Nagykövetségen dolgozna a Miss Balaton pécsi szépsége, Bíró Barbara Cynthia
2018. augusztus 12. vasárnap 13:10

Egy fiatal pécsi lány, Bíró Barbara Cynthia is indult a Miss Balaton 2018-as versenyén, ahonnan második udvarhölgyként távozhatott.
A döntőt, mint minden évben, ezúttal is egy egyhetes felkészítő tábor előzte meg, ahol a verseny tanácsadói, mentorai - köztük Epres Panni, Iszak Eszter, Horváth Éva, Gelencsér Tímea, Lipcsei Betta, Rubint Rella - segítették a lányokat, hogy a finálén a legjobb formájukat mutathassák.
A Miss Balaton 2018 döntőjét a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferenciaközpontban tartották. A zsűri, melynek tagja volt többek között Debreczeni Zita és Dobó Ági is, ezután hozta meg döntését. Az eredmény a következőképp alakult a zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján:
A legtöbb szavazatot a mindössze 18 éves, frissen érettségizett Ludman Fruzsina kapta, őt a közönségtől beérkezett voksok alapján Petri Beatrix követte a második, illetve az idei királynő, Tóth Lilla Hanna lett egyben a közönségszavazás harmadik helyezettje. A zsűri döntése alapján a pécsi Bíró Barbara Cynthia lett a második, míg Foczkó Dalma az első udvarhölgy. Végül Tóth Lilla Hannát szólították, aki így a Miss Balaton 2018 koronáját nyerte el.
Névjegy
Bíró Barbara Cynthia Pécsett született, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem anglisztika szakos végzős hallgatója. Az iskola mellett a hétköznapokban angoltanárként és fordítóként dolgozik. A jövőben mindenképpen szeretne az angol nyelvvel foglalkozni. Tervben van az is, hogy a nagykövetségen dolgozzon, emellett szeretne majd egy saját vállalkozást is.
Bíró Barbara Cynthia elmondta lapunknak, hogy öt évvel ezelőtt, Dukai Regina közösségi oldaláról értesült a versenyről, azóta pedig minden évben figyelemmel kísérte. Februárban összeszedte a bátorságát, s elkezdett felkészülni a versenyre mind lelkileg, mind testileg. Tizenhat éves korában csöppent bele a modellkedés világába, több szépségversenyen is próbára tette magát.
Barbarának nagyon pozitív a véleménye a Miss Balaton csapatáról, tetszett neki, hogy mindig nagyon fontos volt az idő betartása, emellett pedig minden egyes apró részletre odafigyeltek és azon dolgoztak, hogy a versenyzők a legjobb formájukat tudják nyújtani. Kiemelkedő volt még számára a családja, barátai és ismerősei összetartása, soha nem gondolta volna, hogy ennyien összefognak érte.
Pauska Petra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...