A II. Nemzeti Vágta a Hősök terén

A II. Nemzeti Vágta a Hősök terén Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc gyermekhőseinek emlékére rendezett lovasversenyen az idén 90 település vesz részt.Pécs városát ebben az évben a Pécsi Huszár Egyesület kiválasztottja, a bükkösdi illetőségű Arató Barna képviseli. A versenyre, mint korábban megírtuk (lásd: kapcsolódó írásaink között, jobbra - a szerk.), egyetlen fillérnyi közpénzt sem költenek a pécsiek. Képünkön: gyereklovasok vágtatnak az előfutamban, a II. Nemzeti Vágta eseménysorozatán, a Hősök terén.

Tizenhárom határsértőt fogtak Szeged közelében

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, nem sokkal 2 óra előtt Röszke határában két férfit igazoltattak a járőrök. Kiderült, hogy Koszovóból érkeztek, azonban jogszerű magyarországi tartózkodásra jogosító okmányok nem voltak náluk. Három órával később három afgán állampolgárral találkoztak a határrendészek Röszke közelében, okmánnyal egyikük sem rendelkezett - tudatta az őrnagy. Reggel 6 óra körül, lakossági bejelentés alapján Gyálarét közelében a Tisza töltésen igazoltattak nyolc személyt a járőrök. A négy férfiből, egy nőből és három...

Három magyar jutott a Mezzo operaverseny döntőjébe

Rácz Rita Richard Strauss Ariadné Naxosban című művében Zerbinetta szerepét énekelheti majd. A gdanski Balti Operában Marek Weiss állítja színpadra a darabot.Balczó Péter a svájci Bienne Soleure Színházban két egyfelvonásosban - Maurice Ravel Pásztoróra és Bohuslav Martinu Alexander bis című operájában - mutatkozik majd be Oscar, illetve Gonzalve szerepében Bagó Bertalan rendezésében.Nyári Zoltánt - a zsűri egyedi döntése alapján - két produkcióban is láthatja majd a közönség. A fiatal tenor Le Condamné szerepét játszhatja el David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című...

Vasárnap a déli...

Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett vasárnap a déli országrészben lehet számítani több napsütésre. Éjszaka északkeleten,...

Kihúzták az ötös lottó...

Nyerőszámok: 25 (huszonöt)66 (hatvanhat)76 (hetvenhat)77 (hetvenhét)90 (kilencven)

Vírus: eddig nem találtak...

Falus Ferenc kiemelte, elsősorban a gyerekek állapotát figyelik, az új influenzavírus kimutatására szolgáló vizsgálatok folyamatosak, azok egy része lezajlott, a többi jelenleg...

Jézus Krisztus Passió...

Jézus Krisztus Passió Polányban Az Ajka melletti település 2000 óta tagja az Európai Passiószövetségnek, azóta a falu lakói segítségével adják elő Jézus...

Pokorni szerint az...

A lap szombati számában az alelnök úgy fogalmazott: "most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket, ha ezeket az indulatokat felkorbácsoljuk". Ugyanakkor...

Megnyílik a felújított...

A keszthelyi múzeumban több mint 200 faj látható, de mindegyikből csak egy példányt mutatnak be - tájékoztatta Czoma László, a múzeum igazgatója az MTI-t.A több mint kétezer...

Molotov-koktélt dobtak egy házra Boldogkőváralján

Seres Géza, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese, az ózdi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, az elsődleges adatok szerint az eset nem tartozik a romák elleni közelmúltbeli Molotov-koktélos támadások sorába, hanem valószínűleg két család konfliktusáról van szó.Babos Béla, a Phralipe Független Cigány Szervezet országos elnöke úgy tudja, hogy személyi sérülés nem történt.Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: szombat hajnalban - még sötétben - az érintett ház tulajdonosa kiment az udvarra, és akkor...

A fóti polgármester beperelte képviselő-testületét

A fóti jegyző elmondása szerint Mádly Zsolt a 2008 májusától 2009 januárjáig - azaz polgármesterré választásáig - terjedő időszakban hozott testületi határozatok egy részének állítólagos jogsértő volta miatt adott be keresetet a Pest Megyei Bíróságra. Az első tárgyalást már kitűzték július 13-ára. Vargáné, illetve a képviselők közül sokan úgy vélik: ilyen lépéshez nincs joga egyetlen polgármesternek sem. Maga a helyzet is abszurd - tette hozzá a jegyző- , hiszen egy esetleges perben az önkormányzatot mindig a polgármester képviseli, vagyis ez esetben a tárgyaláson Mádly Zsolt egy...

Továbbra is hűvösebb időre számíthatunk

Várható időjárás az ország területére szombat estig: A napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé várható zápor, zivatar. Zivatar környezetében szombaton viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3, 8 fok között, északkeleten néhol 3 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 13, 18 fok között, északkeleten 20 fok körül valószínű.Az időjárási helyzet EurópábanNyugat-, Délnyugat- és Észak-Európa időjárását döntően anticiklon alakítja, kevés felhő, sok napsütés a jellemző,...

Légkondicionált buszokat...

Szita Károly (Fidesz) polgármester az ünnepélyes átadáson kiemelte: Kaposvár azon kevés magyarországi városok közé tartozik, ahol a helyi tömegközlekedés a helyi közösség tulajdona, s azt...

Szilvásy panaszt tett a...

A volt miniszter elmondta: a gyanúsítás alapja, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai megkapták azoknak a felvételeknek egy részét, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivatal...

Elítélték az olaszliszkai...

Elítélték az olaszliszkai lincselőket Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én Olaszliszkán. Ennek előzménye az...

Nőtt az értéke a forint...

Csökkent az euró és a svájci frank alapú szabad felhasználású jelzáloghitelekre kötött új szerződések szezonálisan igazított értéke, miközben az euró alapú hiteleknél nőtt, a svájci frank...

Megkezdődött Szilvásy...

Hangsúlyozta, hogy miniszteri munkája során mindig a törvények betartására törekedett és alkotmányos kötelezettségének tett eleget. Hozzátette: most meghallgatja az ügyészség...

Fémtolvajok elől mentik a...

A lap pénteki számában megjelent írás szerint több helyen is így védekeznek a lopások ellen, mert ez olcsóbb, mint az őrzés. A módszer nem jelent veszélyt, mert a szakemberek a...

Molotov-koktélt dobtak egy MSZP-irodára

Lukács Zoltán tájékoztatása szerint az elkövetők egy sörösüvegből készült gyújtóeszközt hajítottak az iroda bejárata elé.A gyújtogatás következtében kétméteres magasságban megpörkölődött az iroda műanyagból készült bejárati ajtaja, az üveg nem sérült meg.Az MSZP tatabányai irodája egy négyemeletes sorház földszintjén található, a város legforgalmasabb főútja mellett, a piac közelében.

Folyik a bizonyítás az OMMF-vezetők ügyében

A lap pénteki számában azt írta: Papp Istvánt, az OMMF volt elnökét és Cseke Zoltánt, a főfelügyelőség főosztályvezetőjét eredetileg hétrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsították. A két volt vezető előzetesben, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.A nyomozóiroda korábban azt közölte: a gyanúsítottak hamis igazolásokat állítottak ki munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek, hogy közbeszerzési pályázatokon indulhassanak.

Fodor: már látható a fény az alagút végén

Az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjújában kijelentette, hogy a kormánynak adott támogatásuk továbbra is érvényes, a válságkezelés ugyanis nem ért véget, csak a rohammunka. A következő fázisban már tervezettebb lépéseket kell tennie a kormánynak a társadalmi válságra is koncentrálva, és a jóléti rendszerek átalakításánál kiemelt figyelmet fordítva a rászorultsági elvre.Ha következetesen kitart a válságkezelés mellett, az SZDSZ stabil és megbízható támogatója lesz a kormánynak - mondta Fodor, aki szerint egyelőre jó irányba haladnak a folyamatok, az utóbbi bő egy hónap...