Új műtőblokkot kap a szülészet
2010. január 11. hétfő 20:32

Az integrációs folyamat egyik állomása, hogy a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájába költözik a megyei kórház ugyanezen feladatot ellátó osztálya 2010-ben. Ez azonban csak az Édesanyák útjai épület bővítésével, felújításával oldható meg, éppen ezért a klinika régi épületének belső tereit ez év első felében megújítják.
Dr. Kollár Lajos, a pécsi egyetem klinikai központjának főigazgatója azt mondta lapunknak, e lépéssel indul az egységesítés, mivel helyet kell biztosítaniuk a 400 ágyas tömb - TIOP pályázatból finanszírozott - felújítása miatt áthelyezésre kerülő osztályok számára.
A szülészet klinika ennek köszönhetően egy teljesen új műtőblokkot kap, amellett, hogy egy olyan intenzív osztály is kialakítanak, ahol a műtéti beavatkozásokon átesett betegeteket tudják ellátni - mondta Dr. Bódis József klinikaigazgató.
2009 októberében valósult meg a klinika Újszülött Intenzív Osztályán egy - főként adományokból fedezett - 30 milliós beruházás. Az összegből a klinika húsz újszülöttintenzív- és tíz koraszülöttággyal rendelkező részlegét fejlesztették úgy, hogy az teljes mértékben megfeleljen a XXI. század elvárásainak (archív képünkön).
Idén lesz száz éves a szülészeti klinika, amely évfordulóra az intézmény vezetőinek szándékai szerint az épület külsőségeiben is megszépülhet. A tervek között szerepel többek között a külső homlokzatfelújítás és kertrendezés is, az ehhez szükséges forrásokat azonban még keresi a vezetés.
Balikó Gergő - MTI-Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

