Apa és fia árulta a drogot Pécsett dombóvári kollégáiknak - Videó!
2025. április 23. szerda 13:53

A Dombóvári Rendőrkapitányságon hivatalból indult eljárás egy 51 éves helyi férfival szemben, aki az információk szerint 2024 októberétől kristályos állagú kábítószert, valamint speedet adott el több dombóvári és környékbeli fogyasztónak.
A nyomozás során a Tolna vármegyei nyomozók közel húsz tanút hallgattak ki, akik rövidebb-hosszabb ideje, de többnyire rendszeresen vásároltak anyagot a dílertől. A kapcsolatot telefonon és Messengeren tartották, majd a megbeszélt időben általában a lakásán vehették át a megrendelt mennyiséget.
Előfordult az is, hogy egy iskolához közeli parkolóban bonyolították le az átadást.
A Pécsen beszerzett árut a dombóvári férfi porciózta ki és értékesítette tovább 5-6 ezer forintért pakkonként. Egy pakkban általában 0,4 gramm volt.
Amikor nem ért rá, vagy az élettársa, vagy egy fiatalkorú ismerősük szolgálta ki a kuncsaftokat. A két tettestárs a beszerzésben is segített, egy sofőr vitte őket az áruért.
A dombóvári lakásban tartott kutatás során a nyomozók digitális mérleget, arany ékszereket és 850 ezer forintot, míg Pécsett közel 37 gramm amfetamintartalmú, kristályos anyagot, telefont és 327 ezer forintot foglaltak le.
A pécsi kereskedőpáros, apa és fia - akiket a Baranya vármegyei kollégák fogtak el a napokban - elmondták, hogy heti kétszer-háromszor szolgálták ki a dombóváriakat, akik alkalmanként 10-15 grammot vásároltak. A kutatások, elfogások végrehajtásában a Tolna vármegyei nyomozók munkáját segítették Somogy vármegyei, szekszárdi, dombóvári és tamási kollégák is.
A dílereket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság el is rendelt.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

