Morvai: nem tapasztaltuk hátrányt frakción kívül
2009. július 27. hétfő 11:46
Morvai Krisztina annak a véleményének is hangot adott, hogy a három jobbikos politikus a legfontosabb bizottságokba került be, mert Balczó Zoltán az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság teljes jogú tagja, Szegedi Csanád a regionális fejlesztési bizottságé, ő pedig azt kérte, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságba kerülhessen.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, úgy látják, hogy a függetlenség jelenleg jó lehetőséget biztosít számukra, de lehet, hogy a későbbiekben lehetőségük lesz egy frakcióalakításra, ahol a Jobbik meghatározó szerepet játszhat.
Megjegyezte, hogy jelenleg 28 független képviselő van, akik között létezik egy mag, akiknek a működését meghatározza, hogy nemzeti pártként definiálják magukat. Ezek között említette például az osztrák Szabadságpárt, a Brit Nemzeti Párt, a francia Nemzeti Front, a belga Flamand Blokk és a Jobbik tagjait.
Morvai Krisztina arról beszélt, függetlenként nyitva hagyják a lehetőségét, hogy más szellemiségű pártok együttműködését is elfogadják. Elmondta, hogy a mezőgazdasági bizottságban a 2010-es költségvetés kapcsán felvetett ötlete a zöld pártok érdeklődését is felkeltette.
Közölte, azt szeretnék bevezetni, hogy aki több közpénzt kap az Európai Uniótól, annak többet kelljen tennie a közjóért. Ezt úgy vázolta, hogy a kisebb, de relatíve több munkahelyet fenntartó gazdák több uniós támogatást kapjanak, ezért viszont munkahelyeket kellene teremteniük, illetve fenn kellene tartaniuk a már meglévőket.
Emlékeztetett arra is, hogy korábban egy levélváltás zajlott közte és a fideszes EP-képviselők között, akiknek támogatását kérte egy európai parlamenti vizsgálóbizottság felállításához, a magyarországi "emberi jogi krízishelyzet kivizsgálása" ügyében.
Elmondta, hogy azóta válaszlevelet írt a Fidesznek, mert az ő levelükből nem tudta meg, hogy a párt képviselői hajlandóak lennének-e részt venni egy parlamenti bizottság felállításában, amelynek célja a magyarországi vizsgálat lenne. Mint közölte, levelében azt ajánlotta a fideszes képviselők figyelmébe, hogy joguk van nyíltan szembeszállni a diktatúrával.
Kitért arra is, hogy nyílt levelet írt Sólyom László államfőnek és Szili Katalin házelnöknek, amelyben az úgynevezett összevont gazdatámogatási, vagyis az SPS-rendszer bevezetése ellen emeli fel a szavát. Véleménye szerint a rendszer a nemzeti földvagyon "radikális csökkenéséhez" és a vidéki emberek elszegényedéséhez vezet. Hozzátette, az ügyben, a köztársasági elnök kérésére folyamatban van egy alkotmányossági vizsgálat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...