Előzetesbe kerültek a belvárosban verekedő, fiatal rablók
2016. november 07. hétfő 16:32

A Pécsi Járásbíróság előbb négy, majd még egy fiatalkorú fiú gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt egy hónapra.
A fiatalok október 30-án a hajnali órákban, Pécs belvárosában, egymást követően két embert is megtámadtak, őket súlyosan bántalmazták, megütötték, rugdosták, majd ennek során értékeiket - mobiltelefont, készpénzt, kabátot, pénztárcát, cipőt, karórát - eltulajdonították. A történtek során mindkét sértett megsérült, egyikük nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, állkapocstörést is szenvedett.
A járásbíróság november 1-jén előzetes letartóztatását négy fiúval szemben rendelt el csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt egy hónapra. A határozat ellen egy gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést.
November ötödikén a járásbíróság az elsején már előzetes letartóztatásba helyezett társai után még egy fiatalkorú gyanúsítottal szemben rendelték el az előzetes letartóztatást. A határozat ellen nem jelentettek be fellebbezést.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

