Csecsemőhalál: a rendőrség is vizsgálódik
A múlt pénteken meghalt 16 napos csecsemő édesanyja azzal fordult a rendőrséghez, hogy vizsgálják ki gyermeke halálának körülményeit, ezért az életvédelmi osztály rendkívüli haláleseti csoportja közigazgatási hatósági eljárás keretében megkezdte a haláleset körülményeinek kivizsgálását - tudatta a BRFK.Május végén észlelték a megbetegedéseket a fővárosi kórházban. Tizenhárom kis súlyú koraszülött betegedett meg baktériumfertőzés miatt: öt koraszülöttet súlyos, életveszélyes állapotban az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályára helyeztek át, ám egyikük, egy 16 napos...Az MSZP szerint sikeres a magyar külpolitika
"Egészében az európai uniós és a külpolitikát jónak, pozitívnak értékeltük, (...) mert az alapvető nemzeti érdekeinket tudtuk érvényesíteni" - hangsúlyozta Szabó Vilmos.Kiszámítható és megbízható partnerként ismerik Magyarországot az Európai Unióban és a NATO-ban. Elismerést váltott ki a szövetségesek körében például Magyarország afganisztáni szerepvállalása is - tette hozzá.A politikus kiemelte Magyarország nyugat-balkáni szerepvállalását éppúgy, mint a Kaszpi-tengeri országokkal való jó kapcsolattartást. Szabó Vilmos fontosnak nevezte a magyar szomszédságpolitikát és a...Mégis Dobrev Kláráé lehet a kötcsei telek?
A napilap információi szerint Póczáné Nagy Erzsébetnek - aki elővásárlási jogával élve jelentkezett, hogy megvenné a volt kemping területét, amelyre a miniszterelnök felesége is ajánlatot tett - és az eladó Kővári Mihálynénak június 24-től számítva nyolc napjuk lett volna az adásvételi szerződés megkötésére. Ez azonban nem történt meg, mert állítólag nem érték el a hölgyet - olvasható a lapban. Dobrev Klára korábban 17,2 millió forintot ajánlott a Balatonhoz közeli Kötcsén található mintegy kéthektáros, legelőt, rétet és egy gazdasági épületet magában foglaló telekért.Vagyonelkobzást is kér az...
Letöltendő szabadságvesztést indítványozott az ügyész Kulcsár Attila mellett Kerék Csabára, a Britton cégcsoport volt magyarországi vezetőjére, Garamszegi Gáborra, a Betonút Rt. volt...Melegfelvonulás -...
A rendőrök szombaton a szomszédok hívására jelentek meg a helyszínen, majd hat férfit állítottak elő. A lakatlan otthonban ismeretlen összetételű vegyi anyagokat, valamint ismeretlen...Gyurcsány: a jobboldal...
A miniszterelnök rámutatott: a szélsőjobboldal több áttéten keresztül ott van a demokratikus jobboldal szélén. Utalt arra, hogy a láncolat az utcai tüntetőktől a Magyar Gárdán és a..."Nem terveznek...
A gazdasági napilap hétfői száma szerint a tárcavezető kijelentette: nem terveznek kórházbezárásokat és kórházi ágyszámcsökkentést.Székely Tamás beszélt arról is, az orvos- és a..."Orbán Viktor nyári szünet...
A napilap úgy értesült, hogy Orbán Viktor ismét bízik az előre hozott választásokban, ezért a párt politikusainak minél többet kell a nyilvánosság előtt szerepelniük.A Népszava szerint...Csak időnként lesz erősen...
A déli szél vasárnap a Kisalföldön időnként megerősödik, majd hétfőn északnyugatira fordul, és olykor erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai...A diákok háromnegyede külföldön tanulna
Az 512 érettségit adó középiskola 2863 diákjának megkérdezésével készült felmérésből kiderül, hogy a lányok 77 százaléka, a fiúk 68 százaléka tervezi, hogy néhány hónapot külföldön tanul. A gimnazistáknak - válaszaik alapján - 77 százaléka menne külföldre pár hónapra, míg a szakközépiskolásoknak 66 százaléka. Vidék és a főváros között nincs ilyen eltérés, a vidéki diákok 74, a budapestiek 76 százaléka kerekedne fel.A pályákat tekintve a legaktívabbak a jogi és igazgatási pályára készülők, a legkevésbé motiváltak a nemzetvédelmi és katonai pályára készülők. Jóval kisebb hajlandóság..."Törvénytelen a vasúti hivatal megszüntetése"
A Fidesz szerint a hatalom nem nézte el a hivatalnak, illetve elnökének, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdekeltségi körébe tartozó Motim Zrt.-nek egy, csaknem nyolc kilométeres vasúti pályát nem adott át, illetve a közelmúltban elutasította a Motim vasúti tevékenységére vonatkozó engedélyét - közölte Fónagy János sajtótájékoztatón. Hozzátette: ezt nem bocsátotta meg a hatalom, "ezért a Magyar Vasúti Hivatalt meg kellett szüntetni, s Antal Dánielnek menni kellett".Az intézkedést érthetetlennek, felháborítónak és szakmailag nem tolerálhatónak nevezte a Fidesz...Mányoki Attila átúszta hosszában a Balatont
A partot érő Mányoki Attila a távirati irodának elmondta: az egész távot borzasztó nehéz volt teljesítenie, mert már az elején viharos szélben kellett haladnia. Az éjszakai hideg nem zavarta, mert a víz kellően meleg volt. Jelenleg leginkább pihenésre, fekvésre vágyik, de pillanatnyilag a média kíváncsiságát kell kielégítenie.Úgy fogalmazott: élete legnagyobb teljesítményét hajtotta végre. A szervezők és a hosszútávúszó tudomása szerint a Balatont eddig ennyi idő alatt még senki nem úszta át hosszában, egyhuzamban. Az egyetlen úszó, akiről hírt adtak, a mozgáskorlátozott Szénási...Suchman tárgyalna a Magyar...
A szocialista politikus a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című közéleti műsorban azt mondta: tisztázni szeretné a "gárdás közönség előtt", hogy a szervezet valóban...Drágulnak az autók a...
Az elfordulás az autótól már látszik: több százalékkal esett idén nyár elejére a kereslet sok helyütt a fejlett világban. Elképzelhető, hogy a kétszámjegyű amerikai visszaeséshez hasonló...Egyszerűbb lesz...
Az aláírást követő sajtótájékoztatón Pataki elmondta, hogy az NHH lépéseinek hatására 2005 óta több mint 40 százalékkal csökkent Magyarországon a széles sávú előfizetések kiskereskedelmi...Koncz Gábor túl a hetedik...
1963-ban kapta meg a diplomáját, első szerződése a miskolci Nemzeti Színházhoz kötötte. 1964-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz, a következő évben pedig a budapesti József Attila...A Kuruc.info Németországba...
Pénteken, magyarországi idő szerint délután 3 órakor lekapcsolták a Kuruc.info főszerverét, egy feljelentés nyomán - erről a radikális honlap szerkesztősége tájékoztatta a sajtót...Várható időjárás vasárnap...
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hűvösebb is valószínű.A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27...Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Nyerőszámok:20 (húsz)27 (huszonhét)63 (hatvanhárom)81 (nyolcvanegy)82 (nyolcvankettő)Joker-szám: 502810.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra, egyenként 3.860.155;a 3 találatosokra 19.175;a 2 találatosokra 1.240 forintot fizetnek.Magyar kábszercsempészek Görögországban
A bejelentés szerint a magyarok Cesme török kikötőből érkeztek kempingkocsijukkal a török partok közelében lévő, de már Görögországhoz tartozó Híosz szigetére. Ott azonban egy keresőkutya az autóban kiszimatolta a drogot: a 40 kilogramm heroint egy szemeteszsákba rejtve találták meg a vámosok.A három magyar felnőtt (két férfi és egy nő) mellett utazott egy 10 éves kislány is: róla azt állították, hogy egyikőjük unokája. Az esetről beszámoló AFP francia hírügynökség szerint a görög hatóságok előkészületeket tesznek a kislány hazajuttatására.A vámosok folytatják a kocsi teljes...Megtalálták a Balatonban eltűnt fiú holttestét
A holttestet egy szörfös vette észre, ő értesítette a vízimentőket.A 17 éves, úszni nem tudó fiú csütörtökön egy vízibicikliről ugrott a mély vízbe Balatonszárszónál, majd eltűnt. Vele egy időben egy másik, úszni szintén nem tudó fiú is a vízbe ugrott, ám őt a velük vízibicikliző két lánynak sikerült kimentenie.Az eltűnt fiút a vízimentők és a vízi rendészet helikopter bevetésével, nagy erőkkel kereste csütörtökön sötétedésig, de a kutatás nem vezetett eredményre. A kutatást pénteken búvárokkal és a víz mélyén lévő testeket ultrahanggal kimutató berendezéssel folytatták, szintén...
« Előző
38124 | 38151 | 38178 | 38205 | 38232 | 38259 | 38286 | 38313 | 38340 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...