Szalmonellajárvány van a régió több óvodájában

Szűcs Mária arról, hogy pontosan mely településeken és hányan érintettek, egyelőre nem kíván nyilatkozni. Mint mondta: munkatársai most gyűjtik az információkat, egyebek mellett azt is vizsgálják, hogy van-e összefüggés a megbetegedések között, vagy egymástól elszigetelten jelentkezett a fertőzés. Az eredményekről a jövő hét elején tud tájékoztatást adni - tette hozzá.A Somogyi Hírlap internetes portálja, a Sonline, szerdán azt írta: hetvenkét diák került orvoshoz az elmúlt napokban szalmonellafertőzés gyanújával a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános Iskolából. Az eddigi...

A nyugdíjról és a családi pótlékról vitáztak a pártok

A 2009-es költségvetést megalapozó törvényekhez benyújtott szocialista módosítókból az derül ki, hogy az MSZP 2009. szeptember 1-jétől a 4,5 százalékos várható infláció mértékével emelné a családi pótlék összegeit.Szocialista módosító indítvánnyal kerülnének be a 2009-es költségvetést megalapozó törvények passzusai közé a 13. havi nyugdíjra vonatkozó új szabályok is. Eszerint jövő évtől ezen ellátásra nem lesznek jogosultak a 62 éves nyugdíjkorhatárt be nem töltött, öregségi jellegű ellátásban részesülő személyek. Továbbra is jogosult lesz a 13. havi nyugdíjra a korhatár alatti...

SZDSZ-vitairat a gazdasági csúcsra

SZDSZ-vitairat a gazdasági csúcsra A szabad demokraták elnöke közölte: csomagjuk öt alapvető javaslatot tartalmaz a kialakult helyzet kezelésére. Elsőként a válságkezelés azonnali lépéseinek szükségességét emelte ki, mert meglátásuk szerint ebben a helyzetben nem lehet késlekedni. Közölte, hogy szükség van egy konjunktúracsomagra is, amelynek középpontjában az euró bevezetése áll. Harmadik pontként az adócsomagot említette, mert nem tartják fenntarthatónak azt a helyzetet, hogy kevesen fizessenek sok adót. Mint mondta, beszélni kell a felelősség és az átláthatóság kérdéséről is: az állampolgároknak tudniuk...

MSZP: nemzetietlenül...

A pénzügyi válság miatt meghozott intézkedések 300-400 milliárd forintot tesznek ki, 2008-ban pontosan ennyi az olajtársaságnak csak a profitja - közölte az MSZP-frakció távhő eseti...

Gyurcsány-Sólyom-Szili...

Az MTI úgy tudja, az egyeztetést Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: a kormányfő felhívta a köztársasági elnököt, és egyetértettek...

Örvényben a médiatörvény...

A lap értesülései szerint az MSZP élesen bírálja egyebek közt a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy egy ilyen példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki...

Négyes karambol az M7-esen,...

Sávváltás közben ütközött egymásnak két kocsi, amelyekbe újabbak csapódtak; a balesetben hárman sérültek meg, egyikük súlyosan - mondta Kormos Endre. Tájékoztatása szerint a lezárásra...

Milliárdok a laktanyák...

A lap emlékeztet arra, hogy a parlament költségvetési vitájában Simicskó István (KDNP) tarthatatlannak nevezte, hogy már nemcsak az elhagyott laktanyákat, hanem a működő alakulatokat is...

Ügynöklista akár néhány...

A Kenedi János vezette bizottság egy évig vizsgálódott a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél, s jelentésüket szeptember 11-én adták át Szilvásy György...

Vádemelési javaslat Kolompár Orbán ellen

A tizenhárommillió forintos gazdasági bűncselekmény vizsgálatát lefolytató Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó hivatala két héttel ezelőtt küldte meg a vádemelési javaslatot a Kecskeméti Városi Ügyészségnek, amelynek összesen harminc napja (tehát még további két hete) van arra, hogy eldöntse: vádat emel, megszünteti a büntetőeljárást, vagy további nyomozást rendel el - olvasható a cikkben.Kolompár Orbánt azért gyanúsítják bűncselekmény elkövetésével, mert az általa jegyzett kiskunmajsai illetőségű Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet nem tud elszámolni több...

Nedvesebb levegő áramlik fölénk

Előrejelzés az ország területére szerda estig: Szerdán nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, elsősorban nyugaton és északon lehet kisebb eső. Eleinte északnyugaton időnként megerősödik, szerdán helyenként megélénkül a délkeleti szél. Hajnalban foltokban köd képződik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között alakul, de helyenként fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 9 és 14 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:A Földközi-tenger középső medencéjétől a Kárpát-medencén át a Kelet-európai-síkság északi...

Gyurcsány: politikai siker a Robin Hood adó elfogadása

Véleménye szerint azért nagy siker a döntés, mert komoly segítséget jelent a távfűtéses lakásban élők számára, hiszen két éven belül szabályozható, illetve mérhető lesz a fűtés, és ezáltal kevesebbet fognak fizetni az ilyen lakásban élők. Politikai sikernek pedig azért tartja a kormányfő a döntést, mert az MSZP önállóan kormányozva, egy rendkívül fontos társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésben, egy új adó bevezetésében, képes volt akaratát érvényesíteni a parlamentben. Gyurcsány Ferenc blogjában úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok közül leginkább a Fideszen csodálkozik, hogy...

Meghalt a debreceni...

Az idős hölgy a hétfői kutyatámadás következtében sok vért vesztett, és a gondos orvosi beavatkozás sem tudta az életét megmenteni - mondta. Az ügy részleteit közigazgatási eljárásban...

Zuschlag Gyurcsánnyal is...

Zuschlag Gyurcsánnyal is alkudozott Zuschlag János közölte: elsimeri büntetőjogi felelősségét a nagy értékre elkövetett csalásban, amely abból állt, hogy a...

Újabb bankautomatát...

A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője lemondta: az ismeretlen tettesek több száz méteren keresztül vonszolták az automatát, azonban az leszakadt a kötélről. Közben észlelték a...

Oknyomozás: rabosítottak...

Polgár Géza riporter Budapesten, a Gyorskocsi utcában a rendőrségi nyilvántartásba vétel után újságíróknak elmondta: ujj- és tenyérlenyomatot, illetve DNS-mintát vettek tőle. A riportert...

A Szent Korona élethű mása...

A mester, fényképek és történeti dokumentumok alapján, csaknem egy évig dolgozott a nemzet jelképén. A másolat nem aranyból, hanem nehezebben kezelhető és zománcozható aranyozott ezüstből...

Szili továbbra is tárgyalna...

A magyar házelnök értetlenségét fejezte ki a szlovák parlament múlt kedden elfogadott határozata miatt, amely szerint a pozsonyi törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar...

Éjjel zárva vannak a kocsmák Kenderesen

Az elmúlt fél évben egyre többen keresték meg a polgármesteri hivatalt, arról panaszkodtak, hogy éjszakai nyugalmukat mind gyakrabban zavarja a vendéglátóknál és a szeszes italt árusító boltoknál, illetve azok környékén tapasztalható hangoskodás, randalírozás - mondta a helyi rendelet megalkotásának előzményeiről Bogdán Péter.A nyitva tartást szigorító rendelet 21 üzletre vonatkozik a több mint 5 ezer lakosú településen, betartását a polgármesteri hivatal és rendőrség ellenőrzi - tette hozzá. A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat meghatározta a vendéglátóhelyeken...

Kirobbantottak a falból egy bankautomatát

A Békésszentandrás főutcáján egy élelmiszerbolt falában elhelyezett berendezést robbantásos módszerrel emelték ki, majd elmenekültek a tettesek. A rablók létszámát egyelőre nem közölte a rendőrség, továbbá azt sem, mennyi pénz volt az automatában - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.A helyszínelők lezárták a környéket, ahol jelenleg a bűnügyi technikusok dolgoznak. Megkezdték azoknak a környékbelieknek a kikérdezését, akik hallották az éjszakai detonáció hangját.A robbanás következtében megsérült az épület fala, valamint az üzlet kirakata is - mondta...

Csapadék kedden nem valószínű

Előrejelzés az ország területére kedd estig:Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csak a nyugati határszélen és északkeleten lesz több a felhő. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül, a Kisalföldön néhol megerősödik. Hajnalban foltokban köd képződik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1, 6 fok között alakul, de északkeleten kevéssel 1 fok alatt is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10, 15 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Kontinensünk északnyugati része fölött hatalmas méretű ciklon örvénylik....