PTE: eladnák a művészeti kar tömbjét
2009. december 07. hétfő 21:19

A művészeti kar jelenlegi, Damjanich utcai épületegyüttesének a költözés utáni sorsáról egyelőre nem sokat lehet tudni. Az ingatlantömb állami tulajdonban van, az egyetem csak mint vagyonkezelő birtokolja a komplexumot.
Imhof Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója a Pécsi Újság.hu érdeklődésére közölte, hogy jelen állás szerint az esedékes áttelepülés után szabaddá váló épülettömböt vagy értékesíti az universitas, vagy pedig visszaadja a fenntartónak. Mint mondta, a mostani helyzetben az a legvalószínűbb, hogy nem tartanak igényt az ingatlanra.
A főigazgató hozzátette, még nem készült felmérés arra vonatkozóan, hogy milyen piaci értéket képvisel a szóban forgó tömb, de bízik abban, hogy „az EKF drasztikusan meg fogja változtatni az ingatlanárakat a városban". Így a most is több százmilliósra becsült épületegyüttestől a jelenlegi értékénél jóval magasabb áron tudna megválni az egyetem.
Mindenesetre a kulturális negyednek a PTE számára fenntartott területén a magas színvonalú létesítmények kialakításával nemcsak a művészeti kar, hanem a Janus Egyetemi Színház, a Kommunikációs és Médiatudományi Tanszék, valamint a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Szeminárium oktatói és hallgatói is részesei lehetnek egy európai mércével mérve is kimagasló művészetoktatási központnak.
Képünkön: az egyetemi negyedben elhelyezni kívánt Zeneművészeti Intézet és a Kerámia Oktatási és Kutatási Műhely épületének látványterve.
HLB - Illusztráció: epiteszforum.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Tízéves kislányra lőtt...

