Új műtőblokkot kap a szülészet

Új műtőblokkot kap a szülészet Az integrációs folyamat egyik állomása, hogy a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájába költözik a megyei kórház ugyanezen feladatot ellátó osztálya 2010-ben. Ez azonban csak az Édesanyák útjai épület bővítésével, felújításával oldható meg, éppen ezért a klinika régi épületének belső tereit ez év első felében megújítják.Dr. Kollár Lajos, a pécsi egyetem klinikai központjának főigazgatója azt mondta lapunknak, e lépéssel indul az egységesítés, mivel helyet kell biztosítaniuk a 400 ágyas tömb - TIOP pályázatból finanszírozott - felújítása miatt áthelyezésre kerülő osztályok...

Keresztféléves képzés: holnapig lehet módosítani

A szervezet közleményében emlékeztetett rá: a módosítási, hiánypótlási határidő 2010. január 1-je, de mivel a határidő munkaszüneti napra esik, ezért január 4-ig tehetik ezt meg a jelentkezők. Így tehát a 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban jelentkezők január 4-ig pótolhatják azokat a dokumentumaikat (például bizonyítványmásolatokat, igazolásokat a többletpontokról), amelyeket felvételi kérelmük elküldésekor nem csatoltak a jelentkezési lapjuk mellé vagy nem töltöttek fel az e-felvételiben. Szintén eddig a határidőig van lehetőségük módosítani a...

PTE: félmilliárdot hoznak a tenderrel

PTE: félmilliárdot hoznak a tenderrel Az erről szóló pályázatot december második hetében írták ki - közölte a gazdasági igazgató. Imhof Gábor kifejtette, egy olyan közbeszerzési eljárást indítanak, amely az eddigi „ad hoc" gyógyszer-beszerzések helyett egy hosszú távú együttműködést képes kialakítani egy, vagy több beszállítóval. Ettől a PTE azt várja, hogy a nagykereskedők kedvezőbb áron tudják biztosítani a szükséges medicinákat.A tapasztalat azt mutatja - fogalmazott -, hogy a hasonló eljáráshoz folyamodó intézményeknek jelentős mértékű gyógyszerárcsökkentést sikerült elérniük. Mint emlékeztetett, a...

Gábriel: "sok minden...

Gábriel: - A PTE több nagy terve is közelebb került a megvalósításhoz 2009-ben.- Az egyik legfontosabbnak a Science Building-re elnyert...

Népszerű a virtuális pécsi...

Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 2008 őszén indult Nem csak tudást adunk elnevezésű online beiskolázási játéknak köszönhetően a diákok virtuálisan is...

Onkológiai központ lehet...

Onkológiai központ lehet Pécsett A fejlett ipari országokban bevett gyakorlat az onkológiai centrumok működése; lényege pedig, hogy a rákbeteg sorsát nem egy...

Gyilkosság: váltás a...

Gyilkosság: váltás a felvételin A Magyar Rektori Konferencia múlt heti ülésén a pécsi ámokfutás során elhunyt hallgató családjának illetve a...

Januártól átalakul a pécsi...

Januártól átalakul a pécsi egészségügy A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa és a Baranya Megyei Önkormányzat között született megállapodás értelmében a Baranya Megyei...

Megjelent a felsőoktatási...

Megjelent a felsőoktatási tájékoztató A szakállamtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jövő februárban 87 mesterképzést és 41 tanári szakképzést indítanak a...

Sikeresek a Pécsi Tudományegyetem borai

Legutóbb a 2009-es évjáratú Bianca lett két zsűri kedvence is, hiszen a Budapesten megrendezett „Magyarország 2009 év legjobb újbora" borversenyen és a pécsi Luca Napi Varázslatok alkalmával tartott Újborok Mustráján is aranyérmet szerzett. Ugyanitt a zenit-sauvignon blanc 2009 is aranyat érdemelt ki, míg a zenit 2009 az előző versenyen kapott ezüstöt.Az aranyérmes borokat és természetesen társaikat is megkóstolhatják az egyetemi polgárok, egy részük ugyanis elérhető a PTE SZBKI szőlőbor szaküzletében a Pázmány Péter utcában, de ugyanitt az előre bejelentkezőknek...

Új intézményfejlesztési terv készül

Új intézményfejlesztési terv készül A legutóbbi, 2006-ban kialakított anyag 2010-ig határozza meg az universitas stratégiáját. Ebben oktatás- kutatás-, szolgáltatás- és szervezetfejlesztési célok fogalmazódtak meg, és az elmúlt évek során nagyjából ezek megvalósulása mentén haladt előre az egyetem - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Czibók Balázs projektmenedzser.A három évvel ezelőtti dokumentumban lefektetett célok közül több már meg is valósult, egyebek mellett a képzési feltételek átalakítása során bevezették a sokat bírált Bologna-rendszert, az esélyegyenlőségi feladatok végrehajtása is megfelelő ütemben zajlik,...

Bologna-rendszer: a régi jobb volt?

Bologna-rendszer: a régi jobb volt? A nyilatkozatban lefektetett célkitűzés alapvetően a képzési ciklusokat és a megszerzett diplomákat foglalná egységes keretrendszerbe, figyelembe véve az óhatatlanul meglévő egyedi (nemzeti) jellegzetességeket és oktatási sajátosságokat. A magyar (poroszos hagyományú) felsőoktatást tekintve a kétciklusú képzés bevezetése komoly kihívás elé állítja az - egyébként eléggé konzervatív szemléletű - egyetemeket.Az első, a tömegoktatást megvalósító alapfokú ciklus a gyakorlatorientált képzést, a munkaerőpiacon is eladható tudást állítja előtérbe Erre épül az elméletileg jobban...

Disznólábat varrnak az Orvosin

Disznólábat varrnak az Orvosin Az általános orvostudományi, fogorvostudományi, gyógyszerésztudományi szakok képzési kínálatába december 15-én, kedden...

Aláírták: zöld út a...

Aláírták: zöld út a kórházintegrációnak A gyorsabb betegutakat biztosító, a meglévő párhuzamosságokat megszüntető kontraktus aláírása előtt Gábriel Róbert kiemelte,...

Kutatóegyetemmé válhat a PTE

Kutatóegyetemmé válhat a PTE A 2009-es évlegfontosabb egyetemi eseményeit felidéző videó-összefoglaló után Gábriel Róbert rektor beszédében is...

PTE: eladnák a művészeti...

PTE: eladnák a művészeti kar tömbjét A művészeti kar jelenlegi, Damjanich utcai épületegyüttesének a költözés utáni sorsáról egyelőre nem sokat lehet tudni. Az...

Megvédte autonómiáját az...

Megvédte autonómiáját az egyetem Berecz János, a PTE vagyongazdálkodási igazgatója felidézte, az MNV-vel kötendő megállapodást eredeti verzióját egyetlen...

Pécsett az építészeti...

A kiállított tervek között bemutatják a világdöntőbe jutott, 2008-as európai Holcim Awards aranyérmes Janesch Péter és csapatának „Négy negyed egy egész" című pályamunkája. 121...

Májusig marad a felvigyázó a PTE-n

Májusig marad a felvigyázó a PTE-n Mint ismert, a nyáron kellett volna döntést hozni a pályázat kapcsán, ám az irányító hatóság se pozitívan, se negatívan nem bírálta el a pécsi egyetem fejlesztési elképzeléseit. Imhof Gábor szerint az időközben reális közelségbe kerülő integráció (a klinika és a megyei kórház összeolvadására januártól kerül sor - a szerk.) miatt kell újragombolni a kabátot.A Pécsi Újság.hu kérdésére azt mondta, december közepéig dolgozhatnának a pályázat részleteinek - immáron az új igényeknek megfelelő - kialakításán, de plusz 45 nap türelmi időt kértek. Legkorábban január közepén...

PTE/ETR: az Y-generációt veszik célba

PTE/ETR: az Y-generációt veszik célba A konferencia arra is kereste a választ, hogy az ETR-hez hasonló másik három terméket miként tudja hasznosítani az egyetem - mondta Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója. Az egyik ilyen a Modulo nevű elektronikus űrlapkezelő-rendszer, amelyen keresztül a beiratkozásukat intézhetik a hallgatók, amellett, hogy az ETR-ben tárolt adataikat ezen keresztül folyamatosan frissíthetik is - fejtette ki. A jövőben - pályázati forrásból - szintén a Modulon - szeretnék biztosítani a hallgatói jogviszony-igazolások kiadását, a kreditátvitelt és -elismertetést is.Az évek óta - a...

Az áldozatokra emlékeztek a PTE-n

Az áldozatokra emlékeztek a PTE-n A hallgatói önkormányzat felhívására a diákok és az egyetem dolgozói valamivel dél előtt egy percre az intézmény minden karán félbeszakították az oktatást, hogy közösen gondoljanak az elhunyt hallgatóra, és mielőbbi felépülést kívánjanak a kórházban fekvő sérülteknek.Az orvostudományi kar aulájában hatalmas vászonra vetítették a lövöldözésben meghalt 19 éves kaposvári gyógyszerészhallgató fényképét, amely alatt egy fekete terítővel borított asztalon gyertyát gyújtottak az emlékére. Ezután gyógyszerészhallgatók vezetésével menet indult az aulából a gyógyszerészeti intézet Rókus...