Feloszlatták a Magyar Gárdát!

2008. december 16. kedd 17:03

Feloszlatták a Magyar Gárdát!
Zárt tárgyalást rendelt el a bíró a Magyar Gárda perében a Fővárosi Bíróságon kedden, hogy megnézzék Vona Gábornak, az egyesület elnökének egy videofelvételen rögzített beszédét, majd feloszlatta a szervezetet - közölte az MTI.

Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével.

Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a tavaly decemberi felvonulást - emlékeztetett a bíró.
A bíróság nem azt állítja, hogy nincsenek roma származású elkövetők, azonban ennek középpontba állítása és ezzel indulatok keltése jogállami keretek között elfogadhatatlan.

A közvéleményben olyan képzet keletkezhetett, hogy "Jön a gárda és majd rendet csinál!" Ez a cél pedig alkotmányosan nem elfogadható - mondta a bíró.

Hangsúlyozta: a hazafiságot nem mások ellenében kell képviselni.

Arra az érvre, hogy még "egyetlen pofon sem csattant el", a bíró azzal válaszolt: önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére, csakúgy mint a külső megnyilvánulások.

Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt ilyen cél - vélekedett a bíró.

A Magyar Gárda mozgalom és a Magyar Gárda egyesület szorosan együtt tevékenykedett, de az ítélet a Magyar Gárda mozgalomra közvetlenül nem terjed ki. A bíróság az egyesület nyilvántartásból történő törléséről, továbbá a szervezet számláján lévő vagyon állami tulajdonba kerüléséről rendelkezett.

Vona Gábor, az egyesület elnöke a több mint tizenkét órás tárgyalást követő ítélethirdetés után újságíróknak azt hangsúlyozta: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amit a közvélemény gárdaként ismer, az nem volt tárgya a pernek. Az egyesületet oszlatta fel a bíróság, amit nem fogadnak el, és minden hazai, illetve nemzetközi bírói fórumot igénybe vesznek, ha szükséges. A szervezet pedig mindenképpen folytatni akarja tevékenységét.

"A Magyar Gárda feloszlathatatlan, a Magyar Gárda folytatni fogja nemzetmentő és társadalommentő tevékenységét a jövőben is" - hangoztatta a szervezet elnöke, aki hozzátette azt is, hogy fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen. Így az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatása érdekében indított polgári per Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

KORÁBBAN KÖZÖLTÜK:

A zárt tárgyaláson a felperes Fővárosi Főügyészség indítványára tekintik meg a Magyar Gárda országos vezetői értekezletén szeptemberben készült felvételt, amelyen - mint az ügyész közölte - az alperes törvényes képviselője, Vona Gábor az egyesületnek a mozgalomban betöltött szerepéről, illetve az egyesület és a mozgalom viszonyáról beszél.

Az ügyész az előző, hétfői tárgyaláson közölte: a felvétel megtekintése szerinte azért fontos, mert az alperesi védekezés fő iránya az, hogy a Magyar Gárda egyesület és a Magyar Gárda mozgalom két független szervezet.

Az alperesi oldal ugyanakkor tiltakozott a felvétel bemutatása ellen. Mint a keddi tárgyaláson elhangzott, a videofelvételt egy internetes oldalon a beleegyezésük nélkül, szerintük jogosulatlanul tették közzé. Vona Gábor még hétfőn közölte: feljelentést tesz magántitok megsértése miatt.

Még a nyilvános tárgyaláson a Magyar Gárda kérésére megnéztek egy párperces - cigányszervezetek részvételével megtartott fórumon készült - videofelvételt, amelyen Vona Gábor arról beszélt: a magyarság és a cigányság nem ellenségei egymásnak, közös az ellenségük a bűn, a bűnözés; a jelenlegi vezetők egyaránt fosztogatják a cigányokat és a magyarokat.

Az eljáró bíró többször jelezte, szándéka szerint az ügyészség által a Magyar Gárda egyesület feloszlatása érdekében indított polgári per ötödik tárgyalásán, kedden az elsőfokú ítélet kihirdetésére is sor kerülhet.

A pert hétfőtől új bíró - Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró tanácselnöke - tárgyalja, mert a korábbi, miután augusztusban ismeretlenek megfenyegették, elfogultságot jelentett be.

A keddi tárgyalási nap szintén szigorú biztonsági intézkedések mellett vette kezdetét, a Fővárosi Bíróság körüli utcák a rendőrkordonnal vannak lezárva, az áteresztő pontokat a rendőrség jelentős erőkkel biztosítja, csakúgy, mint a bíróság épületét.

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatására irányuló polgári per a Fővárosi Bíróságon március 12-én kezdődött el. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezetnek tavaly december 9-én, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását.

Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.

A bírósági eljárás megkezdése óta mindkét oldalon számos civil szervezet avatkozott be peres félként. A Fővárosi Bíróság hétfőn hozott végzéseiben kimondta, hogy valamennyi beavatkozási kérelmet elutasítja, a korábban megengedett beavatkozókat pedig kizárja a perből.

Képünkön: Dániel Péter ügyvéd, valamint Egri Oszkár a Mazsihisz jogi képviselője és Varga Bálint ügyész.

MTI - MTI Fotó: Szigetváry Zsolt