Százhúszmilliós csalást vezényelt le egy pécsi karmester az ügyészség szerint
FRISSÍTVE: A Pannon Filharmonikusok együtt érezve a károsultakkal határozottan cáfolja, hogy valaha bármilyen kapcsolatban állt volna a befektetési csalással vádolt W. Mártonnal. A Pécsi Törvényszék cikkünk megjelenését követően azt közölte, a vádirattal ellentétben a vádlott soha nem volt a Pannon Filharmonikusok dirigense. Hétfőn kezdődött meg a Pécsi Törvényszéken annak a karmesternek a büntetőpere, aki a vád szerint 120 millió forintot csalt ki tőzsdézésre, mások mellett zenésztársaitól. A vádlott a kollégái és ismerősei előtt 2009-től kezdődően abban a színben tüntette fel...
Új rendelőt kapnak az uránvárosiak, csökken a zsúfoltság a Veress Endre utcában
Kertváros mellett Uránvárosban is új egészségügyi intézményt alakítanak ki. Ha minden jól halad, még az idén aláírhatják a támogatásról szóló szerződést, az átadási ünnepséget pedig 2018-ra szervezhetik. Gyermekorvosok és védőnők költöznek a rendelőkbe. Jó ideje gondot okoz a Veress Endre utcai rendelőintézet túlzsúfoltsága, az épület maximális kihasználtsága gyakran megnehezíti az orvosok és persze a betegek mindennapjait. A helyzet javítását már korábban célként tűzték ki a városházán, mostanra pedig eljutottunk oda, hogy a konkrét tervek is megszülettek, amelyhez - nem mellékes...
Szombaton ismét kistermelői vásárt rendeznek Szentlőrincen
Mindenkit szeretettel vár a Baranya Megyei Vállalkozói Központ november 12-én, szombaton a Termelői és Kézműves Vásáron Szentlőrincen, a Kistermelők Házában. Helyi élelmiszerek, kézműves termékek egyaránt megtalálhatók lesznek.Játékos, énekes...
Oldott légkörben, már néhány hónapos kortól hároméves korig várja a kisgyerekeket László Virág fuvolatanár egy játékos, énekes...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Adventi előadássorozat...
Előadássorozatot indít a Hetednapi Adventista Egyház Pécsi Gyülekezete a Tudásközpontban "Iránytű" a XXI.században...
Előzetesbe kerültek a...
A Pécsi Járásbíróság előbb négy, majd még egy fiatalkorú fiú gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el csoportosan...
A város és a...
Kocsis Zoltán személyében a sokrétű zeneművészt és polihisztor gondolkodót veszítette el az ország. A zongoraművész-karmester...
Megújulnak a Keszüi út...
A BIOKOM Nkft., mint a városi közterületek üzemeltetője, hétfőn megkezdi a Keszüi út platánfáinak ütemezett, tervszerű,...
Uv-fénnyel megvilágított alkotásokat állítanak ki
Érdekes, egyedi technikával készült alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a november hetedikei megnyitón a Pexter Galériában. Nagy József - Josephus Magnus -, az impresszionizmushoz, az expresszionizmushoz és a szürrealizmushoz egyaránt vonzódó festő egyes képein sajátos, a világon egyedülálló technikát alkalmaz: az uv-fénnyel megvilágított munkái a „kép a képben" sajátos érzetét keltik, a művek újragondolására késztetnek. A Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Műhely egykori, önálló útra lépett tagjának válogatott kiállítása a pécsi Pexter Galériában (Pécs, Mária utca...
Két héten belül készen áll a mecseki sípálya, idén is bíznak a kedvező hójárásban
Az utolsó simításokat végzik a Misinán, ahol két sípálya, egy komfortos síház és egy drótköteles sífelvonó várja a téli sportok szerelmeseit. A síelhető napok száma ugyan átlagosan harmincra tehető, ezzel szemben az előző szezonban csupán öt napot lehetett használni a pécsi pályát. Abban bíznak, idén jobb lesz a "hójárás".Farkas Péter, a PVSK sí szakosztályának vezetőségi tagja elmondta, nagyon jól állnak a pálya felkészítésével, egy-két hét, és mindennel elkészülve várhatják a havat. [banner]- A síelő ember minden tél előtt nagyon optimista, hogy "most lesz az...
Az országban elsőként alakult meg a Pécsi Ipartestület, a 130. évfordulót ünneplik
Ebben az esztendőben ünnepli alapításának 130. évfordulóját a Pécsi Ipartestület, amelyről november 12-én délután négy órakor ünnepélyes keretek között emlékeznek meg az Iparosházban. Az országban az elsők között alakult meg 1885. novemberében a Pécsi Ipartestület. Működését még ugyanezen év decemberében kezdte meg egy bérelt belvárosi lakásban az Anna és a Megye utca sarkán található épületben. Jelenlegi székházuk elődjét a Rákóczi út 24. szám alatt 1905-ben vásárolták meg. Ezt később jelentősen átalakították, hogy méltó helyet adjanak az iparos-rendezvényeknek. Az új Iparosházat...
A nappaliban érték tetten a...
Lopni próbált egy mohácsi férfi, az épületből kiszűrődő gyanús zajokra figyeltek fel a szomszédok. Éppen a családi ház...
Pécsi Horvát Színház:...
Megkötötték a támogatási szerződést, így nincs akadálya annak a százmillió forintnak a lehívására, amivel az állam besegít a...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Elütötték a mohácsiak...
Szombatra virradó éjszaka elpusztult Sell Sanyi, a rövidszőrű tacskó, a mohácsiak kedvenc kutyája. A szokásos kocsmatúrája...
Megkerült a kedden eltűnt...
Jelentkezett az a 18 éves fiú, akinek kedden veszett nyoma, közölte hírportálunkkal az édesanyja. Amint arról hírt adtunk, a 18 éves fiúnak november elsején veszett nyoma. Aznap...Figyelem, hétfő éjjel lezárják a Magyarürögi utat
Nem várt műszaki akadályba ütköztek a víziközmű-felújítást végző szakemberek a Magyarürögi úton, ahol a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. munkatársai október óta dolgoznak a hálózat korszerűsítésén. Úttest alatti átfúrással kezdték meg az új vízvezeték építését annak érdekében, hogy elkerüljék a Magyarürögi út lezárását, egy a nyomvonalon lévő szikla miatt azonban az elkövetkezőkben más technológiával kell folytatni a munkálatot. Mivel a napközben jelentős forgalmat bonyolító út teljes szélességű lezárása nagy fennakadást okozna a közlekedésben, a munkálatot éjszaka fogják elvégezni a...
Az első akadály teljesítve: továbbjutott az X-Faktorban Vince Aliz Liza
Továbbjutott az X-Faktor első élő adásában a pécsi Vince Aliz Liza, így a jövő héten is láthatjuk a műsorban.A tehetségkutató műsor első élő adása az "Ez vagyok én" témára épült, a cél az volt, hogy a versenyzők kicsit jobban megismertessék magukat a nézőkkel.Vince Aliz Lizáról a korábbi adások során már kiderült, hogy egy érdekes személyiség. A fellépése előtt lejátszott videóblokkban röviden bemutatta pécsi életét, elmondta, hogy hat évvel ezelőtt írt először dalt, amelyet azóta már több is követett, s inkább angolul tudja kifejezni magát. Mesélt arról is, hogy bár...
Visszaélt elhunyt édesanyja bankkártyájával egy férfi
Elhunyt édesanyja bankkártyájával vett fel pénzt egy pécsi férfi, majd egy hamis meghatalmazással a bankban is próbálkozott. Egy 58 éves pécsi férfit gyanúsítanak a pécsi nyomozók azzal, hogy 2016. február 12-e és február 22-e között a korábban elhunyt édesanyja bankkártyájával összesen kilenc alkalommal vett fel pénzt több mint 200 ezer forint értékben.Miután a bankautomata bevonta a kártyát, 2016. március 16-án egy pécsi bankban olyan hamis meghatalmazást mutatott be, amelyben édesanyja meghatalmazza őt, hogy 60 ezer forintot vegyen fel a számláról.A rendőrök a férfi ellen...A rovat további témái
- A Ferencesek utcájában festegettek, begyűjtötték őket
- Ritka vendég, vándorfüzike tűnt fel a Tettyén
- Szomszédháború: a lépcsőházi dohányzás miatt balhéznak egymással a lakók
- Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
- Az 56'-os hősök és a Mecseki Láthatatlanok előtt is tisztelgett a város
- Ezer forintért ezer év látnivalóit tekinthetjük meg
« Előző
21330 | 21357 | 21384 | 21411 | 21438 | 21465 | 21492 | 21519 | 21546 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

