PTE/ETR: az Y-generációt veszik célba
2009. december 01. kedd 20:43

A konferencia arra is kereste a választ, hogy az ETR-hez hasonló másik három terméket miként tudja hasznosítani az egyetem - mondta Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója. Az egyik ilyen a Modulo nevű elektronikus űrlapkezelő-rendszer, amelyen keresztül a beiratkozásukat intézhetik a hallgatók, amellett, hogy az ETR-ben tárolt adataikat ezen keresztül folyamatosan frissíthetik is - fejtette ki. A jövőben - pályázati forrásból - szintén a Modulon - szeretnék biztosítani a hallgatói jogviszony-igazolások kiadását, a kreditátvitelt és -elismertetést is.
Az évek óta - a kurzusok és az azok körüli tevékenységek szervezésére - használt CooSpace nevű rendszert a továbbiakban közösségszervezésre is kipróbálnák - mondta Lengvárszky. Mint hangsúlyozta, e struktúra a jövőbeni távoktatás letéteményese, mivel már jelenleg is fel lehet rá elektronikus tananyagokat helyezni. Ez az egyik legnépszerűbb szolgáltatás a felhasználók körében. A legújabb, Corso nevű modul bevezetésén is gondolkodik a PTE, ezzel ugyanis az iskolarendszeren kívüli képzéseket, tanfolyamokat tudnák nyilvántartani.
A diákok meglátásaira (lásd keretes írásunkat - a szerk.) Béres Csaba Zoltán, az oktatási iroda vezetője reagált, aki azt mondta, folyamatosan igazítják a rendszert a felhasználók igényeihez, azonban - fűzte hozzá - ami az egyik felhasználónak kényelmes, az a másiknak nem feltétlenül az.
Ezért - magyarázta - nagyon nehéz egy olyan rendszert készíteni, ami a közel negyvenezer felhasználónak egyformán tetszik. A szakember cáfolta, hogy ebben az évben lefagyott volna az ETR. Lassulás azonban volt a kurzusfelvételi időszakban, ami nem feltétlenül a rendszer, hanem az oktatásszervezési folyamatok fejlesztésével is megoldható, elkerülhető - fogalmazott.
Mint kifejtette, a karok számára minden ilyen időszakban készítenek ajánlásokat, hogy miként tudják elkerülni a szerverek túlterhelését. Fontos, hogy a hallgatók is megfelelő módon használják a rendszert, ezért az ETR-rel kapcsolatos változásokról és tanácsaikról igyekeznek folyamatosan informálni őket. A hatékonyság növelése érdekében megpróbálnak jelen lenni a diákok körében népszerű fórumokon is.
Béres arra hívta fel a figyelmet, hogy az úgynevezett Y-generáció tagjainak már teljesen más informatikai szokásai, igényei vannak, mint egy tíz évvel ezelőtt tanuló egyetemistának. Ezek kiszolgálását - az említetteken kívül - számtalan jövőbeni innováció hivatott elérni. Az egyik leglátványosabb újításként az egyetemi pénzügyek (költségtérítés, tartozások, stb.) intézését is a virtuális térbe kívánja helyezni a PTE.
Képünk illusztráció.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...