Magyar Bálint: ennek az SZDSZ-nek vége
2009. július 17. péntek 07:59
A pénteki Népszabadságban közölt interjúban a politikus úgy fogalmazott: már egy ideje világos, hogy az SZDSZ pártként befejezte a működését. Mégis, a volt szocialista országokon belül az SZDSZ az egyetlen olyan párt, amely a demokratikus ellenzék személyi és intézményes folytonosságát húsz éven át fenntartotta - tette hozzá.
Magyar Bálint véleménye szerint az SZDSZ a szabad, ám parttalan viták színtere volt, és hiába született egy-egy politikai döntés, az nem befolyásolta a viták nyilvánosságát. Ez sokszor azt okozta, hogy az SZDSZ-nek egy kérdésről két véleménye volt, de egyikkel sem értett egyet - fogalmazott.
Beszélt arról is: az SZDSZ az egyetlen párt, ahol a belső kritikai él mindig nyilvánosan jelent meg. "Mostanra eljutottunk egy olyan bohózatig, ahol az új elnök a legvadabb SZDSZ-ellenes vádakat böfögi vissza, és kér értük bocsánatot a társadalomtól" - mondta az interjúban a szabad demokrata politikus, aki arra a kérdésre, nincs-e remény a párt újjászületésére, úgy válaszolt: "ennek az SZDSZ-nek vége".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját