Idős asszonyokat rabolt ki két gazember Pécsett, súlyos sérülést is okoztak
2018. augusztus 11. szombat 13:27

Vádemelést javasol a rendőrség két pécsi férfi ellen, akik idős embereket raboltak ki és loptak meg a baranyai megyeszékhelyen.
Rablás, lopás, súlyos testi sértés és közokirattal visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 20 és egy 37 éves pécsi férfi ellen, akik ez év tavaszán követtek el bűncselekményeket idős emberek sérelmére Pécsett.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. március 31-én reggel Pécsett, a Székely Bertalan utcában vette el erőszakkal egy asszonytól a kerekes bevásárlótáskáját úgy, hogy a sértett súlyosan megsérült.
Pár nappal később, április 7-én este bekopogtak egy idős asszonyhoz, majd amikor a nő ajtót nyitott, egyikük bántalmazta, és az aranygyűrűit, fülbevalóját és a mobiltelefonját is elvette tőle.
Az utóbbi esetet követően a rendőrök már másnap elfogták a két férfit, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.
A két férfival kapcsolatban összesen hatrendbeli jogsértés megalapozott gyanúját tárta fel a rendőrségi vizsgálat.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Képünk illusztráció.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

