Termelők tüntetnek a multik előtt

Termelők tüntetnek a multik előtt Gyálnál 50, Alsónémedinél 30 kocsival sorakoztak fel a gazdák - közölte a tüntetés egyik szervezője az MTI-vel. Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács alelnöke elmondta, hogy a bejelentett tüntetés résztvevői a nap során 10 pontban összefoglalt petíciót adnak át a Tesco, illetve a Penny Market képviselőinek.A követelések között szerepel a magyar áru legalább 80 százalékos aránya az áruházak polcain, a beszállítók felé a 30 napos kifizetési határidők betartása és a gazdasági erőfölénnyel való rendszeres visszaélés gyakorlatának megszüntetése.A rendőrség által biztosított...

Száz bombafenyegetéssel gyanúsítanak egy fiút

A rendőrség honlapja szerint egy ismeretlen aznap reggel nyolc és este hét óra között 117 alkalommal tárcsázta a rendőrségi segélyhívó számokat, és néhányszor a tűzoltóság ügyeletét is felhívta. Az obszcén szavakat használó telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy bombát helyez el egy fővárosi, XII. kerületi kórházban. A tűzszerészek nem találtak robbanószert a megjelölt helyen.A 14 éves gyanúsítottat otthonában fogták el a XII. kerületi nyomozók. Ellene közveszéllyel fenyegetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indul eljárás.

Tomcat kiadta a kuruc.info állítólagos szerkesztőit

Az MTI telefonon elérte az egyik állítólagos szerkesztőt, aki cáfolta, hogy bármilyen köze lenne a portálhoz. A férfi azt mondta, hogy korábban több helyen is megjelent ilyen feltételezés, és többször pert nyert ez ügyben. Hozzátette, hogy a Tomcat néven elhíresült Polgár Tamás ellen is jogi lépésekre készül.Kijelentette, hogy az ügybe egyébként nem akar belefolyni, de "Tomcat pálfordulása finoman szólva is érdekes" - tette hozzá. Polgár Tamás azután hozta nyilvánosságra az állítólagos főszerkesztő és a szerkesztők nevét, hogy csütörtökön egy őt bíráló cikk jelent meg a...

Hamis munkáltatói...

Az erről kiadott közlemény szerint egy hetesi cégnek könyvelő helybeli lakos a cégbélyegzőjét felhasználva hamis munkáltatói igazolásokat készített a társaság nevében, és a nála levő...

Szent Kristóf kerülhet...

Osztapenko kapitány szobra mély nyomokat hagyott egy nemzedék emlékezetében - mondta el Gyorgyevics Miklós, hozzátéve: a szobor még a városi folklórnak is a részévé vált, egy várhatóan...

Nincs pénz a kórházakban a...

A lap csütörtöki számában Harmat György főigazgatót idézik, aki elmondta: az egyik gond, hogy a szülők férőhelyet vesznek el, a biztosító napi 2900 forintot térít ezért a kórháznak,...

Ismét egyeztetnek a...

A lap pénteki számában megjelent írás emlékeztet arra, hogy 2001-ben készült már egy tervezet, de "az akkori jóléti viszonyok közepette végül is nem volt kellő politikai igény a...

Újabb kártérítés 2006...

A lap pénteki számában a döntést ismertetve azt írja, hogy az egymillió forintos nem vagyoni kártérítés és kamatai mellett a rendőrségnek a 360 ezer forintos perköltséget is állnia kell.A...

Sokfelé várható eső, záporeső

Előrejelzés az ország területére péntek estig:Többnyire erősen felhős idő várható, majd pénteken az esti órákban szakadozhat fel északnyugaton a felhőzet. Sokfelé várható eső,...

Holttestet sodort a Sió Szekszárdnál

Az 50 év körüli férfinél a rendőrség nem talált iratokat, ezért személyazonossága még ismeretlen - közölte Farkas Kinga sajtóreferens. Tájékoztatása szerint a parton csúszás nyomaira találtak, ezért feltételezik, hogy a férfi vélhetően megcsúszott és így esett a csatornába.

EU-s pénzen folytat pártpropagandát az MSZP?

Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy bár az ország a hatalmon lévő kormány által létrehozott gazdasági válságban van, az MSZP-nek arra is van pénze, hogy más tollával ékeskedve folytassa kommunikációs kampányát - jelentette ki.A politikus szerint ezzel az uniós forrásokat sodorják veszélybe, hiszen egyik ország sem teheti meg, hogy pártpropaganda céljára használja fel ezt a pénzt.Pelczné Gáll Ildikó közölte: 2006-ban a Nemzeti Fejlesztési Tervet "nyúlták le" a kampányban, illetve Lamperth Mónika és Veres János arról beszélt, hogy nyilvánvalóan azon a környéken részesülnek...

Fehér port kapott a Fejér megyei MSZP-iroda

Horváth András elmondta: a borítékban a por mellett egy mocskolódó hangú, a szocialista pártot, annak politikáját és az ott dolgozó embereket ócsároló, de konkrétumokat nem tartalmazó, géppel írt levél is volt. A borítékon gépi nyomtatással feladó is szerepelt, erről azonban a nyomozás érdekében nem adott információt a párt megyei elnöke. Az MSZP Fejér Megyei Szövetsége első alkalommal kapott fenyegetést. Horváth András úgy tudja, hogy ezzel egy időben két másik megye pártirodájára is érkezett hasonló tartalmú küldemény. A borítékot az irodában dolgozó ügyintéző bontotta fel, aki...

Szlovák-magyar: nem kell...

Szlovák-magyar: nem kell sértegetni Vitám van azokkal, akik azt gondolják, hogy akkor igazán magyar valaki, ha megsért egy másik nemzetet - jelentette ki...

Van gyanúsított az UD Zrt....

Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és vezetői lakásán - összesen hat helyszínen - a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lőfegyverrel visszaélés miatt tett feljelentése nyomán tartott...

Sólyom bemutatta az új...

Havasiné Orbán Mária harminc éve ítélkező bíró, egész életét a bírósági pályán töltötte, így a bíróságok problémáját, mind a szervezeti, mind a szakmai és minőségi kérdéseket tökéletesen...

KSH: csökkent a közúti...

A halálos balesetek száma jelentősen, negyedével (24 százalékkal), míg a súlyos sérüléssel járó eseteké nyolcadával (12 százalékkal) alacsonyabb annál, mint amennyi tavaly ugyanebben az...

Betondarabbal dobálták a...

Marton István polgármester az MTI-nek elmondta: a feleségével este negyed 11 után hatalmas csattanásra figyeltek fel a házban, azt követően fedezték fel, hogy a nappalijuk részben...

Uniós pénzek az egynapos...

A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a szaktárca az uniós forrásból azokat a kórházakat támogatná, ahol tavaly megszűnt az aktív ellátás, vagy csak egy területen, húsz ággyal...

Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára

A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Molotov-koktél a pusztadobosi ház udvarán tört szét és hagyott égésnyomot, így a házban tartózkodó 12 ember közül senki sem sérült meg.A vásárosnaményi kapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja megkezdte a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi áll a támadás hátterében.Az utóbbi hetekben több hasonló eset történt az országban. November 3-án ismeretlen tettesek két, egymással szemben álló nagycsécsi házra dobtak égő benzines palackot, illetve...

Combon szúrták Tomcat plakátoló aktivistáját

A közlemény szerint a támadó azután rántott kést, hogy szemügyre vette a plakátot és megkérdezte: vajon a Tomcat néven ismert Polgár Tamás látható rajta? Dulakodást követően a plakátragasztó 21 éves aktivistát a támadó combon szúrta, majd elmenekült.A közleményben beszámolnak arról, hogy a sérült aktivistát kórházba szállították, és a rendőrség is intézkedett az ügyben."A Zöld Párt vezetősége önmagában a támadás ténye mellett megdöbbentőnek találta azt is, hogy a későbbi kihallgatások során a rendőrség az áldozatot és a tanúkat is megpróbálta lebeszélni arról, hogy politikai...

Dávid Ibolya OTP részvényeket vett

A lap csütörtöki számában közölte hogy az MDF elnöke több százezer forintért vett a bankpapírokból, és számításaik szerint eddig vesztett az ügyleten. "Nagyjából a pénzemnél vagyok"- mondta ugyanakkor a politikus a lapnak.A Bors szerint az MDF frontemberei nem követték az elnököt a részvényvásárlásban. Herényi Károly frakcióvezető úgy nyilatkozott, hogy még nem volt ideje erre. Pettkó Sándor viszont a tőzsdézést a kaszinózáshoz hasonlította és kijelentette, hogy nem volt és nem is lesz részvénye.Dávid Ibolya október 18-án a politikai bizalom visszaszerzése érdekében...