A dékán szerint a felvételi is hibás
2009. november 29. vasárnap 19:23

Dr. Németh szerint azokat az intézménybe pályázókat, akik pontszámuk alapján alkalmasak arra, hogy felvételt nyerjenek, egy foglakozás-egészségügyi vizsgálatra kellene bocsátani. Ennek természetesen az adott - esetükben az orvosi - szakmára kiterjedő alkalmassági feltételeket kellene figyelembe vennie. Ezután következne egy személyes felvételi elbeszélgetés, ahol a leendő diáknak több tanár előtt is bizonyítania kellene rátermettségét.
A professzor emlékeztetett, az egész magyar felsőoktatás tiltakozott korábban a jelenlegi felvételi rendszer bevezetése ellen. Mint fogalmazott, az egyetemi tanárok, oktatók tiltakozása a jogalkotókat nem érdekelte (lásd keretes írásunkat - a szerk.). Szerinte ez a „mechanikus rendszer" teszi lehetővé, hogy az oktatók csak az első előadáson vagy gyakorlaton találkoznak a hallgatóikkal, és ekkor derül csak ki, hogy vannak, akik nem alkalmasak arra, hogy orvosi tanulmányokat folytassanak.
A köztudottan nagy stresszel járó gyógyító szakmákra fejüket adó diákoknak már az egyetemen hatalmas terhelést kell elviselniük - fejtette ki Dr. Németh Péter. Mint hangsúlyozta, ebbe nem fér bele, ha valaki nehezen tűri a nyomást, hogy képtelen konfliktushelyzeteket megoldani, és hogy nem tud emberi kapcsolatokat gyorsan és adekvátan kezelni.
A dékán szavaiból azonban az derült ki, hogy hallgatóikat immár évek óta - Magyarországon egyedülálló módon megszervezett - mentálhigiénés szolgálat látja el.
Gond van a törvényekkel
Németh Péter szerint a felvételi rendszer mellett a fegyvertartási törvénnyel is komoly gondok vannak. Az elkövető egy sportcélra kiadott engedéllyel miként tarthatott egy ilyen „rendkívül gyilkos fegyvert"? - teszi fel a kérdést a dékán. Ő a jogalkotók felelősségét is felveti, akik - mint fogalmazott - az élettől idegen szabályozásokat hoznak, olyanokat amelyek nem alkalmasak arra, hogy megelőzzenek a csütörtökihez hasonló tragédiákat.
Ugyanakkor arra figyelmeztetett: igen nagy a különbség a vizsgái sikertelensége, vagy szerelmi bánata miatt kibukott fiatal és egy pszichiátriai eset között. Ez utóbbinak ugyanis nincs betegségtudata, ezért nem fordul - legalábbis akut fázisában - szakemberhez.
A lövöldözés elkövetőjéről szólva - akit a szerencsétlen jelzővel illetett - a kar vezetője azt mondta, a fiatalember e szempontból határeset volt, így a nem szakemberek nem tudták eldönteni, hogy hova tartozott.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Tízéves kislányra lőtt...

