Ritka vendég, vándorfüzike tűnt fel a Tettyén
2016. november 06. vasárnap 07:58

A madarászok szerint a vándorfüzikének a mostani pécsi volt a második megyei megfigyelése.
A vándorfüzike ázsiai elterjedésű madárfaj, Költőterülete keleti irányban az Urál-hegységtől az Ohotszki-tengerig terjed, déli irányban pedig a Himalája északi lábáig húzódik, írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A vándorfüzike testhossza 10 centiméter, szárnyfesztávolsága 14-20 centiméter, testtömege 4-9 gramm. Leginkább a zárt állományú nyír-, nyár- és fűzerdőket kedveli. Augusztus végén kezdődik őszi vonulása, telelésre Délkelet-Ázsiába vonul, de egyes példányok az eredeti vonulási iránnyal ellentétesen is mozoghatnak, és egészen a Brit-szigetekig eljutnak. A faj napjainkban az egyik leggyakoribb ázsiai kóborlónak számít Európában.
Vándofüzikét elsőként 2014. február 20-án figyeltek meg Baranyában, a madár Nagyharsányban tűnt fel.
A jelek szerint idén nagyobb számban jelent meg a Kárpát-medencében, mert az ország több pontján is észlelték jelenlétét. Október 6-án Pécsett, a tettyei városrészben sikerült egy példányt megfigyelni a hazánkban védett, 25 ezer forint eszmei értékkel bíró madárból, ami a faj második baranyai előfordulását jelentette.
Forrás: Magyar Madártani Egyesület
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- A robogók és a rollerek többségére...

