Aláírták: zöld út a kórházintegrációnak
2009. december 11. péntek 16:13

A gyorsabb betegutakat biztosító, a meglévő párhuzamosságokat megszüntető kontraktus aláírása előtt Gábriel Róbert kiemelte, kötelességüknek tekintik, hogy minden évben beszámoljanak - a már integrált intézmények működéséről szerzett - tapasztalataikról a megyei vezetésnek.
Hargitai János reagálásában hangsúlyozta, többmilliárdos vagyont bíznak az egyetemre. „Egy korszak zárul le ezzel a megyei önkormányzat életében, a legnagyobb intézményünket adjuk át" - fogalmazott a közgyűlés elnöke, aki szerint a szerződés szentesítésével végre normális helyzet áll elő az egészségügyi ellátásban. Reményét fejezte ki, hogy dolgozóik is megtalálják a helyüket az összevont rendszerben, amellett, hogy az ellátásra szorulókat is előnyösebb helyzet fogadja majd.
Kollár Lajos, a PTE klinikai tömbjének főigazgatója, a szerződés aláírása után a Pécs Újság.hu-nak felidézte, az integráció szükségessége már tíz évvel ezelőtt felvetődött. Akkor Horváth Zoltánnal, az Egészségügyi Minisztérium jelenlegi szakállamtitkárával kezdett tárgyalásokat főigazgató, amelyek aztán - tette hozzá - számos ok miatt nem vezethettek eredményre. Azóta elsősorban a finanszírozásban előállt helyzet jelentett egyre nagyobb kényszert a hatékonyabb gazdálkodás, és racionálisabb betegutak kialakítására.
Az orvosprofesszor úgy véli, a sikerhez kellett, hogy a fenntartók, valamint az egészségügyi kormányzat, a szakállamtitkárral együtt álljon az integráció mellé.
Lapunk telefonon kereste meg a Horváth Zoltánt, a megyei kórház egykori főigazgatóját, aki Kollár Lajos szavaira reagálva úgy fogalmazott: „hosszú és elkerülhetetlen folyamat eredménye" az egységesítés, amelynek keretében - reményei szerint - jelentős megyei gyógyítókapacitást sikerült megmenteni. Megjegyezte azonban, mindez nem következett volna be, ha Baranya 2005-ben és 2006-ban az általa képviselt - a működőtőke bevonását szorgalmazó - irányelvek alapján folytatta volna egészségügyi politikáját.
Képünkön (jobbról balra): Gábriel Róbert és Hargitai János.
Kép és szöveg: Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Tízéves kislányra lőtt...

