Fidesz: Nincs a MÁV-val közszolgáltatási szerződés
2008. december 14. vasárnap 13:53
Azt sem tudjuk pontosan, hogy a magyar vasútnak van-e 2009-re szóló érvényes menetrendje - közölte a politikus a Keleti pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatón, majd magyarázatként hozzátette: érvényes menetrendet a közszolgáltatási szerződés alapján kell összeállítani.
Úgy vélekedett, a menetrend bejelentett változata dupla csapás, hiszen a változtatások az embereknek több pénzébe kerülnek, ám ezért kevesebb járatot kapnak, mint tavaly.
Fónagy János példaként Budapest elővárosi közlekedését említette, ahol szerinte december közepétől jelentős szolgáltatás- csökkentéssel kell számolni.
De - mondta - Kelet-Magyarországot is lehet említeni, ahol Kiskunhalas felé nyolc pár vonat helyett hat pár maradt, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger, Szeged felé az eddigi ütemes menetrendeket szétverték, számos járat eltűnt a menetrendből. A Balaton északi partját a jövőben csak napi három vonatpár köti össze a fővárossal, míg Tolna megyéből hosszas tortúrával lehet lejutni Budapestre, hiszen gyakorlatilag az összes gyorsvonatot megszüntették.
"Újra a vidéken és szegényebb sorban élő emberek húzzák a rövidebbet, azok, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy autóval járjanak" - összegezte pártja álláspontját a politikus.
Érthetetlen és szégyen, hogy ebben az országban még egy menetrend változtatást sem tudnak tisztességesen megoldani - jegyezte meg.
Fónagy János hangsúlyozta ugyanakkor azt, hogy a mára kialakult helyzetért nem a vasutasok, hanem a kormány hozzá nem értése, kapkodása, a megszorítások a felelősek.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz egyetért-e a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett, szombat éjféltől folytatódó gördülő sztrájkkal, Fónagy János azt mondta: volt közlekedési miniszterként és magánemberként meggyőződése, hogy a vasútnak - normális esetben - mennie kell, hiszen a vasútnak az az érdeke, hogy ezt a közlekedési formát minél többen igénybe vegyék. A mai magyar helyzet azonban nem normális, így a vasút sem az - tette hozzá.
A politikus kifejtette: a sztrájkot demokratikus, ám kényszermegoldásnak tartja. Úgy véle, egy sztrájk soha nem jó az országnak, nem jó annak az ágazatnak, amelyet érint, ám néha elkerülhetetlen, hogy az érdekérvényesítésnek ezt a nagyon kemény eszközét válasszák a munkavállalók.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...