Elhunyt az ÁEK-ből hazaküldött beteg
A leszázalékolt, 53 éves férfi - akihez nem hívtak betegszállítót - pénz és telefon nélkül próbált hazajutni, de csupán egy HÉV-megállóig jutott, ahová több óra elteltével egy járókelő hívott ki hozzá segítséget - idézte fel az egy hónapja történteket a lap.Mire a férfit a Nyíró Gyula Kórházba szállították, már megbénult a nyelve és a nyelőcsöve. Később a fővárosi János-kórházba került, ahol a múlt héten elhunyt. Az Állami Egészségügyi Központ vizsgálatot indított az ügyben - olvasható a cikkben.A lap információi szerint a hozzátartozók még nem döntöttek arról, hogy beperlik-e a...57 milliót nyert a bonyhádi roma egyesület
A roma kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek tagjai közül 15 főt pályázatírásra, könyvelői alapismeretekre oktatnak, ugyanennyi embert pedig biztonsági őrnek képeznek az elnyert összegből - mondta Babai László, az egyesület elnöke.A közbeszerzés kiírása után a legelőnyösebb ajánlat alapján januárban indulhat a program.Megszurkáltak egy kínai férfit a XIV. kerületben
Kajó László elmondta: az 56 éves kínai állampolgárt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.Bejelentett öngyilkosság:...
"Különös levél érkezett kedd reggel szerkesztőségünk e-mail címére. Egy férfi küldte, aki bejelentette, öngyilkosságot követ el: „súlyos és végleges döntésre kényszerítettek a...Fodor: nincs aktualitása a...
Mint mondta: örülnek, hogy élénk vitát tudtak kialakítani ebben az ügyben, de a jelenlegi válsághelyzetben inkább már annak látnák értelmét, ha a kisebbségi kormány egyes konkrét...Készül a vészforgatókönyv...
A szocialista parlamenti képviselő a lapnak elmondta: tudomása szerint a Pénzügyminisztériumban dolgoznak ezen a forgatókönyvön is, a pénzügyi-gazdasági válság következtében pedig -...Tovább erősödik a nappali...
Előrejelzés az ország területére szerda estig: Szerdán napközben átmenetileg csökken a felhőzet egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik.A...Folytatódott a móri...
Nagy László halála utána a 35 éves Weiszdorn Róbert a per egyetlen vádlottja. Előre kitervelten, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, továbbá lőfegyverrel és lőszerrel...A válságról is kérdezték az...
A bizottság meghallgatta Laborc Sándort, az NBH főigazgatóját, a kialakult pénzügyi válság Magyarországot érintő nemzetbiztonsági hatásairól, az ezzel kapcsolatos információgyűjtés...Lezuhant egy motoros vitorlázó Budapesten
Molnár Péter elmondta a középkorú férfi a repülőtéren zuhant le gépével, a helyszínelés után a tűzoltók szabadítják ki a roncsok közé szorult holttestet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a repülőgépben egy 52 éves férfi ült. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.Két kamion ütközött Mőcsény közelében
A rendőrség központi ügyeletén közölték: az alsóbbrendű útvonalon egy vasúti felüljáró alatt nem adta meg az egyik jármű a kellő oldaltávolságot a másiknak és összeütköztek. Az egyik gépkocsivezető beszorult, de sikerült kimenteni, és könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet - tette hozzá. A rendőrség tájékoztatása szerint a forgalom félpályán halad.Fodor az ötpártin: mi megmondtuk

"Egyoldalú oroszbarát...
Hozzátette, hogy személyesen nagyon elégedetlen volt azzal, "bántotta az", ahogyan a magyar kormány a grúz kérdést kezelte. Orbán Viktor úgy vélte, Magyarországnak csatlakoznia..."Inkább Omántól kellett...
A lapnak nyilatkozó egyetemi tanár szerint jelentős részben kommunikációs hibák sorozatának a következménye, hogy Magyarország reflektorfénybe került a válsággal kapcsolatban."Az sem...Közös mesterszakos...
Nagy létszámban mesterszakok először 2009 szeptemberében indulnak a bölcsészképzésben. A megállapodást a négy nagy egyetem azért tartotta szükségesnek, mert a jogszabályok értelmében az...Bíróságon az MDF-es...
A lap úgy értesült, hogy a dokumentum szerzői sorozatos szabálytalanságokra, a Dávid Ibolya-féle pártvezetés jogszerűtlen lépéseire hívták fel a figyelmet. Ha a bíróság megállapítja a...Demeter szerint...
A politikus utalt arra, hogy a hatóságok saját beismerésük szerint hetek óta tudtak arról, hogy az azóta előzetes letartóztatásba helyezett Tölgyesi Krisztián mire készül, így nagy...Nézőpont: Gyurcsány az...
Még az MSZP-tábor közel harmada is szkeptikus, szerintük a kormányfő vezette összefogás nem valósítható meg - olvasható a cikkben. A kormányfő nevéhez köthető "nemzeti csúcs"...A déli széllel enyhe levegő érkezik fölénk
Előrejelzés az ország területére kedd estig:Kedden a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, északon és nyugaton helyenként kisebb eső, zápor is lehet. Hajnalban délen és keleten foltokban köd képződik. A déli szél ma csak a Kisalföldön, kedden többfelé megerősödik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 14 és 19 fok között alakul, északkeleten kissé hűvösebb, délen egy-két fokkal melegebb is lehet.Az időjárási helyzet Európában:A Norvég-tenger feletti középponttal nagykiterjedésű ciklon örvénylik. A...Vállalkozók Pártja Egyesület: Császár mondjon le
Császár Antal hétfőn lépett ki a Fidesz-frakcióból és ült át a függetlenekhez. A politikus az MTI-nek azt mondta, továbbra is ellenzéki képviselőként akar politizálni, de többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja (VP) - amelyet tavaly egyesületté minősített vissza a bíróság - nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból.A Vállalkozók Pártja Egyesület hétfői közleményében azt írta, Császár Antal kilépését előzetesen nem egyeztette a szervezet országos választmányával és..."Gyurcsány most sem tájékoztatta az Országgyűlést"
A sajtóból értesültünk arról, hogy a miniszterelnök a hétfő esti órákban ismerteti a szocialista frakcióval a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás lényegét, feltételeit, illetve ennek következtében a közeljövőben megteendő kormányzati politikai lépéseket - közölte Navracsics Tibor. Leszögezte: nem először történik ez.Mint mondta, bár hétfőn délután ülésezett az Országgyűlés, és Gyurcsány Ferenc részt is vett a plenáris ülésen, ám ott néma maradt. Annak ellenére tette ezt a miniszterelnök, hogy a napirend előtti felszólalások a pénzügyi válsággal és ennek Magyarországra...
« Előző
36693 | 36720 | 36747 | 36774 | 36801 | 36828 | 36855 | 36882 | 36909 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Lángoló autó világította be a határt...