Fidesz: a KSH jelentése a kormány újabb kudarca
A munkahelyellenes MSZP-csomag egy újabb következménye került csütörtökön nyilvánosságra - fogalmazott közleményében a Fidesz elnöki stábjának vezetője azzal összefüggésben, hogy a KSH szerint egy év alatt 88 ezerrel növekedett a munkanélküliek száma.Ez az adat Szijjártó Péter szerint újabb bizonyíték a kormány politikájának kudarcára. "A brutális megszorítások és az adóemelések megfojtják a gazdaságot, és munkahelyek százezreit sodorják veszélybe" - írta.A fideszes politikus közölte: új irányra és új gazdaságpolitikára van szükség, ami a növekedést és új munkahelyek...ORFK: törvénysértő a Tettrekész működése
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) utalt arra: a rendőrség befejezte a TMRSZ és a Jobbik Magyarországért Mozgalom együttműködési megállapodásával kapcsolatban indított vizsgálatot, amelyet Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezett.A TMRSZ egyes képviselőinek tevékenysége, politikai tartalmú közleményei, a politikai tevékenységet feltételező megállapodás aláírása, a szolgálati rend és fegyelem elleni megnyilatkozások együttesen annak megállapítására vezettek, hogy a szakszervezet működése a rendőrség rendeltetésszerű működését gyakran veszélyezteti,...Eltűnhetnek a gyógyhatású készítmények
A lap csütörtöki számában azt írta, hogy Magyarország 2011-ig kapott többször is módosított haladékot, hogy átvegye az uniós rendszerezést. A cikk szerint 2000-ben még nyolcszáz ilyen árut engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti Intézet, ez a szám mostanra már 350-re apadt.A gyártók 2011 márciusáig átminősítik a terméket hagyományos növényi gyógyszerré, vagy "lesorolják" gyógynövényalapú kozmetikai készítménnyé, étrend-kiegészítővé, teáknál pedig élelmiszerré. Vagy megszüntetik a termék gyártását - mondta a lapnak Ásványi Tibor, a Naturland Magyarország Kft. vezetője.Leégett egy étterem a...
Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta, hogy a tűzhöz szerda este 11 órakor riasztották a tiszafüredi és a hevesi tűzoltókat, akik hajnali 3...In-Kalosok akadályozták a...
A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írták, hogy a fotós azt szerette volna megörökíteni, hogyan érkezik az ügyészségre Szilvásy György, a volt titokminiszter szerdára várt...Az ügyészségre került a...
A lap csütörtöki számában azt írta, hogy információik szerint a rendőrség belső vizsgálata azzal a megállapítással zárul, hogy a szakszervezet vezetői olyan politikai nyilatkozatokat...Szonda: egymillió alatt az...
A lap csütörtöki számában megjelent felmérési adatok szerint a Fidesz támogatottsága már 38 százalék, ami több mint hárommillió szimpatizánst takar.A két párt közötti nagy különbség azt...Orbán: kizárt, hogy ne négy...
"Valóban van belső feszültség az alkotmányos rendszerben - ezt fel kell oldani, ha másként nem, az Alkotmánybíróság segítségével" - mondta Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy...Mindenütt megszűnik a...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön napközben egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, de a déli órákig keleten még többfelé valószínű eső, zápor, néhol...NOE: a kormány miatt csökken a születésszám
A civil szervezet vezetője, a kezében pelenkát és a "Pelenka tulajdonosa is állami gondozott lesz" feliratú táblát tartva azt mondta: tiltakoznak a parlament által a héten megszavazott jogszabályi változások ellen, amelyek álláspontjuk szerint súlyosan sértik a családosok érdekeit. A családi pótlék adóalapba vonása számos nagycsaládot a nyomorba taszít majd, már rövid távon - tette hozzá. Szabó Endre közlése szerint nőni fog a hajléktalan családok és gyermekek száma, a gyes és a gyed rendszerében várható változások pedig a születésszám további csökkenését eredményezik...Júliusban megkezdődik a Margit híd felújítása
A 133 éves híd szerkezeti és műemléki rekonstrukcióját a fővárosi önkormányzat részben európai uniós forrásokból finanszírozza. A beruházás teljes költsége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint 13 milliárd forint, ebből az uniós forrás 6 milliárd forint. A főváros közölte, hogy további 1,85 milliárd forint a tartalékkeret. A főpolgármester jelezte: akár még ennél is nagyobb lehet az összeg. Utalt arra, hogy a közbeszerzési pályázatok még nem zárultak le.A Margit hídon a tervek szerint a felújítás megkezdését követő egy év múlva, tehát várhatóan 2010. augusztus...Budaházyt akár lázadásért is elítélhetik
A Fővárosi Ítélőtábla korábbi másodfokú, új eljárásra utasító végzésében - melyet szerdán ismertetett az FB - kimondta: az első fokú bíróságnak vizsgálnia kell az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete mellett a lázadás előkészületének lehetőségét is, bár ez utóbbi nem szerepel a vádban.Budaházyt a tévészékház 2006. szeptemberi ostroma és a fővárosi zavargások után 2007 tavaszáig az interneten közzétett tizenhárom írása miatt vádolta meg az ügyészség. Az inkriminált írásokban szerepelt a kormány elkergetése, a parlament feloszlatása, alkotmányos nemzetgyűlés...Alkotmányos az objektív...
Az Ab szerint mások életének védelme és a közúti közlekedés rendjének megóvása alkotmányosan indokolja azt, hogy a kiemelt jogsértésekért az üzemben tartót teszik felelőssé - ismertette a...Spórolás: 80 követségünk se...

"Minden ingatlant meg...
"Sajnos előre lehetett sejteni a szocialistákat ismerve, hogy minden ingatlant meg akarnak adóztatni. Ez a napnál világosabb" - fogalmazott a Fidesz elnöki kabinetfőnöke...A KSH 10 millió 23 ezerre...
A KSH adatai szerint az első negyedévben 23.648 gyermek született, a halálozások száma pedig 35.440 volt. A természetes fogyás 11.792 fő, 1306-tal több az egy évvel korábbinál. A...Tizenötmillióra perelik a...
A lapnak Sándor Attila, a család ügyvédje beszámolt arról, hogy az asszony a halála előtt három nappal fordult fájdalmaival orvoshoz, a nőgyógyász azonban nem ismerte fel a betegséget,...Sokszor hiányoznak az olcsó...
A kifejezetten gyógyszeripari kutatásokkal foglalkozó Spatium Consulting felmérése szerint a gyógyszer-gazdaságossági törvény bevezetése óta eltelt két és fél évben lassuló ütemben, de...Besurranó vagdosta meg egy ház lakóit
Rostás László, az ÖCO elnökhelyettese az MTI-nek elmondta: az éjszaka az ablakon besurranó tettes két embert súlyosan megsebesített, őket kórházba szállították. A támadásban egy házaspár két tagját vagdosta meg a támadó a nyakukon, a mellükön és a lábukon, feltehetően egy borotvával. A két felnőtt között aludt kisgyermekük, neki nem esett bajaA ház többi lakója a helyszínen fogta el a támadót, aki eközben szintén megsérült. Őt is kórházba szállították - tette hozzá Rostás László. Elmondta még, hogy a támadót az őt elfogók személyesen ismerték, többször tett a romáknak szánt...Össztűz zúdul az ingatlanadóra
Hatalmas aránytalanság, hogy egy 29 millió forintos ház után nulla, egy 31 milliós után pedig több mint százezer forintnyi adót kell fizetni jövőre - vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek és polgármesterek a 2010. január 1-jétől bevezetendő új ingatlanadó kapcsán.A lap szerint márpedig ez így lesz az összes olyan településen, ahol jelenleg nem vetnek ki építmény- és telekadót: vagyis a magyar városok és községek túlnyomó többségében.Azon ingatlanok aránya, amelyeket jelenleg semmilyen adókötelezettség nem terhel, eléri a teljes állomány 55 százalékát. Heves viták...Erősen felhős vagy borult lesz az ég
Előrejelzés az ország területére szerda estig:Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevés napsütés még keleten lehet. Többfelé várható eső, zápor, keleten zivatar. Egy-egy hevesebb zivatar éjszaka a Dunántúlon, szerdán a Tiszántúlon valószínű. Éjszakától a szél fokozatosan északnyugatira, északira fordul, szerdán a Dunántúlon erős, időnként viharos lesz, de viharos széllökésre zivatar környezetében is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán a Dunántúlon 18 és 23, keleten még 24 és 29 fok között valószínű.Az...
« Előző
33966 | 33993 | 34020 | 34047 | 34074 | 34101 | 34128 | 34155 | 34182 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Horvátország leghosszabb hídján is...