Csaknem kétszázzal repesztett egy autós a 6-os baranyai szakaszán

Csaknem kétszázzal repesztett egy autós a 6-os baranyai szakaszán Csak a szerencsén múlott, hogy nem következett be baleset akkor, amikor egy személygépkocsi vezetője a 6-os főúton 90 km/óra helyett a 197 km/órával közlekedett, közölte a rendőrség.  Miután megállították, a jármű vezetőjének 486 ezer forint közigazgatási bírság megfizetése mellett 8 büntetőpontot is rögzítettünk a jogsijához.

A havi átlagos csapadékmennyiségnél is több zúdult le egy hét alatt

A havi átlagos csapadékmennyiségnél is több zúdult le egy hét alatt Az elmúlt egy hétben az ország déli felének legnagyobb részén, valamint az északkeleti tájakon a havi átlagnál több csapadék hullott - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.   Azt írták: márciusban a Dunántúlon, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain szokott a legtöbb csapadék hullani, ezzel szemben az Alföld középső része a legszárazabb.A bejegyzéshez készített infografika szerint a 1991-2020-as évek márciusi átlaga 34 milliméter csapadék, a Dunántúlon és az Északi-középhegységben 40 milliméter közelében van az átlagos márciusi csapadék...

Kisgyerekekről gyűjtögetett pornográf képeket egy pécsi férfi

Kisgyerekekről gyűjtögetett pornográf képeket egy pécsi férfi A Pécsi Járási Ügyészség többek között a 12. életévét be nem töltött személyek sanyargatását tartalmazó pornográf felvételek tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfivel szemben.    A vádirati tényállás szerint a férfi 2022 januárjában álnéven regisztrált az interneten, majd különböző alkalmazásokon keresztül olyan csoportokba lépett be, ahol kiskorú gyermekekről készült pornográf képeket osztottak meg. A férfi 9 hónap alatt a telefonjára letöltött közel ezer darab képet, amiket a fenti csoportokban osztottak meg,...

Kaposvárról indulva vág...

Kaposvárról indulva vág neki a messzeségnek a pécsi Helikon IC A Pécsről 6:27-kor Győrbe induló Helikon InterRégió (9602) járműhiba miatt csak Kaposvártól közlekedik, közölte a MÁV. ...

A busójárás azonnali...

A busójárás azonnali betiltását követeli a Gyurcsány-párt fővárosi frakcióvezetője Déri Tibor, a DK fővárosi frakcióvezetője, közösségi oldalán követelte a busójárás azonnali betiltását, nyilván válaszul arra...

Baranyában többfelé is...

Baranyában többfelé is esett a hó éjszaka Szikrázóan napos, de hideg reggelre ébredtünk. A vármegyékben mindenütt fagyott az éjszaka, s Baranya egyes részein hó is...

Új fészkekkel várják haza...

Új fészkekkel várják haza Baranyában is a gólyákat Száz új gólyafészektartó, a régi fészkek kijavítása és madárbarát hálózati átalakítások - így teszi biztonságosabbá a gólyák...

Az ágyából kapták ki a...

Az ágyából kapták ki a kommandósok a baranyai drogdílert - Videó! Bővült az elkövetői kör, újabb díler kezén kattant a bilincs Szigetváron.   Ahogy arról korábban beszámoltunk,...

Egy súlyos betegséggel...

Egy súlyos betegséggel küzdő kislány különleges kívánságát teljesítették a mohácsi tűzoltók A Máriakéméndi Roma Önkormányzattól érkezett a megkeresés, hogy segítsenek egy helybéli, súlyos beteg kislány egy napját...

Egy kicsit barnulnak a héten a NAV baranyai ellenőrei

Egy kicsit barnulnak a héten a NAV baranyai ellenőrei A NAV baranyai munkatársai március 17. és 23. között hétfőn Pécsett, a Kincses úti és a Budai Vám utcai Tesco áruházak üzleteit, kedden szintén Pécsett a szoláriumokat, csütörtökön pedig Sásdon és Mánfán a vendéglátóhelyeket ellenőrzik.  Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók...

Tűz ütött ki egy pécsi társasház pincéjében

Tűz ütött ki egy pécsi társasház pincéjében Kisebb tűz keletkezett egy társasház pincéjében, Pécsen, a Varsány utcában vasárnap.  A helyiségben egy bútor égett. A város hivatásos tűzoltói átvizsgálták az épületet, majd egy vízsugárral eloltották a lángokat. A rajok jelenleg utómunkálatokat végeznek, melynek során átszellőztetik a lépcsőházat.

Nehéz napok várnak a pécsi autósokra: óriási dugók jöhetnek az alagútnál

Nehéz napok várnak a pécsi autósokra: óriási dugók jöhetnek az alagútnál Gázvezeték javítási munkák miatt hétfőn reggel 8:30-tól március 28-án, pénteken délutánig forgalomkorlátozásra kell számítani az Aradi vértanúk útja, Hunyadi út és Kálvária utca csomópontban, közölte a Biokom.  Azt írták közleményükben, hogy a korlátozás miatt mind a négy csomóponti ágról a továbbhaladás korlátozottan lesz lehetséges.A Kálvária utca felől, azaz az Alagútból érkezőknek nem lesz lehetséges a jobbra kanyarodás. A Hunyadi úton északi irányból érkezők csak jobbra az Aradi vértanúk útja felé haladhatnak tovább. A Barbakán felől érkezők pedig nem kanyarodhatnak...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:  Nyerőszámok:4...

Széchenyi-díjat kapott...

Széchenyi-díjat kapott Boros János, a pécsi egyetem professzora Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Magyarország köztársasági elnöke adta át a Kossuth- és...

Két baranyai tóba is...

Két baranyai tóba is fogható méretű pontyokat telepítettek A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége pénteken kettő halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületére is pontyot...

Halálos tűz pusztított egy...

Halálos tűz pusztított egy pécsi családi házban Egy ember meghalt, egy pedig megsérült abban a tűzben, amely egy pécsi külvárosi családi házban tört ki péntek éjjel - közölte...

Lovagkereszttel tüntették...

Lovagkereszttel tüntették ki Kajtár Edvárdot, a Pécsi Egyházmegye lelkipásztorát Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes...

Drogkereskedőkre csaptak le...

Drogkereskedőkre csaptak le a baranyai zsaruk, fegyverek is előkerültek - Videó! A rendőrök egy 22 éves nőt és egy 53 éves férfit vettek őrizetbe. A járőrök a napokban Siklóson, a Hajdú utcában...

A hőseinkre emlékezünk: a Kossuth és a 48-as térre várják a pécsieket

A hőseinkre emlékezünk: a Kossuth és a 48-as térre várják a pécsieket Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezik szombaton az ország, a pécsi ünnepségeket a Kossuth téren és a 48-as téren rendezik.   A szombati programok a Kossuth téren kezdődnek, ahol 15.30-tól a Csurgó zenekar ad gyerekkoncertet, majd fúvósok adnak térzenét.  A 48-as téren délután negyed öttől a Hanga Banda zenél. Háromnegyed ötkor Rumann Gergő, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium végzős diákja elszavalja Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, majd az emlékezők lovashuszár kísérettel átvonulnak a Kossuth térre.A menet megérkezését követően...

Baranyai tűzoltók munkáját ismerték el az ünnepen

Baranyai tűzoltók munkáját ismerték el az ünnepen Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi megemlékezést tartott a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya.  Ahogy az ünnepségen is elhangzott, a hősök tettei nemcsak a múlt részei, hanem iránymutatás a jelen és a jövő számára is. Évről évre tisztelettel adózunk Magyarország hősei előtt és dicső tetteik a tűzoltói állomány számára is követendő példaként szolgálnak. Hiszen - ahogy az esküjükben is szerepel - Magyarország és az állampolgárok védelmére hivatottak.Mi sem példázza ezt jobban, mint azok a kollégák, akik az elmúlt...

Egy pécsi Jellasics is harcolt a szabadságharcban – méghozzá a magyar seregben!

Egy pécsi Jellasics is harcolt a szabadságharcban – méghozzá a magyar seregben! Ha nem is testvérháborút, de pécsi vonatkozású rokoni küzdelmet is hozott az 1848/49-es szabadságharc. Városunk szülötte, Jellasics (Jellachich) Károly a magyar hadsereg hadnagyaként szolgált, így a hírhedt bánnal is farkasszemet nézett a csatamezőn.  Azt gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a '48/49-es szabadságharc egyik fontos alakját Jellasicsnak hívták. Az már kevésbé ismert, hogy a horvát bán mellett a család egy másik tagja is fontos szerepet töltött be a történelem viharos éveiben, mégpedig a magyar oldalon. Jellasics Károlyról van szó, aki 1833-ban Pécsett látta...