Ferihegyi: tárgyalások eredmény nélkül
2008. december 29. hétfő 19:32
A hétfői tárgyaláson ismételten bebizonyosodott, hogy a munkáltató nem kívánja egy újabb szerződés aláírásáig meghosszabbítani a korábbi kollektív szerződést - mondta Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) elnöke az MTI-nek.
A szakszervezeti vezető kifogásolta, hogy a tárgyalásokon a munkáltatói oldalról nem hangzott el konstruktívnak nevezhető ajánlat, ráadásul a BA részéről egyetlen "érdemi döntések meghozatalára képes ember" sem vett részt a tárgyalásokon. Hozzátette: a munkaügyi bíróság jogosnak találta a sztrájkot, a szakszervezeti követeléseket korábban szintén jogosnak tartó BA pedig "úriemberhez nem méltó" módon használja fel az ítélet részleteit.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a BA által 2008. december 18-án egyoldalúan aláírt megállapodás megnyugtatóan rendezi valamennyi, a munkavállalók számára fontos és lényeges kérdést. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője továbbra is kötelezőnek tartja magára nézve a dokumentumban szereplő valamennyi vállalást, amelyek nemcsak a négy jogszerű kérésre, hanem valamennyi, a bíróság által jogellenesnek ítélt követelésekre is válaszokat kínálnak a dolgozóknak - olvasható a közleményben.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és az RDSZSZ közös közleményében ultimátumnak nevezte a "BA által lobogtatott dokumentumot". A munkáltató ajánlata a kollektív szerződés egyoldalú felmondásán túl többek között 30 százalékos bércsökkenést és kiszámíthatatlan munkarendet jelent a legnehezebb feladatokat ellátó dolgozóknak - olvasható a szakszervezetek közleményében.
A ferihegyi repülőtér forgalma szombat hajnaltól teljesen zavartalan, a 2A- és a 2B terminál után ugyanis december 27-én az 1-es terminál is megnyitotta a kapuit.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...