Dávid Ibolya őszintébb és bátrabb politikát akar
2008. december 17. szerda 17:01
Az MDF elnöke szerint a populista politika idén fejtette ki igazán káros hatásait, és Magyarországot többek között azért érte ilyen felkészületlenül a pénzügyi válság, mert az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ 2002-es "jóléti koalíciója" a 100 napos program elfogadásával hihetetlenül legyengítette a gazdaságot.
Mint írta, a kormányzat a pénzügyi válság beköszönte után ismételten tétlenül állt, nem volt bátorsága őszintén beszélni arról, mit kellene tenni a kialakult helyzetben. Dávid Ibolya hozzátette: a Fidesz szokás szerint gondolkodás nélkül söpört le miden javaslatot az asztalról, az SZDSZ pedig "még mindig nem tudja eldönteni, fiú-e vagy lány".
A demokrata fórum vezetője kitért arra, hogy a pénzügyi összeomlást egyelőre sikerült elkerülni, "de 2009-ben jön csak a feketeleves: recesszió, munkahelyek százezreinek megszűnése".
Dávid Ibolya szerint 2008 egyetlen valódi eredményt hozott, a haláladó 20 millió forintos értékhatárig eltörlését. Ahogy az MDF elérte az öröklési illeték eltörlését, úgy fog harcolni a korrupciómentes, normális Magyarország megteremtéséért, valamint egy Nemzeti Minimum Program megvalósításáért - emelte ki a közleményben az ellenzéki párt elnöke.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...