 1985. november 6-án született Pécsett. Történelem szakon végzett a Pécsi Tudományegyetemen, majd a budapesti Központi Szeminárium növendéke lett. Teológiai tanulmányait most fejezi be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Jelmondata: „Szállj síkra az igazságért, hűségért, jóságért, és íjadon a húrt feszítse erős jobbod!" (Zsolt. 44,5)
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Applikációval intézhetik egyszerűen...