A város idei költségvetéséről tárgyaltak Komlón
Második olvasatban tárgyalta a komlói képviselő-testület a város idei költségvetését. Működési hiány nélkül, a tavalyinál is kedvezőbb számokkal fogadták el a dokumentumot, amelyben több milliárd forint pályázati pénzzel is számol idén a város. A tavalyi összeg másfélszeresével, több mint 7,4 milliárd forint bevétellel és kiadással tervez a komlói önkormányzat a 2018-as évre. Ebből az összegből sokrétű és összetett feladatkört kell ellátni, amibe beletartozik a városi intézmények fenntartása, a közalkalmazottak bérének fizetése, az úthálózat karbantartása, család- és...
Kiállítás látható a világháborús bordélyházakról
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetésében 1915-re tudatosult az a felismerés, hogy a hosszú ideig tartó háborúban egészségügyi szempontokból szükségessé vált a frontokon szolgáló katonák szexuális életének szabályozása. A háború pillangói - Érosz a Nagy Háborúban című tárlat (Vasváry-ház, 2018. március 22. - 2018. június 24.) a tábori bordélyok témáját járja körül az első világháború időszakából. A különleges kiállítás megtekintésére a 16 éven felüli látogatókat várja a múzeum. A tábori bordélyok többféle célt szolgáltak: egyrészt a nemi betegségek és a homoszexualitás...
Folytatódik a Pécsi Cirfandli Esték, Vásáry Tamással és Dóczi Tamással találkozhatunk
A 2015-ben újjászületett Pécsi Polgári Szalon Egyesület küldetése, hogy a Pécs városáért tenni akaró pécsieket összefogja elsősorban azokat, akik fontosnak tartják a magyar nemzet hagyományos értékeit, az európai kulturális örökség iránt fogékonyak, és elkötelezetten tenni szeretnének a polgári értékrend, a kultúra érdekében. A 2017/18-as évadhoz igazodóan „Pécsi Cirfandli Esték" címmel, havi rendszerességű beszélgetéssorozat során két meghívott Kossuth-, vagy Széchenyi-díjas vendéggel egy pohár pécsi cirfandli mellett Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős...
Műszaki hiba miatt zárva...
Súlyos műszaki hiba miatt kedd éjszaka le kellett ereszteni a Hullámfürdő 50 méteres sportmedencéjének vizét, így ez a medence...
Több száz gumiabroncsot...
Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári...
Súlyos baleset történt...
Útlezárás van érvényben egy baleset miatt Pellérd és Görcsöny között. Két embert kórházba szállítottak. Közlekedési...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Polics József: ha a DK...
Amennyiben a Demokratikus Koalíció jelöltje nyeri meg a választást a Komlót is magában foglaló választókerületben, az üresen...
A Pécsi Püspökség több...
Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. A Pécsi Püspökség idén több programmal várja a...
Átadták Kertvárosban a most elkészült, 800 négyzetméteres rendelőintézetet
A Kertvárosban 326 millió forintos beruházással kialakított, új rendelőintézetet adtak át kedden. A több mint 800 négyzetméteres kertvárosi gyógyító intézményt az egészségügyért felelős államtitkár avatta fel. Ónodi-Szűcs Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy tavaly végre sikerült a kormánynak jobb helyzetbe hozni az egészségügyi alapellátást. Példaként említette az alapellátásban dolgozók fizetésének többszöri emelését, amiről elmondta: ma egy háziorvos 2010-hez képest átlagosan 520 ezer forinttal többet visz haza havonta. Az előző uniós ciklusban a vidéki...
Szerepet vállal az állam a pécsi buszközlekedés működtetésében, további támogatásra számíthat a PTE
Több évtizedre szóló tervet dolgoznak ki Pécs fejlesztése érdekében, a cél, hogy a város a Kárpát-medence délnyugati részének urbanizációs központjává váljon, jelentette be Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. Közölte azt is, hogy a Modern városok program keretében a korábbi barnamezős fejlesztésekre jóváhagyott mintegy 4, 5 milliárdot a közlekedés fejlesztésére fordíthatja a város, az állam szerepet vállal a buszközlekedés fenntartásában valamint azt is, hogy tovább támogatásra számíthat az egyetem. Kósa Lajos bejelentette, a...
Több mint 800 milliót fordítanak útfelújításra Komlón
Két év alatt több mint 800 millió forintot fordítanak Komlón az állami és önkormányzati fenntartásban lévő utak felújítására - közölte hétfőn a mecseki város önkormányzata az MTI-vel. A közlemény szerint a város és a Magyar Közút Zrt. együttműködésével, európai uniós és magyar állami források felhasználásával több forgalmas belterületi és a városba bevezető útszakasz is megújul. Ismertették: az év végéig elkészülnek a Széchenyi, a Munkácsy, a Bartók és a Lehár utcák teljes felújításával. Ugyancsak ez év végére újul meg egy, a mecsekfalui körforgalomtól induló 600 méteres...
Huszonhat óvoda kapott idén...
Huszonhat óvoda vehette át idén a Kincses Kultúróvoda címet, amellyel az azonos címmel meghirdetett, az óvodai és a kulturális...
Italozás közben szúrta...
A vádlott férfi 2001-ben ismerkedett meg a sértett férfivel, akinek lakásában azt követően két évig albérlőként lakott. ...
Lapátnyéllel ütött egy nőt...
Egy testvérpár bántalmazott egy nőt és egy férfit Bakonyán. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
Postai csekket hamisított...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen, aki postai...
Zeneterápiás...
A Kerek Világ Alapítványba súlyosan, halmozottan sérült, értelmileg vagy tanulásban akadályozott, autizmussal élő, valamint...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Adótraffipax a héten Pécsett és környékén
A NAV baranyai munkatársai március 19-21. között az alábbi a helyeken jelenthetnek meg: A NAV baranyai munkatársai március 19. és 21. között Mágocson és Magyarszéken - elsősorban a Nemzeti Dohányboltokban - a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik. Mohácson - különös tekintettel a pékségekre - ugyancsak a munkavállalók szabályos foglalkoztatását és a nyugta- és számlaadást ellenőrzik a revizorok.Az adóhatóság fokozott jelenlétére lehet számítani Pécsett is.
POSZT: négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli előadás is van a versenyprogramban
Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség. Az előadásokat június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség és a szakmai zsűri - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába a két válogató, Regős János színpadi szerző, szakíró,...
Meglepő és még mulatságos is: Szakács László szerint Csizi Péter Soros pécsi ügynöke
A szocialista Szakács László hétfőn Pécsett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Csizi Péter Soros György pécsi ügynöke, s a Fidesz hajtja végre a Soros-tervet azzal, hogy már „egy komlónyi migráns" érkezett az országba. A Fidesz pécsi szervezete szerint Szakács László ismét hazudott. Sajtótájékoztatót tartott hétfőn délelőtt Pécsett Szakács László (képünkön), az MSZP országgyűlési képviselője. Többek között arról beszélt, hogy a jobboldali sajtó egyetlen kérdést tesz fel az ellenzéki oldal jelöltjeinek, jelesül, hogy hány migránst engednének be. Hozzátette,...
A rovat további témái
- Új tematikus sétára invitálják az érdeklődőket
- Soha nem látott útfelújítások kezdődnek Komlón
- Több helyen is szivattyúzni kellett a vizet hétvégén
- Fának csapódott egy idős férfi az autójával Erzsébeten
- Ki viszi haza Stevie-t, a vidám, energiabomba staffordshire terrier keveréket? - Videó!
- Pónit, bort és műszaki cikkeket lopott három férfi
« Előző
15957 | 15984 | 16011 | 16038 | 16065 | 16092 | 16119 | 16146 | 16173 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn

