A Páneurópai Piknikre emlékeznek Sopronban
2008. augusztus 16. szombat 08:33
A Páneurópai Piknik emlékhelyén politikusok méltatják a 19 évvel ezelőtti eseményeket, amikor Sopronpusztánál több száz keletnémet jutott át a vasfüggönyön túlra a magyar-osztrák határ menti szögesdrót ideiglenesen nyitott kapuján át. A megemlékezést a kopjafánál délután 4 órakor tartják.
Az Európa-koncertnek a hagyományokhoz híven a Fertőrákosi Barlangszínház ad helyet augusztus 19-én este 8 órakor.
Az MDF és az Antall József Alapítvány kerékpáros emléktúrával emlékezik augusztus 19-én a történelmi jelentőségű eseményre - mondta Nagy Tamás, a párt soproni elnöke az MTI-nek.
Az MDF országos vezetése és a megyék küldöttei is részt vesznek a túrán, amely Sopronból indul és Ausztriát érintve érkezik a sopronpusztai emlékhelyhez a délutáni koszorúzásra. A túrára várnak minden érdeklődőt - tette hozzá Nagy Tamás.
Másnap, augusztus 20-án a soproni belváros ad helyet egy rendhagyó pikniknek, a történelmi jelentőségű esemény jókedvű megünneplésének.
A Fő téren fellép egyebek között a Kaukázus és az osztrák világsztár Parov Stelar és csapata. A várkerületi színpad hátterében levetítik Kárpáti Györgynek erre az alkalomra összeállított filmjét, amelyben a húsz évvel ezelőtti Sopron képei elevenednek meg.
Már szombattól áthatók a piknik történetét bemutató tablók a Pannónia Med Hotelben a Páneurópai Piknik ,89 Alapítvány szervezésében. A Duna Televízió többszöri bejelentkezéssel élő adásban közvetíti a soproni eseményeket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...