EP: Pécsett közel háromszor annyi a szavazója a Fidesznek, mint az MSZP-nek
A HELYZET PÉCSETT:Elfelejthető a "mediterrán Moszkva" bélyeg, a május 11-ikei polgármester-választás után újra óriási előnnyel nyert a jobboldal a baranyai megyeszékhelyen. További magyarázat helyett a számok táblázatban, azaz EP-választási eredmények Pécsett:A HELYZET ORSZÁGOSAN:A vasárnapi európai parlamenti választásokon, az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztató adatai szerint, a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma alapján kiosztott mandátumok a következők:Fidesz-KDNP: 14, MSZP: 4, Jobbik: 3, MDF: 1. A...Csányi Sándor is hozzájárult a hiányzó haranghoz
A régi harangot 1944-ben katonák ledobták a toronyból, majd elvitték - mondta el Gyenes Gyula főesperes az MTI-nek.Azóta három harang hívta imára a jászárokszállásiakat. A negyedik újraöntésének gondolata tavaly fogalmazott meg, advent idején fogták hozzá a rávaló gyűjtéséhez Farkas Miklós, a helyi gazdakör elnökének szervezésében. Gyenes Gyula tájékoztatása szerint önkéntes adományokból 3,7 millió forint gyűlt össze, és a nemes cél érdekében sok kispénzű ember is a pénztárcájába nyúlt. Az onnan elszármazott Csányi Sándor bankár 1,5 millió forinttal, míg mások, így a Szolnok...26,47 százalékos részvétel Kertvárosban 17 óráig
Kertvárosban az urnazárás előtti utolsó adatok szerint a választásra jogosult 49876 polgárból 13204-en járultak a szavazófülkékbe, ami 26,47 százalékos részvételt jelent.Az EP-választáson 30,25 százalék, azaz 2.430.885 ember adta le voksát 17 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.Kézigránátot találtak egy...
A kézigránátot a szavazóhelyiség mellett lévő büfé raktárában találták meg - mondta a választás napján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Medve Judit hozzátette: az...Nem kötelező a boríték...
A választási bizottságoknak a szavazólapokkal együtt oda kell adniuk a választóknak a borítékot is, azonban a választópolgár szabadon dönthet arról, hogy a szavazólapot a borítékba téve...Meghalt egy motoros Bonyhádnál
Farkas Kinga a 11 órakor történt balesetről elmondta: a 30 éves paksi férfi egy enyhe ívű kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és kisodródott az útról. A sajtóreferens szerint a...Rövidesen dönt az Ab...
Három éve, 2006. június 8-án, még a Legfelsőbb Bíróság elnökeként fordultam a testülethez annak érdekében, hogy értelmezze a szabad véleménynyilvánítás jogát, illetve az emberi méltóság...EP: 13,77 százalékos volt a...
A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt közül melyek küldhetnek összesen 22 jelöltet az Európai Unió 736 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. A szavazókörök...Hiánypótló iszlám...
A kötet azért is különleges, mert egyszerzős: készítője egyedül írta a címszavakat, a mintegy harminc esszét, és ebből állította össze a tekintélyes, 416 oldalas kötetet. Az iszlamista...Közel félmillióan szavaztak reggel kilencig
A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt közül melyek küldhetnek összesen 22 jelöltet az Európai Unió 736 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió 80 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz: a 8 millió 73 ezer magyar választópolgár mellett az EU-tagállamok 5.580, Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgára is voksolhat.A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 6,67 százalék, ami...A szavazók 1,07 százaléka járult az urnákhoz 7 óráig
A választásra jogosultak 1,07 százaléka járult az urnákhoz reggel 7 óráig. A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt közül melyek küldhetnek összesen 22 jelöltet az Európai Unió 736 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió 80 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz: a 8 millió 73 ezer magyar választópolgár mellett az EU-tagállamok 5.580, Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgára is voksolhat.A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.A részvételi arány 7...Zápor, zivatar, néhol jégeső sem kizárt
Várható időjárás vasárnap estig:Vasárnap eleinte nyugaton, majd keleten is gyakran lesz felhős az ég, délelőtt nyugaton, délutántól keleten is várható zápor, zivatar, néhol jégeső sem kizárt. A délnyugati, déli szél többfelé megerősödik, eleinte a Dunántúlon és zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 24, keleten 30 fok körül várható.Az időjárási helyzet EurópábanEurópa nagy részén ciklonok határozzák meg az időjárást. A kontinens nyugati, délnyugati vidékén a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből...Országos NDK-s találkozó...
A szombati megnyitón az éneklő, egyen-pólókat viselő résztvevők retro kiállítást rendeztek régi tárgyaikból. A programsorozat részeként az MZ klub Hungary motorosai vonultak fel egy...Újabb vietnámi dílereket...

Ijedős lovak miatt borultak...
A lovas kocsival szemben haladó betonmixer miatt ijedtek meg az állatok, a teherautó ugyan megállt, a lovak azonban az útpadka felé húzták a kocsit, ami megbillent és utasai kiestek.Súlyos motoros balesetek...
A Pest megyeri Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy Inárcs belterületén személygépkocsi és motor ütközött. Az első információk szerint az autó vezetője nem adta meg...Heves zivatarokra...
A szolgálat honlapján szombat éjfélig az egész ország területére narancs színű riasztást tett közzé. Különösen erős lehet a szél, amelyet heves zivatarok kísérhetnek Észak-Magyarországon...Odüsszeiász: Paizs Miklós...
"Középiskolás koromban nehezen olvastam az ókori drámákat, mindig meg kellett nézni, éppen ki beszél, amit nagyon nem szerettem. Az Odüsszeia a következetes hexameterrel nagyon...A legfőbb ügyész már lemondott volna
Noha egyelőre nincs napirenden a főügyész távozása, állítólag felmerült már Kovács Tamásban, hogy jövő decemberi nyugdíjba vonulása előtt távozik posztjáról - közli a lap.Ennek okát egyelőre nem lehet tudni, ám az tény - szögezi le a Népszava -, hogy Kovácsot, hasonlóan elődjéhez, Polt Péterhez sorozatosan leszavazzák a parlamenti interpellációknál. A lap az is tudni véli, hogy egyesek a baloldali politikusokkal szemben indított eljárásokat, kiszivárogtatásokat vetik az ügyészi szervek szemére, s ez lenne a távozás oka. A Népszava összesítése szerint Kovács Tamás válaszát az...Nyugdíjszabály: az orvosok mentességet kérnek
Sok munkavállalónak jövőre választania kell, hogy a nyugdíját kéri, vagy a munkabérért dolgozik tovább, hiszen egy jogszabály-módosítás miatt nem lehet majd a nyugdíjat és a munkabért párhuzamosan folyósítani - írja a lap. Az orvosi kamara kezdeményezésével egyetért Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is. Mint a Magyar Nemzetnek mondta, van példa arra, hogy a változás akár kórházak működését is veszélyeztetheti a várható létszámcsökkenés miatt. Egyes helyeken akár a tíz százalékot is elérheti a távozni kényszerülők aránya. A kamara kezdeményezi azt is,...Sztrájktárgyalások kezdődnek a Malévnél
Szombaton tíz órakor kezdődnek a hivatalos tárgyalások a Malév Zrt. menedzsmentje és a pilóták képviselői között - mondta a lapnak Óvári Tamás, a Hunalpa, Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke. Hozzátette: a szervezet az elbocsátás mikéntjét tartja méltatlannak, azaz a legtapasztaltabb, a legrégebben a Malévnél dolgozókat küldenék el. Elfogadhatatlan, hogy a Malév külsős cégen keresztül, jövedelmük töredékéért próbál pilótákat alkalmazni - közölte Óvári.Az elnök arról is beszélt a lapnak, hogy eddig 28 új pilótát szerződtettek külsős cégtől, s további hat érkezése várható.
« Előző
33858 | 33885 | 33912 | 33939 | 33966 | 33993 | 34020 | 34047 | 34074 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...