A honvédség egyik Gripen vadászgépe húzott át a pogányi reptér felett - Videó!
Kedden nem sokkal dél után egy nem minden nap látható repülőgép hasította az eget a Pécs-Pogány Repülőtér felett: a honvédség egyik Gripenje húzott át a kifutópálya felett. A repülőtér videót tett közzé a vadászgép érkezéséről:Gripen Pogányban[#video:3339]Közölték azt, hogy a Gripen gyakorlatozni érkezett. Ilyen vadászgépet ugyan nem, de más érdekességeket láthatnak egyébként a repülés iránt érdeklődő pécsiek és baranyaiak a hagyományos repülőnapon és reptéri nyílt napon augusztus utolsó hétvégéjén, jövő szombaton. A Pécs-Pogány Repülőtéren sorra kerülő program...
Egyre komolyabb fennakadásokat okoz a hajózásban a Duna rendkívül alacsony vízállása
A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a nagyobb személyszállító hajók csak Komáromnál délebbre tudnak menni, a kikötők kihasználtsága is csökken. Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége elnöke katasztrofálisnak nevezte a Duna mostani vízszintjét a vízi áruszállítással foglalkozó vállalkozások számára. A Duna egyes szakaszain - például Németországban -, már üresen sem tudnak közlekedni a hajók, a magyar szakaszon is vannak olyan gázlók, ahol nehezen lehet csak hajózni, itt...
Piásan, ráadásul vezetői engedély nélkül vezetett
Egy személygépkocsit vezető 57 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök augusztus 13-án hajnalban Pécsett, a Boros István utcában. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre, amely során az orvos megállapította az alkoholos befolyásoltságot. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel.A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság, valamint...
Ez most komoly?! A...
Ugyan tilos, mégis rendszeresen látni a Király utcában, a Széchenyi, a Kossuth és a Jókai téren is a gyalogosok között...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
Csaknem kétszázan hajtottak...
A rendőrök az elmúlt héten a TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján Baranya megyében is fokozott közúti...
Megverte vitapartnerét egy...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. augusztus 12-én 1 óra 30 perckor érkezett...
Villám csapott egy családi...
Szombat reggel villámcsapás sújtott egy pécsi családi házat - írja a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága a hétvégi...
Új lakók érkeztek az...
Tizenkét sávos nyílméregbéka költözött az Akvárium-Terrárium nyílméregbékás terráriumába. A fiatal állatok...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 15.45 - 17.15: Pécs, Komlói út17.30 - 19.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út20.30 - 22.00: Pécs, Nendtvich A. út22.15 - 23.45: Pécs, Athinay út0.00 - 01.00: Pécs, József Attila út
Nagykövetségen dolgozna a Miss Balaton pécsi szépsége, Bíró Barbara Cynthia
Egy fiatal pécsi lány, Bíró Barbara Cynthia is indult a Miss Balaton 2018-as versenyén, ahonnan második udvarhölgyként távozhatott. A döntőt, mint minden évben, ezúttal is egy egyhetes felkészítő tábor előzte meg, ahol a verseny tanácsadói, mentorai - köztük Epres Panni, Iszak Eszter, Horváth Éva, Gelencsér Tímea, Lipcsei Betta, Rubint Rella - segítették a lányokat, hogy a finálén a legjobb formájukat mutathassák. A Miss Balaton 2018 döntőjét a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferenciaközpontban tartották. A zsűri, melynek tagja volt többek között Debreczeni Zita és...
Drog került elő egy harkányi férfi autójából
Közúti ellenőrzés alkalmával találtak a rendőrök kábítószert egy férfinál Harkányban. Kábítószer birtoklása gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 31 éves helyi férfi ellen, akit 2018. május 25-én este igazoltattak a rendőrök Harkányban. Az ellenőrzés alkalmával a férfi övtáskájából és a gépkocsi egyik tároló rekeszéből 7,49 gramm kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le a rendőrök, majd a férfit elfogták és előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfinál alkalmazott kábítószer-gyorsteszt...
Négy hétvégén is...
Négy őszi hétvégén lesz lehetőség az elcsendesedésre, visszavonulásra azokon a csoportos, vezetett lelkigyakorlatokon,...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 09.45 - 11.00:...
Idős asszonyokat rabolt ki...
Vádemelést javasol a rendőrség két pécsi férfi ellen, akik idős embereket raboltak ki és loptak meg a baranyai...
Németországnak akarták...
Több új idegen nyelvű tanulmányban tervezi feldolgozni Dél-Amerika - azon belül főként Chile - és Németország két világháború...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: ...
Süli a Gazdanapokon:...
Paks II. garantálja a környezet tisztaságát, káros kibocsátásra semmilyen esetben sem kerülhet sor - jelentette ki a...
Átalakulhat a pécsi buszmenetrend, hamarosan dönthetnek a szakma javaslatcsomagjáról
Lapunk információi szerint hamarosan dönthetnek az önkormányzat szakbizottságai a Biokom NKft. őszi buszmenetrendre vonatkozó javaslatairól. A külső szakértők bevonásával és utasszámlálások alapján kidolgozott változtatások legfőbb célja, hogy csúcsidőben továbbra is elkerülhető maradjon a zsúfoltság, ugyanakkor optimálisabb legyen a kevésbé használt járatok működtetése, amivel a városi tulajdonban lévő közszolgáltató megtakarításokat érhet el. Éves szinten több mint háromszázmillió forintot. A szeptember 3-án életbe lépő új pécsi menetrend az eddigiekhez képest több...
Nyolc autót is megrongált egy 69 éves pécsi nő, talán maga sem tudja, miért - Videó!
Elfogták azt a helyi nőt, aki Pécsett összesen nyolc autó motorháztetőjét karcolta meg. Egy nő tett bejelentést a rendőrségre még 2018. június 2-án délelőtt arról, hogy Pécsett, a Táncsics Mihály utcában hat autót rongáltak meg. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy egy nő rongálta meg az autókat oly módon, hogy az autók mellett elhaladva a kezében tartott ismeretlen tárggyal végigkarcolta azok motorháztetőjét.rongálás[#video:3336] A nő 2018. augusztus 6-án további két autót is megrongált, a nyomozók végül augusztus 9-én a Táncsics Mihály utcában...
A magyar négylábúak bizonyíthatnak: terelőversenyt rendeznek Szaporcán
Magyar pásztorkutyák terelőversenyének ad otthont szombaton a baranyai Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület rendezésében megvalósuló egész napos eseményen a magyar pásztorkutyák őshonos juhok hajtásában, terelésében versengenek majd.A rendezvény egyúttal a magyar pásztorkutyák idei országos terelőbajnokságának negyedik minősítő fordulója is.Az ismertető szerint a program alatt úgynevezett ösztönpróba keretében mód nyílik a juhokat eddig még nem látott...
A rovat további témái
- Idén is lesz Szamárfül Fesztivál - mintegy száz programmal várják a gyerekeket
- Elgázolt egy nőt egy tehervonat Baranyában
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Felborult egy autó Babarcnál, lezárták az 57-es főutat
- Ennyit az enyhülésről: hétvégén is marad a kánikula, 30 fok felett marad a hőmérséklet
- Kigyulladt egy szalmabála Pécsudvardon, hamar eloltották
« Előző
14553 | 14580 | 14607 | 14634 | 14661 | 14688 | 14715 | 14742 | 14769 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

