Hat embert mentettek ki a balatoni viharból
2008. augusztus 16. szombat 17:00
Abban, hogy nagyobb baleset, vagy tragédia nélkül ért véget a pénteki vihar, jelentős szerepe volt a vízirendőrök és a vízi mentők munkájának, időben figyelmeztettek a közelgő 90 kilométer/órás széllökésekre, "megtisztították" a vizet a fürdőzőktől és a csónakázóktól - hangsúlyozta Horváth László.
Annyira alapos munkát végeztünk, hogy titkon azt reméltem, nem is lesz dolgunk, de öt esetben hat embert kellett kimenteni a vízből - fűzte hozzá. Vízibiciklisek sodródtak el, idős férfi tűnt el horgászcsónakjával, majd egy vonyarcvashegyi szörfös után kutattak az éjszaka több órán át a rendőrök és a vízi mentők négy hajóval.
Végül mindenki épségben előkerült. A déli partra átsodródott szörföst már a szárazföldön vette fel kocsijába a vízi mentők vezetője. Több órás hánykolódása során a szörfös életét a mentőmellényén és neoprén ruháján kívül az mentette meg, hogy térdelve ugyan, de a szörfjén tudott maradni. Kimerült állapota, légzési nehézségei és zsibbadásai miatt a vízi mentő a keszthelyi kórházba vitte őt megfigyelésre. Információk szerint már jól van.
Szombatra a viharos szél 25-30 kilométer/órás erejűre szelídült. A tó nyugati medencéjében továbbra is másod-, a keleti medencében azonban már csak első fokú viharjelzés van érvényben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...