Kétszer nyomta fel ugyanazt a házat a gilvánfai páros

Kétszer nyomta fel ugyanazt a házat a gilvánfai páros Vádemelést javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség egy férfi és egy nő ellen, akik két láncfűrészt loptak el egy gilvánfai házból.   Lopás vétség gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 20 éves gilvánfai férfi és egy 29 éves nő ellen.   A megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2017. november 1-je és december 15-e között két alkalommal is lefeszítette a lakatot egy gilvánfai ház ajtajáról, majd onnan egy-egy láncfűrészt tulajdonítottak el.  A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd 2018. június 14-én elfogták a tolvajokat....

Lecsuktak egy hajléktalant, aki nem bírt leállni, s megyeszerte követett el lopásokat

Lecsuktak egy hajléktalant, aki nem bírt leállni, s megyeszerte követett el lopásokat Pécsi Járásbíróság elrendelte egy hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.   A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. május 22. és július 8. közötti időszakban két Baranya megyei ingatlanba hatolt be, onnan több százezer forint kárt okozva különböző műszaki eszközöket, használati tárgyakat, szerszámgépeket tulajdonított el, valamint a Duna partról eltulajdonított egy női kézitáskát a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal, iratokkal együtt.A gyanúsított már korábban is követett el vagyon elleni...

A mohácsi Duna-híd a Pécs és Szeged közötti közlekedési kapcsolat megteremtésének a kulcsa

A mohácsi Duna-híd a Pécs és Szeged közötti közlekedési kapcsolat megteremtésének a kulcsa Öntsünk tiszta a vizet a pohárba, avagy a Dunába címmel tett fel kérdést a szaktárca államtitkárának dr. Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a mohácsi híddal kapcsolatban hétfőn este az Országgyűlésben. A válasz megnyugtató volt, a kormány számol a híd megépítésével, amely a Pécs és Szeged közötti közúti kapcsolat kulcsa lehet.  A közelmúltban különféle híresztelések rebbentek fel azzal kapcsolatosan, hogy a kormány állítólag lefújta mohácsi Duna-híd építésének előkészületeit. Erre az szolgáltatott apropót a balliberális sajtó számára, hogy...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 -...

Ezen a héten Baranyában is...

Ezen a héten Baranyában is permetezik a vérszívókat Budapesten és hat további megyében irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta az országos gyérítési programért felelős...

Jön a szúnyogirtás,...

Jön a szúnyogirtás, hétfőtől Pécs teljes területén támadják őket, itt a menetrend Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítása mellett földi- és légi-kémiai szúnyoggyérítést végeznek Pécs teljes...

Hétvégén akár kánikula is...

Hétvégén akár kánikula is lehet, de addig bizony még bőrig is ázhatunk A következő napokban is változékony lesz az időjárás: a sok napsütés mellett többször várható zápor, zivatar, a szél erős,...

Tizenketten akartak...

Tizenketten akartak beszökni az országba hétvégén Tizenkét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos...

Próbarendszámmal...

Próbarendszámmal próbálkozott, bukta lett Pogány közelében igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki jogosulatlanul szerelt fel autójára egy próbarendszámot. ...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 15.45 - 17.15 Pécs, Zsolnay Vilmos út 17.30 - 19.00 6-os fkl-i út, Hird belterülete 20.30 - 22.00 Pécs, Athinay S. út 22.15 - 23.45 Pécs, József Attila utca 0.00 - 01.00 Pécs, Hársfa út  Képünk illusztráció.

Egyre több parkolóhely lesz Pécsett - A magánparkolókban is emelkedtek az árak

Egyre több parkolóhely lesz Pécsett - A magánparkolókban is emelkedtek az árak A pécsi képviselő-testület legutóbbi rendes ülésén döntés született a pécsi parkolási rendszer felülvizsgálatáról. A tervek szerint az önkormányzat még több parkolóhelyet alakít ki a városban, ennek legújabb jeleként például a Tüzér utcai PÉTÁV-központ mellett hoznak létre közel harminc új helyet az autók számára. Ez utóbbi elképzelés annak az egymilliárdos forintos projekt keretében valósul meg, amelynek révén például megújul a Magaslati út-Surányi út-Angster József út menti tengely, valamint a már épülő, a Mecsekoldal tehermentesítésére szolgáló bálicsi elkerülőút.Ebből a...

Nem felejtik a gyökereiket a Pécsett élő oroszok, hivatalosan is nemzetiséggé válnának

Nem felejtik a gyökereiket a Pécsett élő oroszok, hivatalosan is nemzetiséggé válnának Május óta gyűjtik az aláírásokat a pécsi oroszok (is) annak érdekében, hogy felvegyék őket a magyarországi, hivatalosan elismert nemzetiségek közé. Ennek motorja a Pécsi Magyar-Orosz Társaság, illetve annak vezetője. Jaksov Boriszt arról is kérdeztük, hogyan tarthatják meg gyökereiket. Napjainkban tizenhárom nemzetiséget ismernek el törvényileg hazánkban. A Magyarországon élő oroszok csatlakoznának a többek közt a németeket, bolgárokat, horvátokat, örményeket tartalmazó listához, ehhez pedig nagyban hozzásegítheti őket a Pécsett élő közösség. - Nehéz időszakban, 1997-ben alakult a...

A pörkölt miatt törte el...

A pörkölt miatt törte el rokona karját egy széklábbal Vádat emelhetnek egy férfi ellen, aki egy boldogasszonyfai családi összejövetelen úgy megverte egyik rokonát, hogy eltört a...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 9.45 - 11.00 Pécs,...

Amikor még gépek nélkül...

Amikor még gépek nélkül dolgoztak a földeken: így zajlott az aratónap Mohácson Immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg szombaton a Duna-parti városban a Mohácsi Polgárok Olvasókörének rendezvényét, az...

Idén is lesz baranyai...

Idén is lesz baranyai győztes? - Már több mint egy hónapja tart Az Év Fürdője szavazás Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő...

A Pécsi Galériában is...

A Pécsi Galériában is bemutatják a Victor Vasarely relikviáiból összeállított kollekciót Victor Vasarely relikviáinak felhasználásával 24 kiváló kortárs képzőművész készített festményt, szobrot, fotót vagy egyéb...

Brutálisan bántotta...

Brutálisan bántotta élettársát egy komlói férfi Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelhetnek vádat egy komlói férfi ellen. Testi sértés bűntett kísérletének...

Megúszta a börit a pécsi kosarascég volt vezetője

Megúszta a börit a pécsi kosarascég volt vezetője Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen az egykori pécsi női kosárlabdacsapatot működtető cég volt vezetőjét pénteken a Pécsi Törvényszék. Négy társával együtt azért kellett bíróság elé állnia, mert az ügyészség szerint több mint 80 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.    Az elsőrendű vádlottat két év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 700 ezer forint pénzbüntetésre ítélték folytatólagosan elkövetett adócsalás, számvitel rendjének megsértése, valamint magánokirat-hamisítás miatt. A másod- és harmadrendű vádlottra ugyancsak...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   Pécsi Rendőrkapitányság09.45 - 11.00 Pécs, Pécsváradi út11.15 - 12.15 Pécs, Üszögi út13.45 - 15.15 Pécs, József Attila utca15.30 - 17.00 Pécs, Hársfa út17.30 - 19.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út 

Továbbra is toborozzák a határvadászokat, Pécsett is várják az érdeklődőket

Továbbra is toborozzák a határvadászokat, Pécsett is várják az érdeklődőket Továbbra is várják a rendőri pálya iránt érdeklődőket Baranyában.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja legutóbb szerdán a Siklósi Rendőrkapitányságon, július 12-én pedig a Komlói Rendőrkapitányságon várta a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.A résztvevők a jelentkezésről, a felvételi eljárásról és a képzésről kaptak részletes tájékoztatást a toborzóktól.A toborzás 2018. július 25-én 9 órától a Mohácsi Rendőrkapitányságon, július 26-án, valamint július 30-án 9 órától pedig Pécsett, a Rendőrségi Információs Pontban folytatódik.A határvadász-képzéssel...