Gyakran lesz erősen felhős az ég

2008. augusztus 16. szombat 07:48

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


Előrejelzés az ország területére szombat estig:

Szombaton eleinte még gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé valószínű eső, zápor, keleten még zivatar, jégeső is lehet, majd felhőátvonulások lesznek, több-kevesebb napsütéssel, futó záporral.

Kezdetben a délkeleti, majd délutántól előbb a Dunántúlon, majd másutt is az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Zivatar idején a legerősebb széllökés elérheti az óránkénti 80-110 kilométeres sebességet is.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 13, 18, keleten 18, 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 19, 24, de keleten, északkeleten még 25, 32 fok között valószínű.


Az időjárási helyzet Európában:

Európa északnyugati, északi része fölött több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el. Hatására Izlandon, a Skandináv-félsziget térségében, valamint a ciklonokhoz tartozó frontok mentén gyakran erősen felhős az ég, és eső, zápor, helyenként zivatar is előfordult.

Felhős, gyakran csapadékos az idő az Alpok fölött húzódó front mentén is. Ugyanakkor szárazföldünk más vidékeinek időjárását döntően anticiklonális hatások alakítják, csak időnként növekszik meg a felhőzet és csapadékról csak elvétve érkezik jelentés.

Északon, északnyugaton hűvös az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 14 és 22 fok között alakul. Ezzel szemben a Kárpát-medencében és a Földközi-tenger térségében, valamint a Balkán-félszigeten tovább tart a kánikula, a délutáni órákra többnyire 29, 37 fok közé melegszik fel a levegő. Szombat estig a Kárpát-medence fölött markáns hidegfront vonul át zápor, zivatar, viharos szél kíséretében. Véget ér a kánikula.


(mti)