Még többen oszlatnák a Gárdát

Fidesz: tovább növekszik a munkanélküliség
A kisebbségi szocialista kormány hiába folytat az adófizetők pénzéből milliókba kerülő sikerpropagandát a munkahelyteremtésről, az adatok azt bizonyítják, tovább nő a munkanélküliek száma - szögezte le közleményében Bernáth Ildikó.A KSH hétfőn tette közzé legfrissebb adatait, amelyek szerint a munkanélküliségi ráta 2008 március-májusban 7,7 százalék, a foglalkoztatottak száma 3 millió 858 ezer, a munkanélkülieké 322 ezer fő volt. Az idén február és április között a foglalkoztatottak száma 3 millió 850 ezer, a munkanélkülieké pedig 323 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,7 százalék...Luxusrepülőtér lesz Siófok-Kilitin
Júliustól ismét fogad gépeket a Siófok-Kiliti repülőtér - erősítette meg a lapnak Balázs Árpád, a város polgármestere. A légibázis megnyitását a tulajdonos önkormányzat, illetve az Artic Kft. és a KÉSZ Holding Zrt. által a repülőtér üzemeltetésére és fejlesztésére létrehozott konzorcium között létrejött szerződés tette lehetővé.A fejlesztés során 1300 méter hosszú kifutópálya készül, bővül az utasforgalmi terminál, lesz pilótaszállás. Olyan navigációs berendezéseket is telepítenek, amelyek rossz időjárási körülmények esetén, illetve éjszaka is lehetővé teszik a gépek indítását és...ORTT: intenzívebb kapcsolat...
"A mindennapi működés szempontjából legfontosabb társszervekkel megkezdődött a közös munka" - mondta az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) vezetője, hozzátéve, néhány..."Bukni látszik a...
Bukni látszik a Magyar Posta tavaly októberben meghirdetett Postapartner Programja, amelynek résztvevői a Magyar Nemzetet arról tájékoztatták: a posta mintegy 40-45 százalékkal kevesebb...Csökkentenék a szociális...
A lap információi szerint ez azt jelenti, hogy január elsejétől csökkentenék a rendszeres szociális segély maximális összegét. A jövőben a segélyt nem a - jelenlegi 69 ezer forintos -...A nemzetbiztonsági...
A Gyurcsány kormány márciusban egy titkos kormányhatározat módosításával megpróbálta titkosszolgálati megfigyelés alá helyezni az önkormányzatokat, a Fidesz azonban ezt megakadályozta....Gázrobbanás: összeomlott...
A tájékoztatás szerint a romok eltakarítását kézi erővel kezdték meg, ugyanis óvatosan kell dolgozni, miután az első információk szerint egy személy az összeomlott ház alatt rekedt....Szórványosan valószínű...
Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, de délkeleten a nap első felében még sok napsütésre van kilátás....Tanárokat keresnek a moldvai csángókhoz
Az alapítvány a moldvai csángó oktatási programhoz folyamatosan várja a jelentkezőket. A tanév közben is lehet csatlakozni a jelenleg 37 fős tanári karhoz, de legfőbbképpen minden év szeptember elejétől. A Moldvai Csángó Oktatási Program 2000-ben indult, előtte gyakorlatilag soha sem volt magyar nyelvű oktatás (illetve néhány évig az 1950-es években). Jelenleg 19 településen tanítják a magyar nyelvet gyerekeknek, fiataloknak óvodás kortól érettségiig, de legfőbbképpen a 7-14 éves korosztálynak. A településeken hozzávetőlegesen 1400 diákjuk van, de Bákó megyében...A holokauszt áldozataira emlékeztek Veszprémben
Máthé Éva, a helyi zsidó hitközség elöljárósági tagja a Budapest út 2. szám alatti emléktáblánál elmondta, az egykori veszprémi zsinagógát körülvevő épületekben, illetve a zsidó iskolában zsúfolták össze a veszprémi zsidókat 1944-ben, mintegy 600 embert, főként gyermekeket, időseket és nőket, a munkaképes korú, 18 és 50 év közötti veszprémi férfiakat már korábban munkaszolgálatra vitték. Máthé Éva arról is beszélt, hogy a zsúfoltság miatt maguk a zsidó polgárok kérték, hogy egy részük beköltözhessen a zsinagógába, így annak épülete is ilyen szomorú célt szolgált. Az egykori...Saját autója sodorta el a tankoló nőt
A baleset az M7-es autópálya Budapest felé vezető szakaszának 45-ös kilométerénél lévő benzinkútnál történt, amikor az autóját éppen tankoló nőt úgy sodorta el a saját járműve, hogy abba beleszaladt egy másik, a kúthoz behajtó autó - mondta el R. Szabó Ágnes.A távozó alkotmánybírák...
Bihari Mihályt és Kukorelli Istvánt 1999. június 22-én választotta meg az Országgyűlés. Július 3-tól töltötték be tisztségüket. Megbízatásuk július 3-án jár le, mivel a 11 tagú testület...Kósa szerint stréber...
A miniszter előadásában a Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozójának első napján, vasárnap, azt mondta, hogy az újonnan csatlakozott országok közül Magyarország kiemelkedően teljesít,...Öt határon túli színház...
A zsűri döntése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium díját a Sepsziszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta. A társulat Gombrowitz: Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatta...Fidesz: a kormány semmit...
A kezdeményezést vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón bejelentve Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke a kormány szemére vetette, hogy - mint mondta -...Vízbe fulladt egy férfi a...
A férfi a Soroksári-Dunában lévő Molnár-sziget partján horgászott, majd tiltott helyen bement a vízbe úszni. Már a part felé tartott, amikor elmerült a vízben. A tűzoltóság kiérkező...Háromszázezren Santana...

Grosics kapta a Magyar Szabadság Napja-díjat
A díjat a Magyar Szabadság Napja program keretében adták át a Királyi Kastély dísztermében. Az ünnepnapon immár 18. alkalommal arra emlékeztek, hogy Magyarország területét 1991 júniusában elhagyta az utolsó szovjet katona.Az idei ünnepi rendezvények sora a Kárpát-medencei polgármesterek és a katolikus papok válogatottjának futballmeccsével vette kezdetét.A mérkőzésen a polgármesterek 6:2 arányban diadalmaskodtak. Ők egyébként a vasárnap kezdődő Magyar Polgármesterek VII. világtalálkozója alkalmából érkeztek Gödöllőre - írja az MTI. Este a Nemeskürty István műveiből...Kiss Péter: Már látszanak az elmúlt két év eredményei
A kancelláriaminiszter az MSZP Székesfehérvári Szervezetének hagyományos rendezvényén százhúsz-százötven hallgatója előtt arról beszélt, hogy bár a következő két évben még sok munkát kell a kormánynak elvégeznie, az ország ügyeit illetően bizakodóbbak lehetünk, mint akár egy hónapja is. Bizakodóbbak lehetünk, mert a gazdaságban "elkezdenek látszani" azok az eredmények, amelyek mutatják, hogy volt értelme annak a munkának és sok konfliktusnak, amelyet az első két évben vállalt a kormány - tudósított az MTI.Elmondta, az év második felében már 3-4 százalék közötti gazdasági...Időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet
Várható időjárás vasárnap estig:Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzet mellett sok lesz a napsütés. Vasárnap északkeleten, illetve északnyugaton néhol zápor kialakulhat. A többfelé élénk északnyugati, nyugati szél eleinte helyenként megerősödik, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27, 32 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Szárazföldünk északi, északnyugati részén több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el. Arrafelé, valamint a hozzá kapcsolódó front mentén gyakran...
« Előző
38205 | 38232 | 38259 | 38286 | 38313 | 38340 | 38367 | 38394 | 38421 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...