Gárda-mozgalom: nem megalapozott a döntés
2008. december 17. szerda 13:10
A Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet.
"A Magyar Gárda Mozgalom megdöbbenéssel és értetlenül áll az őt létrehívó Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kimondó elsőfokú ítélet előtt. Mozgalmunk szent meggyőződéssel vallja, hogy az őt szülőatyjaként létrehívó Egyesület semmiféle jogszabályba ütköző cselekedetet nem vitt végbe, így az ítélet szerintünk nem megalapozott" - olvasható a közleményben.
A mozgalom szerint a polgári per megindítása politikai nyomásra történt, és így született az ítélet is. Ennek kapcsán a szóbeli indoklásra hivatkoztak, amelyben elhangzott, hogy a mozgalom tatárszentgyörgyi felvonulása a parlamenti pártok és a közjogi méltóságok szerint "cigányellenes" volt.
Úgy fogalmaztak: "egy bírósági ítélet pártok, valamint nem kizárólag az igazságszolgáltatás hatalmi ágához tartozó közszereplők véleményét használja fel egy bírósági ítélet megalapozásaként".
A közlemény szerint ugyanakkor megelégedéssel fogadták az ítélet indoklásának azt a részét, mely kimondja, hogy e döntésnek a Magyar Gárda Mozgalomra nézve semmilyen kihatása nincs. "Így Mozgalmunk tevékenységét továbbra is az eddigieknek megfelelően folytatja!" - írták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...