Új holokauszt-dokumentum került elő

A német Bild című napilapban közzétett, az auschwitz-birkenaui haláltábor további fejlesztéséről szóló tervekhez fűződően a Mazsihisz elnöke megjegyezte: Heinrich Himmler, a zsidóság kiirtásáért felelős náci politikus azért terveztette a lengyelországi Oswiecim - németül Auschwitz - közelébe a haláltábort, mert itt hatalmas síkság terült el, ami alkalmas lett volna a további terjeszkedésre. Elképzeléseik szerint a Szovjetunió német elfoglalása után ide hozták volna meggyilkolni az itteni zsidókat, illetve a Franciaország eddig még a holokauszt által nem érintett területeiről is...

"Nincs adócsökkentési hullám Európában"

A politikus ezzel Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének a bejelentésére reagált, amellyel az ellenzéki képviselő a közterhek enyhítése mellett a munkahelyek megőrzésére, a kormányzat megreformálására és új fejlesztési politika kidolgozására vonatkozó intézkedéseket sürgetett arra is hivatkozva, hogy az európai kormányok sorra jelentik be adócsökkentési döntéseiket - hívta fel a figyelmet a lap.Viszont szakemberekre hivatkozva félrevezetőnek minősítette a Fidesz azon érvelését, hogy az európai kormányok adócsökkentésekről döntenének. Ezek a szándékok ugyanis általában nem az...

Törvénytelen adatkezelés az OCÖ-ben?

A lap 16 olyan - egyaránt 2008. január 30-i keltezésű - aláírásgyűjtő ív fénymásolatának jutott a birtokába, amelyen mintegy 240 kótaji illetőségű ember neve, aláírása, címe és születési adata szerepel. Mint írják, ez ízelítő abból a 68 ezer aláírást eredményező, 19 megyére kiterjedő gyűjtésből, amelyet a OCÖ végzett az év első negyedében.A Magyar Nemzet utánaérdeklődött a dokumentumoknak, és "az OCÖ hivatali környezetéből, szemtanúktól" megtudta: a választási kampányokban jól felhasználható adatokat - fénymásolatokról - a hivatal tucatnyi dolgozója kezdte el...

A középosztály tagjai...

A munkanélkülivé váló középosztálybelieket ahhoz kell hozzásegíteni, hogy a recesszió ideje alatt is megőrizzék a munkaképességüket, anyagi hátterüket, egyszóval ne csússzanak le -...

Csak néhol lehet gyenge...

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Reggelig többfelé erősen felhős, párás idő várható, főként a déli és középső országrészben azonban derült részek is lesznek. Csak néhol lehet...

Az MSZP szerint "átmegy" a...

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára vasárnap az MTI-nek elmondta: joggal reménykedhet az MSZP a törvény elfogadásában, hiszen a parlament többsége hétfőn elutasította azt az...

Kiállítással ünnepli...

A szabad demokraták országgyűlési képviselője arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a párt a magyar közéletbe olyan új gondolatokat hozott két évtizeddel ezelőtt, mint a szabadság és a...

Virrasztásra készülnek a...

Virrasztásra készülnek a roma vezetők Vasárnap kora délután a tudósító azt látta, hogy a falu szélén, a megtámadott romák házainál két rendőrautó várakozik, és a...

A hatos lottó nyerőszámai...

Nyerőszámok:5 (öt)6 (hat)8 (nyolc)12 (tizenkettő)33 (harminchárom)35 (harmincöt)Nyeremények: 6 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 144.731.470 forint;5 találatos szelvény 55 darab,...

Gazdasági csúcs: Orbán távolmaradásával tiltakozik

Orbán Viktor közölte: személyes távolmaradásával a kormány tervezett megszorításai ellen tiltakozik. Úgy fogalmazott, szeretné világossá tenni, hogy sem ő, sem pedig a Fidesz egyetlen magyar párttal sem fog össze az emberek ellen.A Fidesz elnöke szerint a szocialisták által kezdeményezett összefogás "valójában az emberek ellen jön létre, s az a célja, hogy az emberek torkán lenyomják a békát, vagyis a megszorító csomagot". Ebben nem leszünk partnerek - szögezte le.Mint mondta, a Fidesz programja egy másik válságkezelési irányt jelöl ki, egy "európai utat...

"A kabinet elítél minden szélsőséges megmozdulást"

Daróczi Dávid hangsúlyozta: a jogszabályok adta kereteken belül fel kell lépni az ilyen és ehhez hasonló megmozdulások ellen, amelyek alkalmasak lehetnek arra is, hogy tovább élezzék a már amúgy is meglévő feszültséget, és ürügyet szolgáltassanak akár magyarellenes akciókra is.Mint mondta, Magyarország szlovákiai konzulja végig jelen volt a délutáni szlovák rendőrségi akciónál, és figyelemmel kísérte az eseményeket. Az első információk szerint a szlovák rendőrség ezúttal a jogszabályok adta kereteken belül maradt - jelentette ki.A kormányszóvivő ismét megerősítette, hogy a kabinet...

Fegyverrel raboltak ki egy kisboltot a fővárosban

Az MTI úgy tudja, az ismeretlen fegyverrel kényszerítette az alkalmazottat és a bolt vezetőjét a pénztárgépben lévő bevétel átadására.A sapkát és kapucnit is viselő fiatal férfinak a pénzzel sikerült elmenekülnie. Lövés nem dördült, a rablásban nem sérült meg senki.A rendőrség rablási osztálya megkezdte a nyomozást, ám egyelőre nem tudni, a rabló mennyi pénzt vitt el a kasszából.

A Rákos-patakba esett egy autó

Kajó László elmondta, a baleset a XIV. kerületi Erzsébet királyné útja és a Rákos-patak kereszteződésében történt, ahol egy szabályosan haladó személyautóba belerohant egy másik gépkocsi....

Alapítvány a történelem...

Elsősorban azoknak a fiatal, de már bizonyított történészeknek a kutatásait szeretnék támogatni, akik a XX. század végi, XXI. század eleji történelmi eseményeket vizsgálják. Kiemelt...

KarrierExpo: országos...

A börzén az álláslehetőségek mellett grafológiai gyorselemzések, próbainterjúk és pszichológiai tesztek is várják az érdeklődőket, de lesz karrier-tanácsadás és személyes nyelvi...

Helyenként lehet kisebb...

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Vasárnap nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és már csak helyenként lehet kisebb eső, zápor. Kezdetben néhol megerősödik a délkeleti...

Az ötös lottó nyerőszámai

Nyerőszámok: 9 (kilenc)22 (huszonkettő)24 (huszonnégy)49 (negyvenkilenc)88 (nyolcvannyolc)Joker-szám: 861443.

Hárman sérültek egy zalai...

Egy olasz állampolgárságú asszony nem adta meg az elsőbbséget, úgy hajtott ki autójával a lentihegyi elágazóból, és a védett úton összeütközött a horvát férfi által vezetett...

Az ifjúság jövőjét félti a Fidelitas

A jelenlegi kormány az ifjúságpolitikai rendszert is leépítette azzal, hogy megszüntette az ifjúsági minisztériumot, a jövő évi költségvetésben pedig ennél is tovább megy, a gyermek és ifjúsági alap ugyanis egyetlen fillért sem kap, pedig ez az alap nyújtott segítséget az ifjúsági civil szervezeteknek - fogalmazott az országgyűlési képviselő a Fidelitas országos választmányi ülése utáni sajtótájékoztatón.Az ifjúsági szervezet országgyűlési képviselői - Szijjártó Péter, Koszorús László és Ágh Péter - módosító indítványt adnak be a költségvetési tervezethez. Azt szeretnék elérni,...

Tömegverekedést előztek meg a rendőrök

A Nyíregyházához közeli településen kocsmai konfliktus miatt gyülekezett két nagy létszámú csoport péntek este, de a rendőrség közbelépése megakadályozta a tömegverekedés kialakulását - mondta Fülöp Gergely. A százados tájékoztatása szerint a vita amiatt alakult ki, hogy a vasmegyeri kocsmáros nem szolgált ki szeszes itallal egy 16 és egy 17 éves fiatalt, mire egyikük megütötte, az italboltos pedig viszonozta az ütést. A fiatalok rokonai az eset után kezdtek el gyülekezni a kocsma előtt, és ugyanezt tették a kocsma tulajdonosának ismerősei is, akik több településről érkeztek...

Futballdrukkerek tüntetnek a fővárosban

A Miniszterelnöki Hivatal előtti teret a rendőrség fémkordonokkal körbezárta, csoportokban, rendőri biztosítás mellett vonultak be a Videoton, az Újpest, a Ferencváros és a Kispest szurkolói, miközben "Vesszen Trianon", "Ria, ria, Hungária" jelszavakat skandáltak, és Ján Slotát - a Szlovák Nemzeti Párt elnökét - szidalmazták. A "Szlovákia egy múló állapot", "Nem felejtünk" feliratokat, nemzeti színű, árpádsávos és klubzászlókat lobogtató demonstrálók egy hatalmas transzparenst feszítettek ki, amelyre azt írták "Ne bántsd a...