Németh Zsolt: Obama új esélyt jelent
Németh Zsolt úgy fogalmazott: "Nem mehetünk el szó nélkül" amellett a tény mellett, hogy Amerika színes bőrű elnököt választott, miközben pár évtizeddel ezelőtt az Egyesült Államokban a feketék még arra a buszra sem szállhattak fel, amelyen fehérek utaztak. "Ez azt bizonyítja, hogy a származás, az etnikai, faji háttér másodlagossá vált a politikai döntések kialakításában. Közép-Európának e tekintetben is van mit tanulnia az Egyesült Államoktól" - mondta.A fideszes politikus szerint Barack Obama győzelme mindenképpen új esélyt jelent a világ egyik legfontosabb...Borsodi gyilkosság: már tízmillió a nyomravezetői díj
Az ő utasítására Bencze József országos rendőrfőkapitány emeli fel a korábbi, egymilliós összeget. A súlyos bűncselekményt kiemelt ügyként kezelik, a miniszter és a főkapitány is folyamatosan kapja a jelentéseket - hangzott el.Az MTI roma érdekképviseleti forrásból úgy értesült, hogy az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán szerdán megbeszélést folytat a miniszterrel, csütörtökön pedig az országos rendőrfőkapitánnyal az utóbbi időkben a romákat ért fizikai támadások miatt.Hétfőre virradóra a Borsod megyei Nagycsécsen, a Dózsa utcában Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban...Kártérítésre kötelezték a Rebisz-jogutódot
A jogerős ítélet szerint a két rendőri szervezetnek fele-fele arányban kell fizetnie M. Balázsnak - tájékoztatta a lapot Balsay Szabolcs, a felperes jogi képviselője. A rendzavarás szabálysértése miatt bíróság elé állított és másodfokon felmentett férfit 2006. október 23-án a Rebisz állományába tartozó egyenruhások az utcán leteperték, majd a BRFK rendőrei előállították, és három napra szabálysértési őrizetbe helyezték. A szabálysértési perben jogerősen megállapított ártatlansága nyomán, az alaptalanul elrendelt fogva tartás miatt M. Balázs nem vagyoni kártérítést kért a rendőri..."Matematikailag kitűnő a...
A lap ismertetése szerint az 1985 óta működő, 2007-ben megújított felsőoktatási felvételi program a követezőképpen működik: a leendő hallgató beadja a jelentkezését az első helyre, majd...Néhol alakulhat ki gyenge...
Előrejelzés az ország területére szerda estig:A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett az ország nagy részén néhányórás napsütés is valószínű, legfeljebb néhol alakul ki gyenge eső,...Előzetesben a fiát...
A családjától külön élő, 46 éves férfi szombaton meglátogatta 25 éves fiát, erősen ittas állapotban szóváltásba keveredett vele, majd bicskájával a mellkasa tájékán megszúrta - mondta el...Sólyom az Új köztemetőben...
Az államfő először a központi emlékműnél helyezett el koszorút, majd Nagy Imre, mártírhalált halt miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál rótta le kegyeletét.Sólyom László ezt...PDSZ: összeomolhat a...

ORTT: nyilvánosak lesznek...
Annak érdekében, hogy az ORTT működéséről a nyilvánosság teljes körűen tájékozódhasson, november elejétől a tanácskozások hangfelvétele alapján szó szerinti jegyzőkönyveket készítenek,...Új szabályozás várható a médiumoknál
A lap szerint főképp a szabályok betartatását, a vállalt feladatok és a működési feltételek végrehajtását ellenőriznék, s ezzel valóban nőne az Országos Rádió és Televízió Testület tervezett utódja, a Nemzeti Médiahatóság jogköre.Az egyik legjelentősebb változás a közszolgálati médiumoknál várható. A tervezet szerint három - Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna Televízió - közszolgálati részvénytársaságot hoznának létre. Ezeket egy-egy vezérigazgató irányítja majd, mindhárom médiumot egy úgynevezett Tulajdonosi Vagyonkezelő Testület ellenőrzi, a kuratóriumok megszűnnének. A...Újraírják az MSZP ideológiai alapprogramját
Mára összehívta az MSZP alapérték bizottságát Hiller István, a párt alelnöke, hogy módosítsák, de legalábbis kiegészítsék a nemrég bemutatott ideológiai alapprogramot. Erre nem elsősorban a szöveget ért kritikák miatt van szükség, hanem azért, mert a dolgozat nem reagálhatott a pénzügyi válságra - olvasható a lapban.A belső viták már megkezdődtek a programról; a Népszabadság információi szerint alapvetően támogatóan, de erős kritikával fogadták a vitaanyagot. A lap értesülései szerint a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés az állam szerepvállalásának markánsabb hangsúlyozását...Feljelentéssel harcolnak egymással a gárdisták
A lap szerint a feljelentést tevő gárdista, Machó Judit az októberi avatás előtt megnyerte az egyenruhák készítésére vonatkozó pályázatot. Mivel azonban a ruhákat egymaga nem tudta volna elkészíteni időben, segítséget kért és kapott is más gárdistáktól.A nyertes által a Népszavának eljuttatott közlemény szerint azonban egyik segítője mindenféle irányítást és szervezést kivett önhatalmúlag a kezéből. A ruhák elkészítéséért bejövő pénzeket szintén önkényesen osztotta el és tartotta meg. A közleményben körülbelül 600 ezer forintról van szó.Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a gazdasági...Frontális ütközés a ködben,...
A sérültek valamennyien a személygépkocsiban utaztak - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Soltész Bálint. A helyszíni vizsgálat adatai szerint a 33-as főúton...Húszezer forintot kapnak a...
A Népszabadság szerint a kompenzáció része a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közt két éve született megállapodásnak, amely szerint ebben az évben szinten tartják a közszféra...A hőmérséklet kedden 17 és...
Várható időjárás kedd estig:Eleinte derült időre számíthatunk, majd hajnaltájt délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, keleten még több-kevesebb napsütésre van kilátás. Nyugaton...Háromszáz forintért ölt, 13...
A vádirat szerint a 20 éves szekszárdi fiatalember - a per másodrendű vádlottja - 18, illetve 22 éves társával 2007. május 27-én hajnalban tört be a 80 éves, mozgásában korlátozott férfi...Jövő csütörtökön lesz a...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalásában javasolta, hogy a parlament gazdasági bizottságának keretei között egyeztessék a gazdaság válság hatásainak...Farkas Péter is megszökött...
Az ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem jött vissza a tárgyalóba, ezért a bíróság nyomban...Demonstrációk: fokozott ellenőrzések a fővárosban
A rendőrség már szombat este fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros területén a dunaszerdahelyi futballmeccsen történtek ellen szerveződött spontán demonstráció miatt. Az intézkedés hétfőig tartott volna, a főkapitányi döntés értelmében azonban egy héttel, jövő hét hétfőig ezt meghosszabbították.A rendőrség honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint a fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása.Az ellenőrzés során a rendőrség igazoltathat, az emberek ruházatát, járművüket átvizsgálhatja, a közbiztonságra...Nem lesz népszavazás a több-biztosítós rendszerről
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az országgyűlési határozat ellen benyújtott kifogások elbírálása során az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy tekinthető-e az országos népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló lényeges új körülménynek az a tény, miszerint az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt.Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadásával,...Orbán: ki kell vizsgálni a szerdahelyi esetet
Magyar állampolgárokról van szó, védelmük, ügyeik tisztázása a mindenkori magyar kormány kötelessége - jelentette ki Orbán Viktor. Arra a felvetésre, hogy az ügyről 24 órán át nem nyilatkozott a kormány, Orbán Viktor azt mondta: a jelenlegi helyzetben inkább mentegetné a kormányt, hiszen érthető, hogy a pénzügyi válsággal vannak elfoglalva, bár azért vannak miniszterek a kabinetben, hogy ilyen helyzetben is foglalkozzon valaki a magyar állampolgárok ügyeivel."Vagy nem találták elég fontosnak az ügyet, vagy kisebb gondjuk és nagyobb volt ennél, hát inkább mentegetném most...
« Előző
36612 | 36639 | 36666 | 36693 | 36720 | 36747 | 36774 | 36801 | 36828 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...