Török férfi lőtt egy nőre Kecskeméten
A török férfi vélhetően szerelemféltésből lőtte lábon a nyílt utcán a kecskeméti nőt, majd elmenekült a helyszínről - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözi az 57 éves török férfit.Fojtogatták Tiszaeszlár polgármesterét
A férfi szerdán a községházán fojtogatta az önkormányzati vezetőt, aki könnyű sérüléseket szenvedett - mondta Fülöp Gergely.A főhadnagy tájékoztatása szerint a férfi a feleségét ért állítólagos sérelem miatt támadt a településvezetőre. Az asszony beszélgetni ment egykori munkahelyére, a hivatalba, de ott a polgármester megkérte, hogy ne tartsa fel volt munkatársait.A nő férjének telefonon számolt be a történtekről, aki berontott az épületbe és fojtogatta az önkormányzati vezetőt, végül felesége kiabálására hagyta abba a bántalmazást - mondta a szóvivő.Hatan támadták meg a népszavazási határozatot
Mint írták, az Ab előreláthatólag kora ősszel dönt a kifogásokról, amelyeket június 23-ig lehetetett benyújtani.Az Országgyűlés június 9-én döntött a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel kapcsolatos népszavazás elrendeléséről. A népszavazást kezdeményező Albert házaspár kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?"A kezdeményezést támogató több mint félmillió aláírást a Liga Szakszervezetek és társult szervezetei gyűjtötték össze és...Kábítószer elleni világnap...
Becslések szerint Európában minden ötödik felnőtt kipróbálta már a kannabiszt. Az elmúlt hónapban mintegy 13 millió európai lakos fogyasztotta a szert. A világon évente csaknem 50.000..."Fodor és Kóka elkerülné a...
A napilap ismerteti, hogy továbbra is Kóka János vezeti az SZDSZ parlamenti frakcióját, mert a képviselőcsoport szerdai ülésén senki sem indítványozta, hogy szüntessék meg a mandátumát, ő..."Számla nélkül fizeti...
A lapban megjelent riport szerzője kérdezőbiztosnak állva gyűjtött személyes tapasztalatokat a felmérések módszereiről.A cikkből kiderül, nem fizetnek utazási és telefonköltséget, de...Szekeres Imre vizsgálatot...
A napilap értesülése szerint azt is megvizsgálják, hogy mindez előnyös, vagy előnytelen volt-e a tisztképző számára.A Magyar Nemzet szerint az ügy hátterében az a hatalmi harc állhat,...Orbán Kéri Lászlóéknál:...
Vitathatatlan az ellenzék vezető pozíciója, a népesség egészén belül 31-18, az elkötelezett szavazók között 61-28 a Fidesz-MSZP támogatottsági arány. Elmozdult mélypontjáról az SZDSZ, egy...Életveszélyesen...
A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. egyik biztonsági főnöke a lapnak azt nyilatkozta, hogy a kirobbant botrány egy tisztogatás eredménye, amelyben szépen sorban minden korrupt...Az ingatlanokat is neten árverezné az APEH
Lényegében csak az adózás rendjéről szóló törvényt kellene ennek tükrében módosítani, ami az országgyűlés jelenlegi felállása mellett persze nem biztos, hogy nagyon egyszerű lenne - olvasható a napilap cikkében.A napilap ismertetése szerint ma még csak az ingó vagyontárgyak esetében működik az elektronikus árverés, ott egyébként jelentős bevételnövekedés következett be, mert az árverésre szakosodott csoportok nem tudták leverni az árakat.Tavaly összesen 1.026 ingatlan-árverést tartottak, ebből azonban csak 367 ingatlan esetében értek el sikert. Az összes meghirdetett ingatlan...Zivatar környezetében viharos széllökések lehetnek
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön északon többször, délen időnként lesz erősen felhős az ég, elszórtan alakul ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél éjszakától fokozatosan északnyugatira fordul, többfelé megélénkül, a Dunántúlon többször megerősödik. Zivatar környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 29 és 34 fok között, de északnyugaton és északkeleten kevéssel 29 fok alatt várható.Az időjárási helyzet Európában:A...A Fidesz "újraindítaná" a Schöpf-Merei kórházat
Véleménye szerint az intézmény nélkül nem megoldott a koraszülöttek ellátása, hiszen a nagyhírű kórház a koraszülött- és gyermekellátás teljes spektrumát lefedte.Pesti Imre felháborítónak nevezte, hogy míg Havas Szófia szocialista egészségpolitikus, országgyűlési és fővárosi képviselő havi 850 ezer forintért ad tanácsot az Egészségügyi Minisztériumnak, addig az egészségügyi kormányzat nem lát lehetőséget arra, hogy az intézmény fekvőbeteg-ellátását újra finanszírozza, amely éves szinten 900 millió forint lenne."Hol a pofátlanság határa" - tette fel a kérdést a fideszes...Szlovákiából ömlik a...
Az igazgatóság értesítette a környezetvédelmi felügyelőséget, amely már felvette a kapcsolatot a környezetvédelmi minisztériummal, hogy szlovák partnerén keresztül intézkedjen.A vízügyi...Ismét Dobogókőn tanácskozik...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök a június 10-én és 11-én tartott első dobogókői konzultáción azt mondta, június végére átfogó szakmai támogatást akar szerezni...Kóka marad az SZDSZ...

Tizedével alábecsült áramigény
A terveikben nem szereplő, együttesen körülbelül 700 megawattnyi teljesítményt az azért felelős Mavir Zrt. ugyan rendelkezésre tudja bocsátani, tartalékai azonban nem jelentős tervezési...Kétszázötven rendbeli...
Farkas Imre az 1995-ben megalakult részvénytársaságban a névérték 20-25 százalékáért szerezte meg a részvények döntő többségét, így a később meghozott döntésekben érvényesíteni tudta az...Fűtéskorszerűsítést kér a...
Ezért a lakástulajdonosok, az önkormányzatok, illetve a központi költségvetés által jelenleg egyharmad-egyharmad arányban viselt fűtéskorszerűsítési kiadásokból az állam nagyobb hányadot...Fodor-Gyurcsány: nyáron folyatják

Kihátráltak Kóka János mögül
A napilap szerdai számában közölt cikk szerint nem lesz meg a szükséges többsége Kókának ahhoz, hogy megőrizze frakcióvezetői posztját, több képviselő ugyanis várhatóan távol fog maradni az üléstől.A Magyar Nemzet egy másik cikke emlékeztet arra, hogy mind a mai napig nincs gyanúsítottja az SZDSZ tavalyi elnökválasztási csalása miatt indított nyomozásnak, holott a párt több vezető politikusa beismerte a súlyos visszaéléseket, és a párt belső vizsgálata is feltárta a történteket. A BRFK február 18-án indított nyomozást magánokirat-hamisítás bűncselekmények gyanújával ismeretlen...Marad a sok napsütés, néhol zárorok, zivatarok
Várható időjárás az ország területére szerda estig:A sok napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18, 23 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 29 és 34 fok között, északkeleten kevéssel 29 fok alatt alakul.Az időjárási helyzet Európában:Skandináv-félsziget fölötti középponttal egy nagy...
« Előző
38259 | 38286 | 38313 | 38340 | 38367 | 38394 | 38421 | 38448 | 38475 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...