Fejszével fenyegette a somogyi rendőröket a tolvaj

Egerváriné Lucza Gyöngyi tájékoztatása szerint a gyanúsítottat október 23-án lopás gyanúja miatt akarták előállítani a kaposvári rendőrségen. A férfi - mondván, hogy WC-re kell mennie - kikéredzkedett a rendőrautóból, kezéről levetette a bilincset, majd beszaladt egy házba, ahol egy fejszét és egy vascsövet vett magához. A fejszével ezután többször az őt üldöző két rendőr felé csapott, miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, majd elmenekült a helyszínről. A gyanúsítottat a rendőrség három nappal később elfogta. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság...

Kizárásának körülményei miatt perelne Almássy

Almássy Kornél a lapnak példátlannak nevezte, hogy nyílt szavazáson döntöttek a kizárásáról és azt is furcsának tartja, hogy csak az utolsó pillanatban hívták össze azt a választmányi ülést, amelynek az ő eltávolítása volt a napirendjén.Az MDF volt alelnöke szerint így szerda este sokan meg sem jelentek a fórum székházában, és a választmánynak talán összesen negyven százaléka voksolt ellene, szokatlan módon, nyílt szavazással.A politikus még nem döntötte el, hogy indít-e pert a történtek miatt, amelyet egyébként véleménye szerint megnyerne - áll a Népszava cikkében.

Csökkenhet a vezetők bére a fővárosi cégeknél is

Hagyó Miklós vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes pedig arról beszélt: megvizsgálják, hogy a főváros többségi tulajdonában lévő cégeknél közül melyiknél lehet csökkenteni a vezetőség jövedelmét. Hagyó Miklós hamarosan egyeztetést tart az ügyben a költségvetésért felelős főpolgármester-helyettessel, Ikvai-Szabó Imrével és várhatóan még ebben az évben javaslatot is tesznek - áll a cikkben.

Korszerűsítik a szekszárdi...

A régi épület átépítésével eleget lehet tenni annak a követelménynek, hogy egy ellátottra négy négyzetméternyi terület jusson. A tavasszal kezdődő átépítés után akadálymentes lesz az...

Gyurcsány: Orbánék "semmit...

Emlékeztetett arra: a nemzeti csúcsot követően már három ötpárti tárgyalás volt, és ebben a helyzetben Orbán Viktornak meg kell hallania az együttműködés parancsát, ha akarja, ha...

Pénteken már nem várható...

Várható időjárás péntek estig: Nyugat felől lassan csökken felhőzet, de kezdetben főként keleten várható zápor, néhol zivatar is lehet. Pénteken a hajnali köd megszűnése után sok...

6-os út: baleseteket...

Másfél éve, lakossági megkeresésre fordult az önkormányzat a közlekedési hatósághoz, hogy az évente több halálos balesetet követelő helyszínen, a 6-os főút tolnai elágazójában - amelyet a...

1,1 százalékkal emelkednek...

A nyugdíjemelés mértékével megegyezően, ugyancsak november hónaptól emelkednek a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összegei. A rokkantsági járadék havi összege 360 forinttal, a...

SZDSZ: Kósa eladósította...

SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent Gadus István, az SZDSZ hajdú-bihari elnöke és Kovács László, az SZDSZ volt debreceni polgármester-jelöltje abból az alkalomból...

"Népi kezdeményezés feloszlathatja a parlamentet"

Az OVB májusban hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott kezdeményezést. A hitelesített íven az szerepel: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását."A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy a határozat ellen kifogásokat nyújtottak be, ám az Alkotmánybíróság előző nap nyilvánosságra hozott határozatában helybenhagyta az OVB döntését, mert álláspontja szerint a kérdés a parlament hatáskörébe tartozik, s nem kifogásolható, hogy a kezdeményezést nem magánszemély, hanem társadalmi szervezet nyújtotta...

Feltörték egy roma szervezet portálját

Pálné Gergely Mónika tájékoztatása szerint a tettesek bezúzták az utcafronti iroda biztonsági fóliával ellátott, nagyméretű ablakát, de nem mentek be a helyiségbe. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást, amelynek során azt is vizsgálják, hogy a történteknek van-e közük a civil szervezet tevékenységéhez - tette hozzá.

Teherautó vs. busz: 13 sérült Tácon

A baleset három súlyos sérültje közül egy idős nőt mentőhelikopterrel szállítottak Budapestre, az Országos Traumatológiai Intézetbe. A többi sérültet a helyszínre érkezett négy mentőautó vitte Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba.A székesfehérvári kórház sürgősségi traumatológiai osztályán nyolc sérültet láttak el. Egyikük bordatörést szenvedett, egy másiknak eltört a csuklója, hat sérült esetében pedig könnyű sérülést állapított meg az orvos. További öt embert könnyű sérülésekkel a szakrendelőbe irányítottak - mondta az intézmény szóvivője az MTI-nek.A...

Kiraboltak egy sörözőt...

Múlt éjszaka, nem sokkal éjfél előtt egy férfi lépett be a Bakancsos utcai ivóba, s a bevételt követelte a kiszolgálótól. A nő a pénzt átadta az ismeretlen tettesnek, aki ezután...

A kancellária öt éve nem...

A cikk felidézi, hogy 2003-ban a P&D Perfekt Design Kft. pár nappal az ünnep előtt sietett a kancellária segítségére, mert csak részben készült el az Országházat körülölelő...

Komoly pénzt kapna a...

A napilap csütörtöki száma arról ír, hogy az igazságügyi tárca közlése szerint valamennyi olyan eszközt, eredményes nemzetközi példát felhasználnak, amely közelebb visz a korrupciós...

Szili fogadja az izraeli...

A dandártábornoki tisztségben lévő Fröhlich Róbert elmondta: Avichai Ronsky négynapos látogatása során felkeresett néhány magyarországi katonai egységet és vidéki hitközséget, valamint...

Jövőre 23 milliárd a...

A napilap csütörtöki száma arról ír, hogy ez a Honvédelmi Minisztérium jövő évre tervezett költségvetésének nagyjából a nyolc százaléka.A cikk emlékeztet arra, hogy a Magyar Honvédség...

Sokfelé kell záporra,...

Várható időjárás csütörtök estig: Napközben keleten is sokfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani. Délután nyugatról csökken a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra kisüt...

Költségvetés: Gyurcsányék már megvették, akit kellett?

Véleménye szerint a megszorítások mindenkit érintenek, de nem egyformán. Mint mondta, legrosszabbul a menedzserek és a tulajdonosok járnak, majd a sorban a közalkalmazottak és a piacon dolgozók következnek. Hozzátette: a legkevésbé azok érzik meg a válságot, akiket a szociális rendszer véd. Ezzel összefüggésben azt mondta, nem kurtítják meg a gyermekekkel kapcsolatos támogatásokat, hanem ezeket az év második felében az infláció mértékével növelni fogják és nem vágják vissza a lakhatási támogatást sem, de akinek tudnak munkát adni, azoknak dolgozni kell. Gyurcsány Ferenc arra a...

25,1 milliárd dolláros mentőöv Magyarországnak

Mint ismeretes, az 1990 előtti szocialista rendszer (az ún. Kádár-rendszer) nagyjából 20 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, s sokak szerint részben ebbe bukott bele. A jelenlegi hitelkeret nominális értékben ennél nagyobb, 25,1 milliárd.Az IMF közlése szerint a mentőcsomag célja, hogy segítsenek Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság hatásait.A Valutaalap főigazgatója közölte: a magyar hatóságok átfogó intézkedéscsomagot dolgoztak ki a befektetői bizalom helyreállítására, valamint a magyar pénzügyi szférában az utóbbi hetekben tapasztalt feszültség csillapítására....

Dávid Ibolya kivégezte elnökjelölttársát, Almássyt

Hozzátette: az MDF frakcióból kilépett Vas János párttagságát is törölte az országos választmány.Makay Zsolt elmondta: a 100 fős országos választmányból 75-en voltak jelen, és ebből 20-an szavaztak nemmel Almássy Kornél és Vas János párttagságának törlésére.Mivel Almássy Kornél tagja volt az országos választmánynak, ezért részt vett az ülésen.Az MDF képviselőcsoportja Almássy Kornélt szeptember 26-án egyhangú szavazással zárta ki soraiból; ezt a döntést 29-én megerősítette. Herényi Károly akkor hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája vállalhatatlan. A kizárás előzménye, hogy...